128.fejezet - Az elfogadás művészete

Azt tapasztaltam, hogy nagyon sokan, közötte én is, nehezen fogadunk el. Bármiről legyen szó.
Talán az lehet a dolog mögött, hogy nem megszokott dolog a mindennapok során az önzetlen ajándék. Biztos, hogy Te is kerültél már olyan helyzetbe, amikor egy barátnőddel/barátoddal találkoztál, hogy megittatok egy bambit és utána amikor fizetésre került a sor, erősködtetek mindketten, hogy ti akarjátok rendezni a számlát. Idétlen helyzeteket szül és néha megbántódást is, nem érdemes...

Mi lenne, ha helyette inkább legközelebb azt mondanánk,ha a társunk szól,hogy ő szeretne fizetni:
-"Köszönöm, ez kedves Tőled és nagyon jól esik, legközelebb Te leszel az én vendégem."-

Több előnye is van, természetesnek tűnő érzelmeket kommunikálunk egyértelműen a másik felé, amiből sosem elég, t.i. hogy észrevettük a figyelmességét, másrészt pedig nem lesz kellemetlen helyzet a szituációból.

Vagy vegyük az elfogadás egy másik szintjét.
A napokban azt tapasztaltam, hogy általában azok voltak a legkevésbé elfogadók, akik a legliberálisabbnak vallották magukat mindig is. Ők voltak azok, akik nem tudták elviselni, hogy én nem úgy gondolkodom, ahogyan ők és ők voltak azok, akik mások felett, sokszor minősíthetetlen hangnemben ítélkeztek.
Éppen úgy, ahogyan az alábbi történetben (aminek az eredetét sajnos nem ismerem pontosan) a fiatalember:

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? – tudakolta.
- Hová való vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.

A vándor búsan folytatta útját.

Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.

A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.

A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!

Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.