Amikor megszületett a kislányom és megláttam először, sírtam örömömben,miközben megpusziltam a ragacsos,mázas kis pofiját. Nem nagyon fogtam fel, hogy ő az enyém, belőlem jött ki, mellettem lesz örökre, csak örültem, hogy jól van és hogy túl vagyunk rajta, akárhogy is.
Amikor az első napok teltek a kórházban, a világ legtermészetesebb dolgának tűnt, hogy ott van mellettem ,ellátom a legjobb tudásom szerint, ha sír felveszem, megpuszilom, ölelem, de ennyi. Gondolkodni is kezdtem, hogy vajon akkor most hol van az a nagyon erős anyai szeretet, ami azonnal el kellett volna, hogy öntsön, és amiből semmit nem éreztem akkor.
Talán rossz anya vagyok, talán szívem sincs- gondoltam.
Olyan gépies mozdulatokkal tettem-vettem szegénykémet, így utólag visszatekintve, hogy abban nem lehetett sok köszönet a gyenge kis testének, pláne nem a kis lelkének. Talán ezért lehetett, hogy amíg a többi baba az anyukáján nyugodott meg és szeretett aludni, az én lányom a bevásárlókocsijában volt a legnyugodtabb.
Szégyen gyalázat.
Aztán hazajöttünk, a túlélésre játszottam, mert sokkal nehezebb volt, mint ahogy gondoltam, még úgy is, hogy nagy baba volt, és nem kellett két-három óránként etetnem. Mérges voltam, hogyha túl korán kelt, ha akkor tojt be, amikor egy perce tettem alá a tiszta pelenkát és ha egy fél órán belül harmadszor kellett átöltöztetnem vagy az átázás, vagy a bukások miatt.
Rosszul fogtam fel. Úgy éreztem, direkt csinálja, hogy azért ilyen, hogy nekem semmi erőm ne maradjon magamra, olyan önző voltam!
Minden nap megkérdeztem magamtól, vajon eléggé szeretem?
Persze tudtam, hogy igen, csak nem éreztem...
De ma túltettem magamon. A múltkor olyan vadul pusziltam meg a pofiját, hogy sírva fakadt ijedtében, aztán amikor ki akartam szívni az orrát, véletlen beszívta a porszívócső az egyik ujjacskáját.Azt a pánikot, ami kiült a pici arcára...
Ma már frászt kaptam magamtól.
Egy hosszú ujjú bodyt próbáltam felhúzni rá, és nem vettem észre, hogy a bal kezén a mutató ujjacskáját visszahajlítottam, mert beakadt...csak erőszakoltam tovább azt a hülye felsőt, ő meg sírt. És az lett gyanus, hogy nem a türelmetlen sírás volt, nem a hisztis kajakövetelő-féle. Hanem igazi, fájdalmas sírás.
Amikor rájöttem, mit csináltam, a pulzusom kb 250-re ugrott fel. Csak azt láttam, hogy miután kiszabadítottam, olyan furcsán tartja, mindegyik kis virsli ujjacska be van hajlítva, egyedül az a mutató egyenes...
Sírva fakadtam, hogy eltörtem szegénykém kezét. Úgy kértem, bocsásson meg, ahogy még soha senkit, nem is tudom, hogy honnan került elő belőlem az az eszméletlen erős érzés, amit addig csak elméletben tudtam a magaménak.
Azt éreztem, bármimet bárki bármikor eltörhetné, megölhetnének,szétszaggathatnának, ha azzal megóvnám a lányom. És a falba tudtam volna verni a fejem, hogy épp én okozok neki fájdalmat.
Az ujjacska azóta rendbe jött, a kicsi elaludt a karjaimban és én még fél órán át csak néztem a kis szuszi képét, közben pedig elöntött az a híres "anyai szeretet".
Mostmár nem csak elmélet.
És ijesztően erős, még soha, senki iránt nem éreztem ezt.
Olyan, mintha egy gőzmozdonyt akarnék puszta kézzel irányítani, lehetetlenség.
2011. augusztus 29., hétfő
Ünnepi elmélkedés
Most még ugyan csak augusztus utolsó napjait tapossuk, de hamarosan szeptember, az én életemben pedig szeptember elsején kezdődik a karácsonyi időszámítás.Ennek kapcsán napok óta foglalkoztat ez a kérdés, minden este,mielőtt elaludtam, ez a dolog járt a fejemben és végül megszületett a mostani bejegyzés.
Miről is szól sokaknak a karácsony annak ellenére, hogy mennyivel többről is szólhatna? És miről kéne szólnia?
Hogyan teremthetem meg ezt ma, amikor kezdő mamiként egy és egy picike fizetésből kéne ugyanazt a színvonalat tartani, mint amit eddig hoztunk?
Érdemes volt végiggondolni.
