2011. április 29., péntek

Kivételesen

nem magamról írnék Nektek,hanem Rólatok.

Ma reggel a postás hozott nekünk megint egy csodálatos ajándékot, csak úgy...egy albumot, épp olyat,amilyet mindig is szerettem volna, csak épp sehol nem jutottam hozzá.

Az albumhoz egy kis levélke is tartozott,idézettel, remélem, Ági nem bánja, ha leírom:

"Az életünk sohasem magánügy, kihat a körülöttünk élőkre, és tágabb értelemben az egész családra.A szeretet, a szerelem alapvető ismérve, hogy gyümölcsöt terem, mégpedig jó gyümölcsöt."
(Böjte Csaba)

Böjte Csaba amúgy is nagy példaképem, egy igazi székely lélek, aki számára az élet nem folyamatos harc, hanem folyamatos "adás", azoknak a gyerekeknek, akikről már mindenki lemondott.
Érdekes, éppen a napokban néztem a Záróra ismétlését, ahol ő volt a vendég, és elmondta, hogy azok a "megvadult" gyerekek, akik nem értik a szép szót, abban a pillanatban, hogy kapnak rendes ruhát,megfürdetik őket meleg vízben, megvacsoráztatják és szépen lefektetik őket tiszta ágyba, varázsütésre kezesbáránnyá változnak. Nem kellett nekik hozzá pénz...

Az ő küldetése ez, folyamatos harc.Nekem Ő az egyik példaképem,bár ezt Ági nem tudhatta, amikor elküldte a kis levélkét..:)

Itt térnék át Rátok,Kedveseim...

Sokat gondolkodtam rajta, és beszélgettem is sokat az ismerőseimmel arról, hogy jó-e, ha ennyire kitárulkozom Előttetek. Sokan mondták, képtelenek lennének ennyire beengedni másokat az életükbe, félnek a kritikától, félnek attól, hogy nem fogják őket elfogadni a hibáikkal együtt, a nyűgjeikkel, a nem mindig tökéletes életükkel...mert ugye mi a divat...az az élet jó, ami tökéletes, ahol nincsen veszekedés, nincsen ellentét, nincsenek problémák. Az ilyen élettel egyetlen apró gond van csak, hogy nincsen.

Divat minden jóval, előnnyel, tulajdonnal, zsákmánnyal hivalkodni, s nem divat ugyanakkor beszámolni arról, hogy valaki bizonytalanná vált, szomorú, elkeseredett valami miatt vagy épp boldogtalan.

Én akkor határoztam el, hogy mindent megosztok Veletek, amikor megfogadtam, új életet kezdek, színjáték nélkül, véresen komolyan és őszintén. Akkor, amikor az előző életem lezártam, hogy ezt az igazán újat elkezdhessem. Mert egyvalamit megtanított az élet addigra, hogy akkor kaphatom csak meg, amire annyira vágyom, ha készen vagyok a fogadására, ha felkészültem rá.

Egyre többen írjátok nekem azt, hogy valamiféle példakép vagyok. Hogy ha én jobbra nézek, többen úgy döntenek, talán van ott valami, s velem fordulnak jobbra. Bíznak talán az értékítéletemben, az ízlésemben, vagy ki tudja..
Amikor elkezdtem ezt a blogot, eszembe sem jutott, hogy egyszer bárki számára is minta lehetek, egy célom volt csak, meg akartam mutatni mindannyiótoknak, hogy ha akarok, ha HISZEK, mindent elérhetek. Persze ki miben hisz...én Istenben, mások magukban...ez lényegtelen is.Maga a Hit a fontos, így nagybetűvel. Aki nem hisz sem Istenben, sem emberben, annak az élete nem sok örömöt rejt.

Azon is sokszor gondolkodom, hogy lehet az, hogy ennyire szeretlek Benneteket, hogy soha nem tudok senkire haragudni, hogy valahogy hidegen hagynak a rosszindulatú megjegyzések, lepattannak rólam, mert van egy burok körülöttem, amit Ti építettetek fel, nekem. És én ezt építész létemre csak most veszem észre, amikor már készen van...
Nélkületek nem nagyon tarthatnék itt, ahol, nem lenne ennyi erőm nap mint nap felkelni, és mosolyogni, nem tudnék olyan gyorsan talpra állni egy-egy pofon után- mert azért nekem is jut ám. De nem hagyom, hogy padlóra küldjenek, mert tudom, hogy sokkal többet számít az, Ti mit mondtok, mint bárki más véleménye.
Nagyon szeretek ilyen lenni és nap mint nap megerősítetek benne, hogy ilyennek is kell maradnom.

