123.fejezet - Mindenek felett

Az én évem volt 2011, igaz, már 2010 is az én évem volt és ha ezt a tendenciát követik az események, akkor 2012 sosem látott magasságokba repít majd.

A facebook hírfolyamomat nem szeretem látni. Az ismerőseim legnagyobb része retteg, vagy azt írja, hogy retteg, már háborúra, államcsődre készülnek, az összes megnyilvánulásuk elképesztően elkeseredett, és kivétel nélkül politikai jellegű. Ezeket olvasva engem nem arra ösztönöznek, hogy átgondoljam, amit mondani akarnak vele, hanem arra, hogy hide-oljam, figyelmen kívül hagyjam, miket írnak, mert ha mindet elolvasnám, akkor valószínűleg valóban annyira pánikba esnék és olyan kilátástalannak látnám az életem, hogy menten felakasztanám magam. De hogy gyereket nem vállalnék többet az biztos, pedig még fogok, és remélem, hogy nem is csak egyet.

Az embernek valóban elmegy az életkedve, ha csupa ilyet lát.

Miért nem bíznak az emberek magukban és/vagy a jövőben?
Én tudom, hogy nem könnyű, senkinek, persze. De amíg egészség van, minden van.

Nem tudok ezzel foglalkozni, meg megmondom őszintén, nem is akarok. A valahogy boldogulás nekem örök kiút mindenből.
Biztos,hogy könnyebb volt régen, amikor összetartóbbak voltak a családok és a falusi közösségek, de azt hiszem szerencsés vagyok olyan szempontból, hogy az én családom nagy is, és össze is tart. Az egyetlen és fő cél volt, hogy azokat a kis csorbákat is kijavítsuk, amik még fenn álltak és jelentem,sikerült.
Tudom,hogy mind itt vagyunk egymásnak, nem vagyunk egyedül.És ez is nagyon sok erőt ad!

Rengeteg ambíciózus tervem van a jövő évre. Ami biztos, hogy nyáron elutazunk két hétre Svédországba, ez lesz az év legfontosabb programja. Tervezem, hogy több százezer forintot teszek félre költőpénznek (hahaha) az útra. Tervezem továbbá, hogy veszek egy rendes vasalót és még néhány kis gépet. Az idén vásárolt bútorokat felújítom és kifestem a nappalit, előszobát és konyhát. Betörök a külföldi piacokra, az etsy és a dawanda segítségével. Megkereszteltetjük Annát májusban, és én fogok mindent elkészíteni, a ruháját, és a dekort is.
Van még sok minden, de nem akarlak vele untatni Benneteket, én az örök listázó majd decemberben megnéztem ezt a két oldalas listát, és ellenőrzöm, mi mindent tudtam kihúzni róla és mi maradt 2013-ra.

Végezetül csak egy pár sor, azoknak küldöm, akik csak akkor hajlandóak észrevenni a boldogságot,ha majdnem kiveri a szemüket:
"Egy ideig azt a kis jelentéktelen, kék virágocskát nézte, amelyik onnan bújt elő a moha közül. Egészen jelentéktelen volt, még észrevenni is alig lehetett. Pedig sok tölcsér fityegett rajta, egészen aprók, tiszta világoskékek, olyanok, mint az égbolt nyáron, amikor tele van napsugárral. Milyen szép - gondolta - s az ember nem is látja meg. Elmegy mellette, s rálép. Mennyi sok szép dologgal van tele a világ." (Wass Albert-örök kedvencem)

Köszönöm az egész éves figyelmet,gyertek jövőre is...szeretnék még írni!

122.fejezet - Másnak is sikerült!