Én magam világ életemben magazinfüggő voltam. Biztosan közöttetek is sokan vannak így, mert nagyon nehéz ellenállni az illatos, fényes lapoknak, azoknak a gyönyörű képeknek, vonzó embereknek. De mostanában minél többet olvasgattam, nézegettem őket, azt vettem észre, hogy bár azért vettem meg, hátha kicsit feldob, inkább egyre értéktelenebbnek, egyre reménytelenebbnek láttam saját magam.
Rájöttem, hogy ez ellen valamit tennem kell, lázadni fogok. És aztán arra is rájöttem, hogy ez nem is lázadás. Határozottság és erős személyiség kell ahhoz, hogy másképp merjem élni az életem, a saját értékrendem szerint. Hogy ne szégyelljem el magam, és ne irigykedjek, amikor mindenki azt meséli körülöttem, hogy merre járt nyaralni, miközben én sehol nem voltam, maximum a Balatonra jutottam el egy délutánra. Viszont született egy kislányom/unk.
Ugyanez érvényes a Karácsonyra is, mert sokfelől hallom, hogy 30-40ezer Ft-os ajándékokat vesznek egymásnak a párok és én meg sokszor csak pislogok...
A jólét korunk egyik leginkább félreértett fogalma. Hallatára van, aki szép autókra, luxusutazásokra, gyémántokra asszociál, az én számomra ez inkább a boldogság, elégedettség jelenléte az életemben. Persze örülnék, ha több pénzem lenne és nem kéne miatta aggódnom, de mivel nincsen, így a kérdést rövidre zárom.
Most, hogy megszületett a lányom, az ünnepek még fontosabbá váltak, mind közül pedig a Karácsonyt várom a legjobban.(Ahogy eddig is...)
Ha visszagondolok én mit szerettem a legjobban azokon az estéken, nem nagyon tudok egy konkrét ajándékot sem felidézni, sokkal inkább azokat az órákat, amikor anyuék odaültek mellénk a szőnyegre, hogy együtt összerakjuk az új LEGO-t,mert valamiféle mindig volt a fa alatt, ha csak kisebb is...rájöttem, hogy a szívem mélyén csak egyvalamit akartam igazán: a közösen töltött időt.
Ez jó hír most, amikor az zakatol a fejemben, vajon teljesíthetem-e majd Alinka kívánságait? Egyáltalán dolgom-e, hogy teljesítsem? Tudhatja-e majd pár évesen, hogy mi az, amit tényleg akar? És amit tényleg akar, az valóban boldoggá is teszi majd?? Messze mutató kérdések ezek...
Mi van, ha nem pénz központúan fogjuk fel ezt a kérdést?
Igazából mindazt, amit a boltban megveszünk, magunk is elkészíthetnénk, így tulajdonképpen időt vásárolunk ilyenkor. Ha erről valaki le mer tenni, a Karácsony sokkal több idejébe, viszont sokkal kevesebb pénzébe fog kerülni. Olyan nincsen, hogy kevés pénzzel és kevés idővel szépet alkothatnánk, így hát választani kell, vagy méginkább megtalálni az egyensúlyt, hogy pénzünk is, időnk is maradjon.Ezért kezdem én mindig sokkal korábban a dolgot. Igazából egy pár éve már eldöntöttem, hogy nálam amint vége az augusztusnak és eljön a szeptember, máris karácsonyi üzemmódba kapcsolok.
A megrendeléseket is ezért zárom le ilyenkor nagyjából, mert innen már komolyan terveznem kell az időmmel és a pénzemmel is, hogy jól jöjjek ki.
Idén lesz az első Karácsonyunk Alinkával, és bár tudom, hogy sokat még nem fog fel majd belőle, csak a csillogást, a zenét, ki tudja...talán mégis érzi majd, mennyire különleges este lesz az...
Miről is szól sokaknak a karácsony annak ellenére, hogy mennyivel többről is szólhatna? És miről kéne szólnia?
Hogyan teremthetem meg ezt ma, amikor kezdő mamiként egy és egy picike fizetésből kéne ugyanazt a színvonalat tartani, mint amit eddig hoztunk?
Érdemes volt végiggondolni.
Én magam világ életemben magazinfüggő voltam. Biztosan közöttetek is sokan vannak így, mert nagyon nehéz ellenállni az illatos, fényes lapoknak, azoknak a gyönyörű képeknek, vonzó embereknek. De mostanában minél többet olvasgattam, nézegettem őket, azt vettem észre, hogy bár azért vettem meg, hátha kicsit feldob, inkább egyre értéktelenebbnek, egyre reménytelenebbnek láttam saját magam.
Rájöttem, hogy ez ellen valamit tennem kell, lázadni fogok. És aztán arra is rájöttem, hogy ez nem is lázadás. Határozottság és erős személyiség kell ahhoz, hogy másképp merjem élni az életem, a saját értékrendem szerint. Hogy ne szégyelljem el magam, és ne irigykedjek, amikor mindenki azt meséli körülöttem, hogy merre járt nyaralni, miközben én sehol nem voltam, maximum a Balatonra jutottam el egy délutánra. Viszont született egy kislányom/unk.