Ezért pedig örök hálám.
Nektek is, akik "titokban" olvastok...;)

2011. április 28., csütörtök

Ide illő történet

Elég rég volt alkalmam olyasmiről írni Nektek, ami igazán megfogott, de amilyen az élet és amennyire nincsenek véletlenek, most adódott egy meghökkentő eset.

Az egész úgy kezdődött, hogy kellett egy ruhásszekrény a kislányom holmijainak, de nem volt ötletem sem,milyen szekrény férne be egy ajtó mögé, amikor csak annyi helyünk van.És az sem tette könnyebbé a dolgom, hogy a hálószobában már minden bútor fehér, és valamennyire míves, vagy legalábbis olyan hatást kelt.

Az IKEA volt a végső menedékem,miután végignéztem a vaterát,teszveszt, minden más fórumot és találtam is egy rendkívül szép vitrint...
Rögtön nekiálltam nyomozni a google-ön, hogyan juthatnék hozzá a legjobb áron és kaptam is egy oldalt, a www.svedbutor.hu címen, ahol csak használt IKEA bútorok vannak fenn.

Némi kedvezménnyel ott volt ez a szépség is, hát lecsaptam rá,írtam a tulajdonosának, hogy nagyon szeretném...A neve egyáltalán nem volt ismerős és soha nem beszéltünk korábban. Eszembe sem jutott, hogy tudhatja, ki vagyok...és aztán jött a döbbenet, de ezt már a leveléből engedéllyel idézett részlet mesélje helyettem el:

"Engedd meg, hogy valami nem ide kapcsolódót megjegyezzek: tavaly láttam először a munkáidat
a blogodon és lenyűgözött az összes!! Jó látni, hogy valaki ilyen csodás dolgokat készít és mindebben
örömét leli!!! A saját "inges"-párnámat a múlt héten készítettem el és egyszerűen imádom!! :)
Konzerv-doboz projekt pedig a költözés utánra van betervezve! :)
Köszönöm, hogy megosztod ezeket a hihetetlenül inspiráló ötleteket és további sok sikert és boldogságot kívánok Neked, Nektek! :))"

Micsodaaa???-gondoltam...
Írtam is neki, hogy le vagyok döbbenve, mire hamarosan megérkezett a válasz is:

":)))
Tudod, az első gondolatom, amikor rájöttem, hogy kitől kaptam e-mailt, az az volt,
hogy szuper helyre fog kerülni a szekrény és csodás dolgoknak ad majd otthont
és megmondom őszintén ez megnyugtatott.:)
Mellesleg az egyetlen olyan bútor amiért fáj a szívem de a férjem megígérte,
hogy amint kiértem, veszünk valami hasonlót a "kincseimnek".:)))"

Én pedig teljesen odáig vagyok a gondolattól, hogy olyan szekrénybe tehetem majd az én kis szerelmem holmiját, amit ennyire szeretett az előző gazdája, így hát igyekszem magam is méltó utódja lenni, és tovább szeretni ezt a csodálatos darabot.
Ha ránézek mindig mosolyognom kell majd, mert eszembe fog jutni, hogy milyen kicsi a világ, mennyire nincsenek véletlenek és egyéb közhelyek...

Köszönöm,Ildi!

A legszebb pillanatok:

2011. április 22., péntek

Esküvői beszámoló részben kész,

megtekinthető ITT!

Tervezek még azért némi képet, és a videót kicsit megvágva feltenni, de ahhoz még idő kellene:))

77.fejezet - Ambivalens

2 nappal az esküvő után temetésre voltunk hivatalosak.Mama búcsúztatója, aki remélem,mindettől független fentről, Papi kezét fogva jókat mosolygott rajtunk vasárnap.
Mindenki úgy jött oda hozzánk, hogy "Őszinte részvétem és gratulálunk!"-mondanom sem kell talán, mennyire furcsán vette ki magát ez.

