Ma reggel a postás hozott nekünk megint egy csodálatos ajándékot, csak úgy...egy albumot, épp olyat,amilyet mindig is szerettem volna, csak épp sehol nem jutottam hozzá.
Az albumhoz egy kis levélke is tartozott,idézettel, remélem, Ági nem bánja, ha leírom:
"Az életünk sohasem magánügy, kihat a körülöttünk élőkre, és tágabb értelemben az egész családra.A szeretet, a szerelem alapvető ismérve, hogy gyümölcsöt terem, mégpedig jó gyümölcsöt."
(Böjte Csaba)
Böjte Csaba amúgy is nagy példaképem, egy igazi székely lélek, aki számára az élet nem folyamatos harc, hanem folyamatos "adás", azoknak a gyerekeknek, akikről már mindenki lemondott.
Érdekes, éppen a napokban néztem a Záróra ismétlését, ahol ő volt a vendég, és elmondta, hogy azok a "megvadult" gyerekek, akik nem értik a szép szót, abban a pillanatban, hogy kapnak rendes ruhát,megfürdetik őket meleg vízben, megvacsoráztatják és szépen lefektetik őket tiszta ágyba, varázsütésre kezesbáránnyá változnak. Nem kellett nekik hozzá pénz...
Az ő küldetése ez, folyamatos harc.Nekem Ő az egyik példaképem,bár ezt Ági nem tudhatta, amikor elküldte a kis levélkét..:)
Itt térnék át Rátok,Kedveseim...
Sokat gondolkodtam rajta, és beszélgettem is sokat az ismerőseimmel arról, hogy jó-e, ha ennyire kitárulkozom Előttetek. Sokan mondták, képtelenek lennének ennyire beengedni másokat az életükbe, félnek a kritikától, félnek attól, hogy nem fogják őket elfogadni a hibáikkal együtt, a nyűgjeikkel, a nem mindig tökéletes életükkel...mert ugye mi a divat...az az élet jó, ami tökéletes, ahol nincsen veszekedés, nincsen ellentét, nincsenek problémák. Az ilyen élettel egyetlen apró gond van csak, hogy nincsen.
Divat minden jóval, előnnyel, tulajdonnal, zsákmánnyal hivalkodni, s nem divat ugyanakkor beszámolni arról, hogy valaki bizonytalanná vált, szomorú, elkeseredett valami miatt vagy épp boldogtalan.
Én akkor határoztam el, hogy mindent megosztok Veletek, amikor megfogadtam, új életet kezdek, színjáték nélkül, véresen komolyan és őszintén. Akkor, amikor az előző életem lezártam, hogy ezt az igazán újat elkezdhessem. Mert egyvalamit megtanított az élet addigra, hogy akkor kaphatom csak meg, amire annyira vágyom, ha készen vagyok a fogadására, ha felkészültem rá.
Egyre többen írjátok nekem azt, hogy valamiféle példakép vagyok. Hogy ha én jobbra nézek, többen úgy döntenek, talán van ott valami, s velem fordulnak jobbra. Bíznak talán az értékítéletemben, az ízlésemben, vagy ki tudja..
Amikor elkezdtem ezt a blogot, eszembe sem jutott, hogy egyszer bárki számára is minta lehetek, egy célom volt csak, meg akartam mutatni mindannyiótoknak, hogy ha akarok, ha HISZEK, mindent elérhetek. Persze ki miben hisz...én Istenben, mások magukban...ez lényegtelen is.Maga a Hit a fontos, így nagybetűvel. Aki nem hisz sem Istenben, sem emberben, annak az élete nem sok örömöt rejt.
Azon is sokszor gondolkodom, hogy lehet az, hogy ennyire szeretlek Benneteket, hogy soha nem tudok senkire haragudni, hogy valahogy hidegen hagynak a rosszindulatú megjegyzések, lepattannak rólam, mert van egy burok körülöttem, amit Ti építettetek fel, nekem. És én ezt építész létemre csak most veszem észre, amikor már készen van...
Nélkületek nem nagyon tarthatnék itt, ahol, nem lenne ennyi erőm nap mint nap felkelni, és mosolyogni, nem tudnék olyan gyorsan talpra állni egy-egy pofon után- mert azért nekem is jut ám. De nem hagyom, hogy padlóra küldjenek, mert tudom, hogy sokkal többet számít az, Ti mit mondtok, mint bárki más véleménye.
Nagyon szeretek ilyen lenni és nap mint nap megerősítetek benne, hogy ilyennek is kell maradnom.
Ezért pedig örök hálám.
Nektek is, akik "titokban" olvastok...;)