Ugyanez érvényes a Karácsonyra is, mert sokfelől hallom, hogy 30-40ezer Ft-os ajándékokat vesznek egymásnak a párok és én meg sokszor csak pislogok...
A jólét korunk egyik leginkább félreértett fogalma. Hallatára van, aki szép autókra, luxusutazásokra, gyémántokra asszociál, az én számomra ez inkább a boldogság, elégedettség jelenléte az életemben. Persze örülnék, ha több pénzem lenne és nem kéne miatta aggódnom, de mivel nincsen, így a kérdést rövidre zárom.
Most, hogy megszületett a lányom, az ünnepek még fontosabbá váltak, mind közül pedig a Karácsonyt várom a legjobban.(Ahogy eddig is...)
Ha visszagondolok én mit szerettem a legjobban azokon az estéken, nem nagyon tudok egy konkrét ajándékot sem felidézni, sokkal inkább azokat az órákat, amikor anyuék odaültek mellénk a szőnyegre, hogy együtt összerakjuk az új LEGO-t,mert valamiféle mindig volt a fa alatt, ha csak kisebb is...rájöttem, hogy a szívem mélyén csak egyvalamit akartam igazán: a közösen töltött időt.
Ez jó hír most, amikor az zakatol a fejemben, vajon teljesíthetem-e majd Alinka kívánságait? Egyáltalán dolgom-e, hogy teljesítsem? Tudhatja-e majd pár évesen, hogy mi az, amit tényleg akar? És amit tényleg akar, az valóban boldoggá is teszi majd?? Messze mutató kérdések ezek...
Mi van, ha nem pénz központúan fogjuk fel ezt a kérdést?
Igazából mindazt, amit a boltban megveszünk, magunk is elkészíthetnénk, így tulajdonképpen időt vásárolunk ilyenkor. Ha erről valaki le mer tenni, a Karácsony sokkal több idejébe, viszont sokkal kevesebb pénzébe fog kerülni. Olyan nincsen, hogy kevés pénzzel és kevés idővel szépet alkothatnánk, így hát választani kell, vagy méginkább megtalálni az egyensúlyt, hogy pénzünk is, időnk is maradjon.Ezért kezdem én mindig sokkal korábban a dolgot. Igazából egy pár éve már eldöntöttem, hogy nálam amint vége az augusztusnak és eljön a szeptember, máris karácsonyi üzemmódba kapcsolok.
A megrendeléseket is ezért zárom le ilyenkor nagyjából, mert innen már komolyan terveznem kell az időmmel és a pénzemmel is, hogy jól jöjjek ki.
Idén lesz az első Karácsonyunk Alinkával, és bár tudom, hogy sokat még nem fog fel majd belőle, csak a csillogást, a zenét, ki tudja...talán mégis érzi majd, mennyire különleges este lesz az...
2011. augusztus 23., kedd
2011. augusztus 19., péntek
113.fejezet - Minden jobb
Minden jobb, ha az ember nem próbál folyton harcolni a sorsával. Minden sokkal könnyebb, ha rájövök, hogy sodródni a helyzetekkel ezerszer egyszerűbb. Vannak olyan dolgok, amiken úgysem tudok változtatni, akkor mi a teendő? Meg kell benne látni a jót.
Így vagyok mostanában magammal és az új külsőmmel. Egy szülés nagyon megváltoztatja a szerencsétlenebb adottságú nőket, ez kétségtelen. Én még a viszonylag szerencsések közé tartozom, mert kilóra majdnem ugyanannyi vagyok már, mint voltam, viszont hogy ez a kiló hogyan oszlik el, az már más kérdés.
Mindig büszke voltam a hasamra...nos, ennek vége. A bőr kinyúlt rajta, nagyon szárazzá, ráncossá vált, ahogy visszahúzódott, és bár nem lóg, de tónustalanná vált és fénytelenné. Az anyajegyek is megmaradtak nagynak, hiába nem feszülnek már ki úgy. A májfoltokat nem is említem.
És mégis, mi a jó ebben? Az, hogy nem lett csíkos...
A varratom borzasztó állapotban van, bár még van esély rá, hogy javul, én gyűlölöm. Csak azért bírok ránézni, mert tudom, hogy a kislányom köszönhetem neki.
A lábam nőtt legalább fél méretet, az összes zárt cipőmnek búcsút inthetek, amik elöl vagy hátul nyitottak, azoknak még adtam egy esélyt. Imádtam őket pedig.Ebben mi a jó? A húsz pár alig használt cipőm lecserélhetem 3 pár igazán minőségi, kényelmes és stílusos cipőre, amit imádni fogok és egy forintomba sem fog kerülni.