Mivel mindenkit kihagytunk az esküvőből, aki nem testvér és nem szülő, így most volt alkalmuk szegénykéimnek üdvözölni bennünket, de talán volt benne annyi jó, hogy megbeszélhettük, milyen szépen gyarapszik a család, és milyen jó, hogy mi minden eddigi hagyományt viszünk tovább. Az unokatestvérem 8 és fél hónapos pocakkal jött el a temetésre, a 13 hónapos kisfiát tolva a kocsiban, én is pocakkal, ők máris három új reménység a család számára...

Arról nem is beszélve, hogy talán anyukám gyászát is enyhítette valamelyest, amikor a mozgolódó, nyűgösködő lányom rugdalózását érezhette a tenyerén át, amit a pocakomon pihentetett, ha volt alkalma.

A temetések szörnyű nehezek, de -és talán nem botránkoztatok meg senkit, ha ezt mondom- én gyászomban is nyugodt tudtam maradni. Meg is mondom, miért.

A temetés előtti éjjel Mamával és Papival álmodtam.Az ő házukban voltam, ahogy besétáltam a konyhába, láttam, hogy ott tesznek-vesznek együtt, bot nélkül,frissen, fiatalosan, mosolyogva. Tudtam, hogy ez nem igaz, mert ők nem lehetnek ott, és kérdeztem is Mamit, hogyan lehetséges az, hogy itt vannak...ő pedig csak annyit mondott nekem mosolyogva: Hát..nem tudtunk még elbúcsúzni..-nem voltam ott, amikor Ő elment. De Anyukám végig foghatta a kis göcsörtös kezét.

Reggel, amikor magamhoz tértem, még nem is értettem, mi volt ez, egy fél óra-óra múlva értettem csak meg, hogy Ő már jó helyen van, végre Papi mellett, paskolhatja tovább a fejét összetekert újságpapírral csupa szeretetből, ahogy utoljára emlékszem az együttlétükre.

A koporsóba tekintve, amit egyébként nem nagyon ajánlok senkinek, de én nem bírtam ki, egy teljesen idegen testet láttam. Nem is hasonlított az én drága nagymamámhoz, ez már nem ő volt. Így igazából ott, abban a pillanatban már egy számomra idegen testet búcsúztattam, lélekben már előző éjjel elköszöntünk.

Persze nagyon fog hiányozni. De tudom, hogy álmomban akármikor beszélgethetek majd velük.

2011. április 19., kedd

Anyukám és anyósom meglepetés videója nekünk

És akkor...indulás...

Fél kettőre megérkezett a szépséges autónk, amire feltettük az általam készített díszt, és meg kell mondjam, nagyon mutatós lett a fekete alapon. Visszafogott, de ettől független nagyon mutatós.

Háromnegyed kettőre odaértünk a Városháza elé, ahol már vártak bennünket. A technikus körbevitt, magyarázott, hogy mi hogy lesz
, zene, ilyesmi, kérdeztem, hogy lehetne-e az én kiválasztott zeném a bevonuláshoz is, mire csak annyit mondott, hogy "Nem, mert az Édesapja már hozott mást helyette..."-namondom...vajon mit...teljesen kiment a feje
mből, mennyit emlegettem korábban évekig, hogy ha egyszer férjhez megyek, akkor Wolf Kati előadásában szeretném hallani a Kéz című számot, Wolf Péter szerzeményét.

Amikor mindenki megérkezett, mi kimentünk, és
Csenge Dórát eligazítottam, mikor merre kell mennie, mit kell majd csinálnia. Ő tette oda a gyűrűpárná
t az anyakönyvvezető elé a kis tálba. Olyan fenségesen sétált oda, akárcsak egy kis hercegnő, teljesen tudatában volt a feladata pillanatnyi súlyának.

Amikor meghallottam, mi a zene, még be sem léptünk, nekem máris potyogtak a könnyeim...apa megszerezte nekem Wolf Katit, ha nem is élőben, mert ahhoz már túl híres..de CD-n...nekem, a bevonuláshoz. István szerintem nem értette hirtelen,miért kezdtem azonnal sírni, amikor még ott sem voltunk, nekem azonban nagyon sokat jelentett ez a gesztus aputól, tekintve, hogy az esküvő előtt elég rondán összekaptunk.