Hinnetek kell benne,működik, ezt bizonyítja ez a levél is, amit karácsony előtt néhány nappal kaptam és aminek borzasztóan örültem:

"Kedves Évi!
Valamikor márciusban vettem észre az oldalad, és figyeltem a blogodat is. Ott olvastam a történetedet arról, hogy hogyan találtatok egymásra a férjeddel, és hogy milyen izgatottan várjátok az első gyermeketeket. Nagy-nagy szerelmi csalódás után voltam akkor, körülbelül 1,5 évvel, és teljesen magával ragadott a tündérmeséd, szinte hihetetlen volt. :) Bevallom őszintén: a csodás történeted feletti ámulatomba azért jócskán keveredett irigység, hiszen én is körülbelül ugyanerre vágytam, ilyen harmóniára, ami minden szavadból sugárzott.
Akkor, vagy egy kicsit később láttam az oldaladon esküvőkre készült gyűrűtartó párnát, és meg is fogadtam, hogy ha egyszer velem is ilyen, vagy ehhez hasonló csoda történik, mindenképpen felkereslek, és megkérlek: készíts nekem egy ilyet.

Két hónappal később megtörtént az én csodám is: találkoztam azzal az emberrel, akit nem is tudok leírni. Tökéletesen, mindenben passzolunk, ráadásul évek óta a környékemen volt, de mindig elkerültük egymást. Májusban viszont egymásra találtunk, és tudtuk azonnal, hogy révbe értünk: rettentően, hihetetlenül szeretjük egymást.. Az esküvőt jövő májusra terveztük, de időközben kiderült, hogy jövő májusban más elfoglaltságunk lesz: babázni fogunk. Augusztusban fogant a mi Csodánk, aki azóta már itt ficánkol a pocakomban.."

Ugye,mesés?:)
Na,ki az, aki még hitetlen?

121. fejezet - Egy baba mindenre képes.

Egy baba tényleg mindenre képes, de amire a leginkább, az az a nagyon jó képessége, hogy a "nagyok" megromlott kapcsolatait egyetlen mosolyával javítja ki.

Vannak olyan buta felnőttek (magamra mutatok és egy másikra), akik képesek egy évig nem beszélni, egymásra nem mosolyogni, egymás iránt nem érdeklődni, csak "mert"... általában az ember akkor vizsgálja felül az ilyen jellegű helyzeteit, amikor valami nagy változás történik az életében vagy nagy veszteség éri.
Amikor egy temetésen találkozunk össze egy év után és a Karácsony is közeleg, amit már nem akarunk külön tölteni, muszáj lépni.

Egy ovis nagylány kellett hozzá, aki kézen fogta a mamáját, hogy megnézze a kislányunkat. Aki rendíthetetlen kérdezgette a semmibe révedő anyját, hogy: "Anya, ugye megnézed a Kicsit?". Aki nem restellte ezt sokadszorra is megkérdezni és hogy mondanivalójának nyomatékot is adjon, kézen fogva húzta az anyját a didergő babakocsi felé.

A babakocsiba nézve az anya arca felderült. Annyit hallottam csak, jó pár lépéssel messzebbről, mert még véletlenül sem szerettem volna megzavarni ezt a nagyon rég várt pillanatot, hogy "Nézd, milyen kék a szeme...milyen szép..."-és az én szívemről legördült az egy éve folyamatosan gyarapodó, nehéz szikla.

Karon fogtam őt, mint anya az anyát, mostmár megtehettem ezt is, jogosan, és bár éreztem rajta, hogy tartja a távolságot, megkértem, hogy ezt beszéljük meg, vagy lépjünk rajta túl vagy tudomisén, mert ez így nem jó nekem. Nem láthatom a hugom, az apám, együtt a családdal, csak külön, mint valami szökevények.

És az anya, egy év kihagyás, egy év talán oktalan megbántottság, rossz érzés, sértődés után a megbeszéléstől nem volt túl boldog, de a túl lépés határozottan jobban tetszett neki. Rábólintott, és mosolygott.
Valami jó kezdődött el ott a temetőben.
Úgy tűnik, ott nem csak végződni szoktak szép történetek.