A ruháim nagy része is nehezen tolerálja, hogy hiába lett vékonyabb a lábam, de a derekam eltűnt. A nadrágoknak is lőttek...
Persze ebben az a jó, van okom rá, hogy teljesen felújítsam a ruhatáramat.
De erre most nem vágyom igazán. Anya lettem, és ez azzal jár, hogy hiába van meg a lányomnak mindene, ösztönösen is inkább neki vásárolnék, mint magamnak. Azt is tudom, hogy ennyi jár nekem és magammal is törődnöm kell, ha magam miatt nem is tenném, a jóképű férjem miatt mindenképp!
Valahogy mégis a spórolás felé hajlok, nem csak az autó miatt, amit vettünk, nem csak az új számítógép miatt, nem csak a 30 ezres telefonszámla miatt, amit a kórházból hoztam össze a mobil facebookozással...
És ebben is megvan a jó, a spórolás arra kényszeríti az embert, hogy alaposan körülnézzen, mi az, ami megvan és hogyan lehetne azt felhasználni.
Engem a legnagyobb meglepetés a fürdőszoba szekrényem kipakolása közepette ért, mennyi krém, sminkcucc és mindenféle egyéb kence volt ott...mindent eltettem, a szebb, igényesebb holmikat a nagy alkalmakra. Rá kellett azonban jönnöm, hogy ezek az alkalmak vagy sosem jönnek el, vagy mire eljönnek, tönkre megy minden. Úgyhogy most eldöntöttem, jár nekem, hogy mindent felhasználjak. Mindent, ami prémium, ami szép, ami a bőrömnek és a lelkemnek kellemes.
Kezdem is azzal a pakolással, amit a kozmetikus két hete adott, amikor nem tudtam nála kivárni a hatóidőt és hazaadta egy kis tégelyben,
És amit mondanom sem kell, azóta sem volt időm feltenni...
Így vagyok mostanában magammal és az új külsőmmel. Egy szülés nagyon megváltoztatja a szerencsétlenebb adottságú nőket, ez kétségtelen. Én még a viszonylag szerencsések közé tartozom, mert kilóra majdnem ugyanannyi vagyok már, mint voltam, viszont hogy ez a kiló hogyan oszlik el, az már más kérdés.
Mindig büszke voltam a hasamra...nos, ennek vége. A bőr kinyúlt rajta, nagyon szárazzá, ráncossá vált, ahogy visszahúzódott, és bár nem lóg, de tónustalanná vált és fénytelenné. Az anyajegyek is megmaradtak nagynak, hiába nem feszülnek már ki úgy. A májfoltokat nem is említem.
És mégis, mi a jó ebben? Az, hogy nem lett csíkos...
A varratom borzasztó állapotban van, bár még van esély rá, hogy javul, én gyűlölöm. Csak azért bírok ránézni, mert tudom, hogy a kislányom köszönhetem neki.
A lábam nőtt legalább fél méretet, az összes zárt cipőmnek búcsút inthetek, amik elöl vagy hátul nyitottak, azoknak még adtam egy esélyt. Imádtam őket pedig.Ebben mi a jó? A húsz pár alig használt cipőm lecserélhetem 3 pár igazán minőségi, kényelmes és stílusos cipőre, amit imádni fogok és egy forintomba sem fog kerülni.
A ruháim nagy része is nehezen tolerálja, hogy hiába lett vékonyabb a lábam, de a derekam eltűnt. A nadrágoknak is lőttek...
Persze ebben az a jó, van okom rá, hogy teljesen felújítsam a ruhatáramat.
De erre most nem vágyom igazán. Anya lettem, és ez azzal jár, hogy hiába van meg a lányomnak mindene, ösztönösen is inkább neki vásárolnék, mint magamnak. Azt is tudom, hogy ennyi jár nekem és magammal is törődnöm kell, ha magam miatt nem is tenném, a jóképű férjem miatt mindenképp!
Valahogy mégis a spórolás felé hajlok, nem csak az autó miatt, amit vettünk, nem csak az új számítógép miatt, nem csak a 30 ezres telefonszámla miatt, amit a kórházból hoztam össze a mobil facebookozással...
És ebben is megvan a jó, a spórolás arra kényszeríti az embert, hogy alaposan körülnézzen, mi az, ami megvan és hogyan lehetne azt felhasználni.
Engem a legnagyobb meglepetés a fürdőszoba szekrényem kipakolása közepette ért, mennyi krém, sminkcucc és mindenféle egyéb kence volt ott...mindent eltettem, a szebb, igényesebb holmikat a nagy alkalmakra. Rá kellett azonban jönnöm, hogy ezek az alkalmak vagy sosem jönnek el, vagy mire eljönnek, tönkre megy minden. Úgyhogy most eldöntöttem, jár nekem, hogy mindent felhasználjak. Mindent, ami prémium, ami szép, ami a bőrömnek és a lelkemnek kellemes.