Besétáltunk, leültünk, felálltunk, mondtunk igent, adtunk és kaptunk gyűrűt, majd csókot...

De ez a csók...Istenem...egész életemben ilyen házastársi csókról álmodtam, amiben benne van minden érzelem, minden szerelem és ragaszkodás, amiben én is érzem, hogy tényleg csak én vagyok az egyedüli ezen a világon az én férjem számára, és remélem csak, hogy ő is érezte ezt viszont.

Az én számomra hihetetlen gyorsan lezajlott ez a dolog, bár ugye az anyakönyvvezetős ünnepségek nem szoktak olyan soká tartani, hihetetlen volt látnom, hogy az én 4 éves kishugom pityereg a meghatottságtól, és boldog és az anyakönyvvezető is a könnyeivel küzd és mindenki mellettünk áll.
És az én Szerelmem fogja és simogatja a kezem, és nem néz rám és én sem mertem ránézni, mert tudtam, hogy akkor soha többet nem tudom visszafolytani a zokogást.
Ezt az érzést nem lehet leírni.
Ez olyan fajta érzés, amit át kell élni, és aki házasságellenes, vagy nem tartja fontosnak, nagyon sok mindentől fosztja meg magát. Én nem is bánom, hogy most nem volt egyházi, mert egy komplett fogadalmat biztosan képtelen lettem volna érthetően végigmondani.

A nagy nap

Eljött ez is, szombat reggel volt...a nagy napunk...már a Mathias Rex panzióban ébredtünk, a saját kis lakosztályunkban. Lementünk reggelizni 8 körül, aztán vissza fel, fürdés, körömlakkozás, ilyesmi..Közben Apácska halálos nyugalommal ledőlt forma1-et nézni, meg újságot olvasgatni, nem is értettem, hogyan tud ilyen nyugodt maradni.

11-re érkezett Virág értem és vitt fel a fodrászhoz fél 12-re, ahol Valja egy háromnegyed óra alatt készítette el a kontyomat. Bár eredetileg csak egy egyszerű banánkontyot szerettem volna, valahogyan ez nem akadályozta meg benne őt, hogy mindenféle faxnikkal dobja fel. Kicsit meg is
lepődtem, amikor fizetésre került a sor, mert el sem tudtam képzelni korábban, mennyibe kerülhet egy ilyen alkalmi feltűzés, ha még a hajam sem ő mossa. Hát most megtudtam:)
7000 Ft, kérem.:)Először úgy értettem 2000...vagy úgy akartam érteni,már nem is tudom..:)

Haj kész,mentünk le,ekkor volt ha jól emlékszem már fél egy.Fél kettőre jött értünk
a kocsi,úgyhogy egy óra maradt a sminkre, ruhára, és a lelki felkészülésre, ami valljuk be, nem túl sok..:D


Az első az volt,hogy felvettem ezt az álomszép ruhát, amiért utólag is millió köszönet Piroskának, hogy megvarrta nekem, aztán Virág kifestett. Szép szolidan..:) A visszafogottság volt a cél,mert már akkor lemondtam a dívás menyasszony szerepéről, amikor kiderült,pocakkal kell majd végigcsinálnom:) Akkor meg u
gye az ember már megpróbál előnyt kovácsolni a "hátrányból", és rájátszik arra a másik, arra az igazi anyaszerepre.:)















Időben elkészültünk, az én életem értelme végig jelen volt, és a bohóckodásával szórakoztatott bennünket, nagyon cuki volt, éreztem, ahogyan egyre izgatottabb lesz ő is, ahogyan egyre inkább érzi, hogy mindjárt menni kell:) És én is ezt éreztem. Hogy most valami visszavonhatatlan következik. De nem féltem. Izgatott voltam én is.


Péntek

Viszonylag korán ébredtem fel, mert már meglehetősen izgatott voltam és ami azt illeti, István nélkül eleve nem is nagyon tudok jól aludni újabban...
A délelőtt sütisütéssel és készülődéssel telt..

