Pénzügyek

Vannak az életünkben olyan változások és helyzetek, amikor az anyagi javaink nem egészen elégítik ki az anyagi vágyainkat. Ezekben az esetekben két választása van az emberek. Az első, hogy megadja magát a körülményeknek és a lehetőségekből megpróbálja mégis kihozni valahogyan a legjobbat, a második, hogy magába zuhanva csak a hiányzó dolgokra koncentrál és így teljesen ellehetetleníti mind a maga, mind pedig környezete életét.
Én nagyon remélem, hogy sokan azok közül, akik ezt a blogot olvassák, az első megoldást választották és ezért vannak itt.

Természetesen megerőszakolni senkit nem lehet, de lehet kísérletet tenni a meggyőzésre, hátha belátóak lesznek és elismerik, hogy nem minden arany fénylik. Van, amit nehezebb észrevenni, mégis, talán az aranynál is értékesebb.

Ebben a blogban mindig arra törekedtem, hogy őszinte legyek,jelen esetben például azért, hogy akik hasonló beszűkült lehetőségekkel rendelkeznek, mint mostanában a családom és én, lássák, hogy nem feltétlen vannak egyedül és a pénzzel való állandó sakkozás mellett is lehet azt a kis meglevő jussunkat élvezni.
Sőt, úgy írom inkább, hogy ezeket nem hogy lehet, hanem muszáj lenne kiélvezni, és lehet, hogy az egész folyamatot teljesen az elején kell kezdeni. Értem ezt olyan értelemben, hogy sokunk talán már el is felejtette, hogyan is kell élvezni bizonyos helyzeteket, hogyan lehet megadni a módját a tőlünk telhető legtöbb dolognak. Pedig ezekre az apró örömökre nagy szüksége van mind a testnek, mind pedig a léleknek. Ezek a kis örömök adnak erőt a mindennapok elviseléséhez, egy- egy nehezebb helyzet legyűréséhez.

Nem gondolom, hogy az a megoldás, hogy az ember MINDENT megvon magától.
Valami mindig van, aminek örülni lehet!

Érdemes, igenis érdemes mindennek megadni a módját.Egy szülinap ezerszer emlékezetesebb, ha nem a pénzt, hanem a figyelmünket ajándékozzuk a másiknak, a karácsony értékesebb, ha az időnkből ajándékozunk akár saját készítésű ajándékokkal, akár közös programokkal valósul ez meg...

Már két éve vagyok Annával itthon, és most érkezik a fiunk, tudom,miről beszélek...
Visszatérek.

Már nem

bontom fejezetekre az életünket.

Tulajdonképpen a mese része a dolognak olyan értelemben biztosan véget ért,  amilyenben a mese hagyományos jelentését értjük, ámde ez valóság és szeretem.

A napjaink egy külső szemlélő számára biztosan egyhangúak lehetnek, reggel felkelünk, mint mindenki más, megreggelizünk, mint mindenki más, telik a nap különös események nélkül. Mióta gyermekem van, a különös események értelme megváltozott, és mára ha nem találkozom ilyesmivel, annak csak örülni tudok.
Akkor megmarad az az illúzióm, hogy a saját kezemben tartom a dolgokat.

Én sosem voltam karrierista, sosem vágytam a folyamatos pörgésre, és ez a nyugalom boldogsággal tölt el, mert úgy érzem, én a helyemen vagyok.
A kislányom, aki már nagylány azóta, a lábamhoz telepedve tesz-vesz a gyöngyeimmel, babrál a cérnákkal, amíg egy kicsit dolgozom, persze a javát akkor végzem, amikor alszik délután.
A nappaliban varrok s a kis szoba ajtaja nyitva.

Oda-odapillantok munka közben, a lehunyt kis szemecskékre, a hosszú pillákra, csak nézem, ahogyan emelkedik, süllyed a kis mellkas, hallgatom, ahogy kis be jár a levegő, és mint egy meditáció, nyugtat a látvány.
Tudom, hogy jó meleg, puha ágyban, az én őrző szemeim mellett és szárnyaim alatt piheg a kis madár és amikor felébred, megint lesz egy mosolya nekem.

Tudom, ez így nem sokat mond annak, akinek nincsen gyermeke, de ezekre az érzésekre nincsenek szavak. Én amatőr még annyira se tudom leírni, milyen ez, semha gyakorlott író lennék.

De ha belegondolok, hogy ebből a mennyei örömből hamarosan duplán jut majd, belecsavarodik a szívem, mert ez fájdalmasan jó és nem tudom, hogyan fogom elviselni ezt a rengeteg örömöt, amit az Anyaságtól kaptam.
Lassan érlelődik bennem a gondolat, hogy bár eddig nem sok helyet foglalt a fejemben, és a testemben, lassan több figyelmet fog követelni a kis élet odabent, és idekint is.
Lassan kezdem érezni a fészekrakó ösztönt, hogy készülni kéne, babaruhákat válogatni, mosni, bolyhozni, vasalni, hajtogatni őket, átnézni, mi nincsen, keresni Pankának egy nagylányosabb ágyat, a kis rácsost pedig előkészíteni.
Édes terhek várnak, miközben magam is egy édes terhet hurcolok magamban.

A mi menedékünk az otthonunk, védő bástyái vagyunk egymásnak.