Kezdem is azzal a pakolással, amit a kozmetikus két hete adott, amikor nem tudtam nála kivárni a hatóidőt és hazaadta egy kis tégelyben,
És amit mondanom sem kell, azóta sem volt időm feltenni...
2011. augusztus 16., kedd
112. fejezet - Egy hónapos...
...tegnap éjszaka, vagyis ma hajnalban megvolt végre az az AHA élmény, amire annyira vártam, amikor hajnal négykor a kislányom a mellkasomon pihegve visszaaludt. Az apja mellettem pihegett, és én pedig mosolyogtam magamban, mert végre eljött az a pillanat, amikor elégedettnek éreztem magam. Ez az a pillanat, amit nem lehet kierőszakolni, egyszerűen csak meglepi az embert, a legváratlanabb helyzetben.
Amióta el tudtam rendezni magamban azt a tényt, amit a lányoknak ezúton is köszönök, hogy nem attól függ,mennyire vagyok jó anya, hogy mennyit sír a kislányom, hanem, hogy mit teszek, amikor sír, sokkal felszabadultabb lettem.
Már nem érzem személyes kudarcnak, ha sír.
Sokkal több türelmem van megnyugtatni, ezáltal sokkal hamarabb meg is nyugszik.
Voltunk az egy hónapos ellenőrzésen, ahol lemértük, alig hittem el, 5400 gramm.
És még csak egy hónapos...
MÁR egy hónapos...
2011. augusztus 14., vasárnap
111.fejezet - Régi én VS. új én...
Elegem lett abból, hogy egyelőre az anyaság nem okoz a számomra annyi örömet, amennyit reméltem. Mert buta elvárásokkal mentem neki ennek az egésznek, előre elképzeltem, hogy milyen lesz, és persze nem olyan lett.
Jön az új szezon. A kismama ruhák már régen nem jók, leesnek, a felszedett húsz kilómból már csak 4-5 van rajtam. Ez épp arra elég, hogy a régi ruháim még ne legyenek jók, de a kismama ruhák meg már nem jók.
Nem volt elég türelmem, és amikor Anna sírt, azt hittem, hogy azért sír, mert én béna vagyok és nem tudom megnyugtatni. Nem láttam be, hogy lehet olyan is, amikor én mindent megteszek, mégsem sikerül. Aztán a kezembe került egy könyv és
beleolvasgattam. Kiderült belőle sok olyan dolog a számomra, amit eddig is sejtettem, csak nem tudatosítottam magamban.
Az egyik ilyen például, hogy Anna meg én már nem vagyunk egy személy, már nem egy és ugyanaz az ember vagyunk, ezért ha neki rossz kedve van, nem muszáj nekem is rossz kedvűnek lennem. Ha sír, attól még nekem nem kell sírnom.
Úgyhogy ma reggel nagy elhatározással ébredtem.
Már nem leszek a régi soha, mert új leszek. Megváltozott a szerepem, megváltozott a fontossági sorrendem, megváltozott a testem, minden más lett.
Most ki kell találnom az új énemet. Alkalmam nyílik, hogy mindent végiggondoljak alaposan és megváltoztassam a dolgokat úgy, ahogy mindig is szerettem volna, csak féltem nekiállni. Most itt az alkalom.
Végiggondolhatom, milyen ruhákat szeretek, milyeneket nem, milyen frizurát szeretnék és mi lenne praktikus, hogy ne állandóan összekontyolt hajjal járjak, amikor úgy szeretném kiengedni.
Vannak olyan kedvenceim, amik megmaradtak, ezeket nem adom, semmi pénzért sem, ilyen a turkálózás is többek között..:) Tegnap Apácskával átmentünk Veszprémbe, amíg én turkáltam, ő volt a kicsivel és aztán cseréltünk. Zsákmányoltam egy rakás holmit, de a kedvencem ez a cipellő...az egyetlen, ami szép is, kényelmes is, mert a többit kinőttem...A Háda megint fél áron ad mindent...ez a faith szandi tetőtől talpig bőr, a talpa is az, igen, és SOHA nem volt még lábon. Fél áron 990 Ft.Hát nem zseniális? Ez a korall szín nagy kedvencem, szürkével párosítva ez lesz nálam az ősz slágere.
Jön az új szezon. A kismama ruhák már régen nem jók, leesnek, a felszedett húsz kilómból már csak 4-5 van rajtam. Ez épp arra elég, hogy a régi ruháim még ne legyenek jók, de a kismama ruhák meg már nem jók.
Kellett néhány rugalmas darab.
Legalább volt jó indokom:))
110.fejezet - Négy hetes
volt tegnap.Hihetetlen, mondhatnám, de mindig ezt mondom és nyilván már unalmas.
Egyre szebben alakulnak az arcvonásai. A kezecskéje már nem tűnik olyan nagynak a testéhez képest és a kis ráncai is töltődnek felfelé...