Nagymama iránti tiszteletből és szeretetből elkészítettem az ő linzer tésztáját, csak kis malőr csúszott a dologba,dupla adag sütőport kevertem be,ezért lettek kicsit ducik..:)

A szívecskés kis formákat a Butlers-ben kapható nyomóval alkottam meg, a kávésbögre szélére lehet őket "akasztani", a linzerbe pedig természetesen vörösáfonya lekvár került.



















Virág is megérkezett, feltettük ezt a híres-nevezetes tartós műszempillát, ami elvileg három hétig marad majd fenn...mondjuk rajtam ez kb három napot fog jelenteni, mindenesetre gyönyörű szép valóban...a szemem kifolyt menet közben, egy-egy óra volt, amíg elkészült a két szememmel. Elmentünk a városba még pár dologért, szalagért, körömlakkért, szempillaspirálért...és nekem egy kis nassért a készülődéshez...















Világ életemben úgy gondoltam, hogy ha férjhez megyek,koktélozgatva töltöm majd az utolsó,készülődős napot..:) Hát ezt most max virginnel lehetett volna megoldani,de annak meg mi értelme..:)

Délután megérkezett anyu Timivel,István családja is befutott, és lekísértem őket a szállásukra. Anyunak közben dolga volt, de mi azt az időt kibekkeltük a skanzen vendégházában, ahol ők aludtak két éjszakát. Amikor megjöttek, átmentünk a Mathias Rex panzióba, ahol pedig a mi szállásunk volt, és átvettük a kulcsokat,kicsit kipakoltunk, aztán visszamentünk hozzánk.Este kilenckor nekiálltunk befesteni a hajam, én pedig közben felhoztam a tárolóból a tegnap megvásárolt virágokat és lekuporodtam a fürdőben virágot kötni, a csokrot és az autódíszt.

Azt hiszem,valami másfél óra alatt lettem kész,de igazán megérte..:)
Gyors hajszárítás, a fodrász megszabta, hogy frissen mosott hajjal kell mennem másnap,de nem szabad rá semmilyen kondícionálót tenni, se balzsamot, se mást.

Mondanom sem kell,hogy ájultam ágyba este.Nem volt gondunk az elalvással...

Csütörtök

Már csak két nap volt hátra és én mindenkit megelőzve,korábban érkeztem Pestre, hogy kettőre el tudjunk menni a ruhámért. Még kellett szereznem pár dolgot, többek között valami kéket, amit a Women'secretből oldottam meg,tekintve,hogy az Intimissimi kollekcióját keservesen rondának találtam...
Beültünk a kocsiba és elmentünk az én csudiszép ruhámért...Piroska egy angyal, ott az utolsó pillanatban még a hosszát beállította és egy fél óra múlva már nálam is volt,zsákban.

Utána elmentünk anyu varrónőjéhez az ő gyönyörű kabátjáért, amit direkt mostanra, erre az alkalomra csináltatott, és hazafelé kitettek a virágpiacon, hogy megvehessek mindent, amire szükségem volt a csokorhoz, autódíszhez, stbstb... elpocsékoltam egy kis pénzt, mert megvettem olyasmit is, amit nem kellett volna, csak ezt akkor még nem tudtam.
Mikrofon csokor alapot venni például tökéletesen felesleges volt. Ugyanígy a vőlegény virágkitűző-alapja is...

No de semmi probléma,irány haza, addigra már volt vagy este hét és még elmentünk vendégségbe is, ahonnan éjfélre értünk haza.

A Szerelmem és a családja másnap jöttek meg.

2011. április 18., hétfő

Előkészületek

Így,túl a nagy napon olyan jól esik visszanézni,hogy is történtek a dolgok..bár nagyon hosszú és sűrű napok voltak,imádtam minden percet..
Néhány kép az otthoni készülődésről:



76.fejezet - Kis info Anna Lilláról

Ma voltunk doktornéninél és nagyon klassz híreket kaptunk.A terheléses vércukrom kiváló lett, még a minimumnál is éppen kevesebb, a koleszterinem viszont magas, 7-es lett. A doktornő kérdezte is, nem viszket-e a bőröm,mert az ezért lehet...mondtam,hogy igen, szokott, de azt hittem, hogy a pocakom növekedése miatt feszülhet. Kérdeztem,miért van ez, azt mondta, hogy ilyenkor hajlamos az epe kicsit pangani, nem okoz gondot a kicsikének, de a mamának lehet kellemetlen.