Már engem néz, amikor rám néz.
A napokban megkapta élete első tortáját is, amiért ezúton is köszönet Irénkének, Bogyónak és Zsírosnak:)
2011. augusztus 11., csütörtök
109.fejezet - Jajnekem
Az ember hall rémhíreket, olyanokat is, hogy van, aki a háztömb körül jár a kocsival, amíg elalszik a magzata, olyat is, hogy leszakad a dereka, mert úgy lóbálja maga előtt órák hosszát a hordozót, amíg elalszik és olyat is, hogy ha már elaludt, akkor két éves koráig óránként kel fel hozzá (éjszaka is).
Megmondom őszintén, féltem ezektől, de az első három hetünk szinte kifogástalanul telt el. És aztán, menetrend szerint, ahogyan a szakirodalom jegyzi, a három betöltött hét után megérkezett hozzánk is az újdonsült anyukák legnagyobb mumusa, a hasfájás.
A lányom, aki eddig négy órákat simán végigaludt -volt olyan éjszaka, hogy hatot is, és a frászt kaptam, egyáltalán él-e még- fél óránál többet nem tudott sírás nélkül aludni, arra kelt, hogy belilul a feje az erőlködéstől, úgy próbál megszabadulni a görcsöktől meg a szelektől.Sikítozott, nem is csak sírt, és képtelen voltam megnyugtatni, akármit is csináltam...egyre rosszabb volt a helyzet, ahogy teltek az órák.
Másnap vissza kellett vinnem Annát a doktornőhöz a köldöke miatt, akinek nem az szúrt szemet először, hogy a köldök ugyanúgy ronda, mint volt, hanem az, hogy átlátszóra sápadtam és alig állok a lábamon. Miattam sokkal jobban aggódott. Én magamtól fel sem hoztam volna, úgy voltam vele, hogy ez ilyen, ezzel jár, de ha már megkérdezte, elmeséltem, hogy semmit sem aludtam az előző éjjel, de ezt szó szerint kell érteni, és azóta sem sokat.Kérdezte,miért. Mondtam, hogy mert nagyon szenved a lányom.
Ránézett és elkerekedett a szeme. Addig nem is annyira tűnt fel neki, mekkora a pocakja, amíg csak a köldöke volt kibontva a sok cucc alól, amikor levetkőztettük a méréshez, meglehetősen komoly hangon azt mondta, hogy ez borzasztó. Ezen valahogyan mindenképpen segítenünk kell. Egy babának állítólag hanyatt fekve nem lehet magasabban a pocija a mellkasánál, hát itt ez nem passzolt. Úgy feszült a kis hasa, hogy az ujjaival dobolni tudott rajta, úgyhogy felírt Papverines port, amit általában csak ilyen utolsó menedékként írnak fel a benne levő nyugtató miatt.
Elvittem a receptet a patikába, de csak másnapra lett kész, hát hadd ne mondjam, reggel alig vártam, hogy nyolc óra legyen és elmehessünk érte.
Most Espumisan szuszpenzióval párosítva adom, hogy a görcsoldó hatás mellett a szelek is el tudjanak távozni, mert tudom én, hogy tornáztatni is lehet, nem kell azonnal gyógyszer, de Isten látja lelkem, már azt is megpróbáltam. A 40 perc masszázsnak egy vége lett, ordítás.Megkönnyebbülés semmi, puki, másegyéb semmi...
Hozzáteszem az Espumisan bogyó formában nekem a terhességem alatt x@rt sem ért...
Amióta ez a Papaverines por -ami szerintem inkább kokó- betette a lábát a gyerekszobába, béke honol nálunk. A kicsi alszik, mint a bunda, négy órákat, utána felébred, tud enni, és egy fél óra múlva visszaalszik gond nélkül.
Látszik rajta a nyugtató hatása, ebben biztos vagyok, mert a f.e.(gy.k. fájdalom előtt)azért a szopi után egy másfél órát azért elvergődött ébren. Néha csak nézegetett, néha viszont komoly vitáink voltak.
Nem tudom,meddig adom ezt a szert.
Majd megpróbálom leállítani, elvonóra küldöm, amint úgy látom, hogy már tud élni nélküle, vagy én tudok élni nélküle, mert talán önző dolog, de muszáj aludnom.
Ma is fél egy volt már (du), mire oda jutottam, hogy volt időm leülni egy percre és megreggelizni. Pedig ma már a második napja, hogy be volt "anyagozva".Viszont kimostam egy néhány adagot, kiteregettem, és sütöttem palacsintát is.
A gyerek most is alszik, én pedig azt terveztem, hogy olvasni fogok. Be is táraztam...de úgyis az lesz, hogy az első oldal után elalszom.
Szép álmokat Nektek!