Megnéztük az UH-n is, képzeljétek el,máris befordult irányba,a legutóbbi vizsgálatkor még medencevégi fekvésben volt, mostmár fejvégi:))Remélem,hogy így is marad már,bár egyre kisebb helye van forgolódni. Én nagyon büszke vagyok rá,hogy ilyen kis ügyes volt...azt mondta a doktornéni, hogy hibátlan a méhlepény is, a kislányom pofiját is láttam,nagyon nyammogott a magzatvizen megint..Aztán odatette a kis pracliját nyújtott ujjakkal a tenyerével kifelé, mint aki utálja, ha fényképezik,ezen meg nevetnem kellett...

Olyan érzésem van, mintha már most ismerném, mintha már tudnám, hogy milyen jópofa figura lesz belőle. Dehát nem is lehet más..:))
Most megint négy hónap szünet, a 32. héten megyünk megint.
Egy fontos információ, a fenekétől a feje búbjáig már 27 centi...plusz a lábikók..:)

2011. április 13., szerda

75.fejezet - Már majdnem...

...férjnél vagyok. De addig ilyet nem lehet kimondani,amíg ott nem tartunk, mert ki tudhatja, mit hoz a holnap.Csak azt tudhatjuk biztosan, ami most van, és talán erről lenne is kedvem írni most egy kicsit.

Tegnap kozmetikusnál voltam, nagyon aranyos lány, 30egynehány éves, mivel két órát ültem a székében, így volt időnk beszélgetni. Valahogy kedvem is volt hozzá,mert az utóbbi időben igazi, élő csajos pletykálásra nem igen volt alkalmam.

Kérdezte, rég lakom-e itt, mert még nem látott, mondtam, hogy nemrég költöztem, és addig-addig beszéltünk,amíg kiderült, hogy kivel élek itt és ki a kislányom apukája. Nem mondhatnám, hogy meglepett a reakciója, mert már kezdem megszokni, de amikor azt mondta:" Aháááá,szóval akkor Te vagy az a lány, akivel a Hosszú Pityu van?"-már kezdtem gyanítani, hogy ez a vidéki lét másik oldala...én még senkit nem ismerek, de a hírem már mindenhová elért.

Azt mondta nekem ez a lány, hogy nagyon nagy szerencsém van, nem mintha nem tudnám, mégis jó, hogyha nap mint nap szembesítenek vele, mert kifogtam a környék legjobb pasiját, akiről ráadásul mindenfelé kering, mennyire kenyérre lehet kenni és mennyire családcentrikus. Még egy ilyen pletykás helyen is a jó hírét terjesztik, ettől voltam elképedve a legjobban.
Persze az anyósommal korábban is beszélgettünk már róla sokat, hogy soha nem volt eljárogatós,nőzős, csapodár fajta és valahogy én sem tudom elképzelni ilyennek. De egy esküvő előtt pár nappal szerintem minden ember (és főleg minden nő) fejében megfordul, vajon mennyire bízhat az életre szóló ígéretekben.

Tudom én, hogy senki sem jós, és senki sem tudhatja, mit hoz a jövő. Egy ideig úgy gondoltam a házasságra, mint ami elhatározás kérdése. Olyan tapasztalataim voltak, mik alapján azt hittem, joggal gondolom azt, hogy minden pár életében eljön a kísértés időről időre. És csak a saját elhatározásunk kérdése, engedünk-e neki vagy nem.

De aztán a napokban láttam egy vallási műsort, amit alapvetően egyébként nem szoktam követni és Pálferi is vendég volt ott, meg még sok vallás képviselője és valahogy pont a házasságról volt szó.
Ott azt mondta valaki, hogy ez nem elhatározás kérdése. Nincsen szükség elhatározásra akkor, ha minden rendben van két ember között, mert ha minden rendben van , akkor a felmerülő kísértéseket észre sem veszi az ember. És akkor nem lesz kérdés az, hogy feláldozzuk-e a vágyainkat a másiknak tett eskünk oltárán vagy nem, mert soha az életben nem tudnánk a másikat megbántani azzal, hogy akárcsak egy kicsi okot is adhatnánk a bizalmatlanságára.
Csakhogy ez munkával jár.

Dehát ezt tudtuk.Szóval munkára fel.

Ahogy telnek a napok, valamilyen megmagyarázhatatlan nyugalom van rajtam. Mindenki azt kérdezgeti, hogy izgulok-e már vagy nem. Én pedig egyáltalán nem izgulok. Abszolut nem tartok a jövőtől, ez volt minden vágyam, egész életemben ezt az embert vártam és megkaphattam és ezért egész életemben hálás leszek.
A mondókám elején leírt, és sokszor hallott történetek is mind-mind arra emlékeztetnek, hogy bár nekem olyan természetesnek tűnik, hogy minden reggel és naponta több százszor átölelnek, hogy néha elfelejtem, mennyire ritka az ilyen.
Hogy olyan férjem lesz, aki csak úgy hirtelen érzelmi kitöréseitől vezérelve a nyakamba borul és azt mondja, "Jaj,anyácska én annyira szeretlek!"-amit amúgy én szoktam csinálni...
Azt hiszem, minden tökéletes lesz.
Már csak 3 nap.SE...csütörtök este van, holnap megyek a ruhámért.
2 és fél nap múlva férjhez megyek...
3 évesen is ez volt minden vágyam,25 és fél év várakozás után, az első évfordulónkon,30 éves korom előtt,ahogy mindig is terveztem, azok társaságában, akik a legszűkebb családunk és akik a leginkább támogatnak minket.
Csodálatos dolog ez.
A tündérmese folytatódik!

2011. április 9., szombat

74.fejezet - Most



Mivel éppen ma fejezem be a 26. hetem és kezdem a 27.hetet, valamint már csak 98 nap van hátra Anna Lilla érkezéséig, megint aktuálissá vált a pocakfotó:)

2011. április 7., csütörtök

Dekor kukucs


Összeszedtem pár dolgot itthonról, amit szeretnék majd felhasználni a dekornál.
Nem akartam ilyenekre kiadni pénzt, mint székszoknya, és a többi, ha ülünk rajta,úgysem látszik:)És a lényeg az lenne,hogy ott üljön mindenki az asztalnál és érezze nagyon jól magát!

A Coyoco-s zacskóban a strasszos hajpántom van, amit 2500 Ft helyett 890 Ft-ért sikerült megszerezni akcióban...és imádom,ahogyan becsomagolták,olyan stílusos!:)

Tortát a Surányi cukrászdából rendelek.22 főre úgy tudják megoldani, hogy lesz egy 16 szeletes alul és a 8 szeletes rajta.
Mivel azt füllentettem,hogy szülinapra lesz, és azért kérek rá fehér marcipánt, mert én szeretném kidíszíteni az ünnepeltnek, így "csak" a 24 szelet árát és némi pénzt még pluszban a marcipánért kell kifizetni. A "belseje" bármelyik torta lehet, én belga csokisat kértem.

Így 12 ezer Ft-ra jött ki, és nem húztak le azért, mert menyasszonyi. Kötök majd rá egy masnit és Tündérhab Évi tortadíszét tesszük a tetejére, ami az alábbi díszek közül a bal alsó sarokban levő kép alapján születik majd meg.


2011. április 2., szombat

A kiegészítők királynője





























Ha akartam volna sem nagyon tudtam volna hozzájutni ennél szebb és exkluzívabb kis táskához, mint ez a darab...és hogy ezt egy kilós turkálóban találom meg, közvetlen teljes árucsere előtt, amikor már az egész üzlet teljesen le van fosztva...az meg végképp eszembe sem jutott.

Ezek a táskák egy elég régi, patinás múltra visszatekintő angol márka, a DENTS gyártmánya, akik kézzel készített bőr kesztyűikről és táskáikról ismertek.Átlagosan ilyen 40-50 font (12-15ezer Ft) körül van egy ilyen kis kézitáska ára, én 300 Ft-ért vettem meg.
Hibátlan állapotban...nem hiszem el...

Valami lehet az elme teremtő erejében, napok óta képzelődtem egy kis táskáról, amit turkálóban találok,hogy egyedi kis kincs legyen, erre megvalósult.
Ezt imádom..