Megmondom őszintén, féltem ezektől, de az első három hetünk szinte kifogástalanul telt el. És aztán, menetrend szerint, ahogyan a szakirodalom jegyzi, a három betöltött hét után megérkezett hozzánk is az újdonsült anyukák legnagyobb mumusa, a hasfájás.
A lányom, aki eddig négy órákat simán végigaludt -volt olyan éjszaka, hogy hatot is, és a frászt kaptam, egyáltalán él-e még- fél óránál többet nem tudott sírás nélkül aludni, arra kelt, hogy belilul a feje az erőlködéstől, úgy próbál megszabadulni a görcsöktől meg a szelektől.Sikítozott, nem is csak sírt, és képtelen voltam megnyugtatni, akármit is csináltam...egyre rosszabb volt a helyzet, ahogy teltek az órák.
Másnap vissza kellett vinnem Annát a doktornőhöz a köldöke miatt, akinek nem az szúrt szemet először, hogy a köldök ugyanúgy ronda, mint volt, hanem az, hogy átlátszóra sápadtam és alig állok a lábamon. Miattam sokkal jobban aggódott. Én magamtól fel sem hoztam volna, úgy voltam vele, hogy ez ilyen, ezzel jár, de ha már megkérdezte, elmeséltem, hogy semmit sem aludtam az előző éjjel, de ezt szó szerint kell érteni, és azóta sem sokat.Kérdezte,miért. Mondtam, hogy mert nagyon szenved a lányom.
Ránézett és elkerekedett a szeme. Addig nem is annyira tűnt fel neki, mekkora a pocakja, amíg csak a köldöke volt kibontva a sok cucc alól, amikor levetkőztettük a méréshez, meglehetősen komoly hangon azt mondta, hogy ez borzasztó. Ezen valahogyan mindenképpen segítenünk kell. Egy babának állítólag hanyatt fekve nem lehet magasabban a pocija a mellkasánál, hát itt ez nem passzolt. Úgy feszült a kis hasa, hogy az ujjaival dobolni tudott rajta, úgyhogy felírt Papverines port, amit általában csak ilyen utolsó menedékként írnak fel a benne levő nyugtató miatt.
Elvittem a receptet a patikába, de csak másnapra lett kész, hát hadd ne mondjam, reggel alig vártam, hogy nyolc óra legyen és elmehessünk érte.
Most Espumisan szuszpenzióval párosítva adom, hogy a görcsoldó hatás mellett a szelek is el tudjanak távozni, mert tudom én, hogy tornáztatni is lehet, nem kell azonnal gyógyszer, de Isten látja lelkem, már azt is megpróbáltam. A 40 perc masszázsnak egy vége lett, ordítás.Megkönnyebbülés semmi, puki, másegyéb semmi...
Hozzáteszem az Espumisan bogyó formában nekem a terhességem alatt x@rt sem ért...
Amióta ez a Papaverines por -ami szerintem inkább kokó- betette a lábát a gyerekszobába, béke honol nálunk. A kicsi alszik, mint a bunda, négy órákat, utána felébred, tud enni, és egy fél óra múlva visszaalszik gond nélkül.
Látszik rajta a nyugtató hatása, ebben biztos vagyok, mert a f.e.(gy.k. fájdalom előtt)azért a szopi után egy másfél órát azért elvergődött ébren. Néha csak nézegetett, néha viszont komoly vitáink voltak.
Nem tudom,meddig adom ezt a szert.
Majd megpróbálom leállítani, elvonóra küldöm, amint úgy látom, hogy már tud élni nélküle, vagy én tudok élni nélküle, mert talán önző dolog, de muszáj aludnom.
Ma is fél egy volt már (du), mire oda jutottam, hogy volt időm leülni egy percre és megreggelizni. Pedig ma már a második napja, hogy be volt "anyagozva".Viszont kimostam egy néhány adagot, kiteregettem, és sütöttem palacsintát is.
A gyerek most is alszik, én pedig azt terveztem, hogy olvasni fogok. Be is táraztam...de úgyis az lesz, hogy az első oldal után elalszom.
Szép álmokat Nektek!
2011. augusztus 8., hétfő
108.fejezet - Boldizsár Ildikó, Szegedi Katalin:Királylány születik (Részletek)
A kezdet (1.rész)
Amikor a Földön világra jön egy kislány, összegyűlnek odafönn az égi királylányok, hogy áldást mondjanak az újszülöttre.
Mit jelent áldást mondani?
Csupa olyasmit kívánni, ami boldoggá teszi az életet.
Az áldás nem más, mint szívből jövő jókívánság.
Kincsek (2. rész)
Így történik ez minden kisbaba érkezésekor, és így volt akkor is, amikor te születtél.
A Földön sokan várták érkezésedet, és titokban mindenki ajándékot készített neked, hogy amikor először nyitod ki a szemed, ne lásd üresnek a kiságyadat és a szobád.
Az égi királylányok is elkészítették a maguk ajándékait. Olyan kincsekkel indítottak útnak, amelyeknek a neve ugyan "kincs", ám kézbe venni egyiket sem lehet.
Ajándék (3. rész)
Miféle kincs, miféle ajándék az, amit még kézbe venni sem lehet?
Ajándék az is, amikor a Nap megsimogatja az arcodat.
Ajándék az is, ha egy esőcsepp a tenyeredbe hull.
Ajándék az is, ha felragyog az égen a szivárvány.
És amikor a szél belekapaszkodik a hajadba, az is ajándék.
Te magad is ajándék vagy. És a legnagyobb ajándékot akkor adod, amikor mosolyogsz.
Amikor a Földön világra jön egy kislány, összegyűlnek odafönn az égi királylányok, hogy áldást mondjanak az újszülöttre.
Mit jelent áldást mondani?
Csupa olyasmit kívánni, ami boldoggá teszi az életet.
Az áldás nem más, mint szívből jövő jókívánság.
Kincsek (2. rész)
Így történik ez minden kisbaba érkezésekor, és így volt akkor is, amikor te születtél.
A Földön sokan várták érkezésedet, és titokban mindenki ajándékot készített neked, hogy amikor először nyitod ki a szemed, ne lásd üresnek a kiságyadat és a szobád.
Az égi királylányok is elkészítették a maguk ajándékait. Olyan kincsekkel indítottak útnak, amelyeknek a neve ugyan "kincs", ám kézbe venni egyiket sem lehet.
Ajándék (3. rész)
Miféle kincs, miféle ajándék az, amit még kézbe venni sem lehet?
Ajándék az is, amikor a Nap megsimogatja az arcodat.
Ajándék az is, ha egy esőcsepp a tenyeredbe hull.
Ajándék az is, ha felragyog az égen a szivárvány.
És amikor a szél belekapaszkodik a hajadba, az is ajándék.
Te magad is ajándék vagy. És a legnagyobb ajándékot akkor adod, amikor mosolyogsz.
107.fejezet - A nagyi kedvéért
néhány legújabb kép. Ezekről több dolog is kiderül azonnal:
- nőnek a sonkák
- szeretek hason lenni
- már tudok nyitott szemmel is mosolyogni
- ...
- satöbbi, ésatöbbi.
2011. augusztus 6., szombat
106.fejezet - Három hetes
A kislányból három hetes nagylány lett időközben. Dehát én még csak most szültem...!Nagyra nyitott szemmel csodálkozik a világra a kis majom. Nekem ezerféle elképzelésem volt, milyennek szeretném látni és ezek közül az egyik, hogy jó lenne, ha az apa szemét örökölné.Azt az örökké változó, hangulatfüggő szemszínt, ami hol zöld, hol szürke...persze az én szemem is örökké változik, csak az a barna árnyalatait ölti magára, ami olyan kommersz...egy sötét hajú lány, világos szemmel, na az igen...az már valami...
Szopizni már nagyon tudunk együtt, kellett egy másfél hét, mire összeszoktunk, de mára már elhagyhattam a bimbóvédőt is, és a fejéssel is lejjebb adtam, beállt az ő igényeihez a termelés. Ha akartam volna, egész Pétet el tudtam volna látni tejjel, de senki nem kért belőle.Úgyhogy úgy döntöttem, megtartom magamnak és a kislányomnak. Nagyon minimális mennyiségeket fejtem csak le, ha esetleg négy órát aludt, és már fel akartak robbanni a cicik, de általában inkább semennyit se.
Olyan jó gyerek, igazán...nem sír. Illetve csak akkor sír, ha a pocakja fáj, és akkor is csak addig, amíg a görcs tart, csak néhány percig. Hősiesen végigküzdi -általában egy hang nélkül- ezeket a csikarásokat és amikor elmúlnak, gyorsan meg is nyugszik.
Alszik, amikor aludnia kell, eszik, amikor ennie kell és mi hurcoljuk magunkkal szegénykémet mindenfelé.
Tegnap is ezt tettük, mert végre találtunk és vettünk autót, úgyhogy ezután a 3-4 hónap kocsitlan lét után ez kész felüdülés és maga a boldogság. Mostmár tényleg mindenünk megvan.
Egy szavunk sincs.
2011. augusztus 2., kedd
105.fejezet - Bemutatkoztunk a gyerekorvosnak
Az aggódó nagyiknak írom szeretettel, hogy a gyermekünk a kórházból 3870 grammal szabadult, és a mai mázsáláson már 4240 gramm volt...13 nap alatt 37 deka...meg is látszik a tokáján:))A köldök csonk ma reggel esett le, de még kezelni kell majd a helyét, egy hétig.
Másfél órát vártunk, Alinka addig elnézelődött, hiába bömbölt mellette sok-sok kisbaba, akik sorra kapták a szurikat.
El is gondolkodtam, a lányom szeméből még soha nem láttam egyetlen könnycseppet sem kicsordulni...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)