Még mindig sokat gondolok rá, mert nagy trauma volt és viszonylag nehezen tudom magamban helyre tenni a dolgokat. Szeretnék még babát, de a történtek fényében szinte semmi esélyt nem látok rá, hogy hagyományosan próbáljam meg, bár az esélye 60-80% a normális szülésnek császár után. Ez épp elég ahhoz, hogy egyes, bátrabb orvosok hajlandóak legyenek legalább megpróbálni. Én nem vagyok ilyen bátor. Az előző próbálkozásból kifolyólag szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy nem sikerülne, a fájásgyengeségem miatt és a szinte semmi tágulásnak köszönhetően. Persze benne volt, hogy Anni nem tudott leereszkedni a szülőcsatornához, így meg ugye ezerszer nehezebb tágulni, de mégis...hitetlen vagyok.
Nagyon sokszor eszembe jut az egész, naponta jópárszor végigsimítom a varratom, és rendszeresen magzatmozgásokat vélek érezni, ami ugye lehetetlenség. Megpróbáltam magamban lerendezni szakember segítsége nélkül és talán mostanra sikerül lassan.
És hogy miért éppen most írok erről?Mert belefutottam Felicitasz blogjába, aki épp erről ír. Arról, hogy tulajdonképp minden attól függ, hogyan fogalmazza meg magának az ember azt, ami történt vele. A kommenteket is végigolvasva pedig az egyik lány azt írta: "A szülés az a pillanat, amikor egy nő életében először a teljes önzetlenség állapotába kerül. Ezért nem értem azokat, akik a körülményekre fektetnek nagy hangsúlyt... A lényeg az, hogy a gyerek épen és egészségesen világra jöjjön. Minden más mellékes."-és ezt én is pontosan így gondolom. Ott, abban a pillanatban ez a legfontosabb, bár jó, ha a körülmények olyanok, de ha nem, hát akkor nem.
Szeretnék kismama lenni még, nagyon szeretnék, és a születés után (nem a szülés után, mert ugye az nem volt) úgy éreztem, hogy ezt soha többet. De eltelt 5 hónap és mostmár kezdem úgy gondolni, hogy mégis... akár ilyen áron is. Akármilyen áron.
Valóban, így még nagyobb okunk van a kicsi minden születésnapját megünnepelni. Egyben a saját testem is megünneplem majd, minden alkalommal.
Felicitasznak abban is nagy igaza van, hogy rengeteg szó esik a természetes szülésre való felkészülésről, de a császárra őszintén senki nem készíti fel a kismamákat, pedig minden harmadikat érinti. Sok bírálatot kaptam annak idején, hogy miért kell ennyire részletekbe menően leírni, hogy zajlott a világrajövetel, hát épp ezért. Hogy egy eséllyel több legyen arra, hogy akit érint, tisztább képet kapjon. Talán jobban fel tud készülni, ,mert ennek a fizikai feldolgozása viszonylag könnyű és viszonylag gyors a lelkihez képest.
Aki közületek császárral hozta a világra a gyermekét, ki tudja jelenteni, hogy lelkileg teljesen túl van rajta és feldolgozta az élményt?
Én igen.
VálaszTörlésHozzá kell tennem, hogy nekem viszonylag könnyű dolgom volt, hiszen soha, egy percig sem volt kétséges, hogy császárral fogok szülni. A szemem miatt. Ha az ember szeme világa forog kockán, a legkisebb probléma az lesz, hogy hogyan fog szülni. De mondom, én már a terhességeim előtt tisztában voltam ezzel, sőt, úgy mentem anno a dokihoz is, hogy "Terhes vagyok,császárral fogok szülni, most szóljon, ha problémája van ezzel, mert akkor megyek a következőhöz."
Szóval így könnyű.
De abban tökéletesen egyetértek veled, hogy nagy baj, hogy a szülésfelkészítésnél egy szó sem esik a lehetséges császárról. Pedig bárkinél, bármikor előfordulhat. És ha választani kell egy császár-egészséges gyerek vagy egy sima szülés-károsodott gyerek között, megint csak nem kérdés a helyes válasz, ugye?
És hogy bíztassalak: sógornőm elsőre császár (fájásgyenge, nem tágul) másodikra csont nélküli hüvelyi szülés. Úgyhogy ne add fel!
Én is azt éreztem, hogy soha nem leszek bátor újra úgy nekiindulni, hogy természetes szülésre esélyem van. Arra gondoltam, hogy soha nem akarok ekkorát csalódni, hogy akarom, nagyon akarom érezni a szülést, és nem megy. De aztán szép lassan átalakult: (Zala 20 hónapos) már nem szülni akarok, vagy császárt akarok, hanem babát akarok (majd egy kicsit később, nem most - de nem az élmény miatt). Nem akarok sem egyik sem másik lehetőségre felkészülni, hanem egyszerűen hagyni magam sodródni. A körülmények viszont nekem fontosak: ha lehet, akkor menjen természetes úton (és ne a kórházi rutin miatt kapjak oxitocint (anélkül, hogy mondanák, hogy azt kapom), de ha nem, akkor legyen ott az orvosi stáb, aki megteszi, amit kell (az én és a baba érdekében).
VálaszTörlésSzerintem jó dolog, hogy leírod, hogyan is zajlik a császár... mert azon kívül, hogy leszólják a császáros nőket.. legalábbis ez a divat... semmi infot nem kap róla az ember.. és akor ugye hol vagyunk a felkészítéstől? ???
VálaszTörlésÉn mindkettő gyermekemmel 12 és 24 órát vajúdtam.
Elsőnél majdnem a baba halt meg, másodiknál majdnem én.... és ami utána következett fizikailag, arra igenis fel kellene készülni lelkiekben!! Bár persze az öröm messze túlmutat minden bajságon, és fizikai fájdalmon :)
Egyszó mind száz.. nincsen ám ilyen könnyű dolga a császáros nőknek :)
Évi! Ne szülj természetesen, meg sem próbáld a császár után.. én majdnem arra mentem rá... és sok kismamát ismerek, aki hasonló borzalmakat élt át, mint én.... és mindketten veszélyben voltunk a kicsivel... Egy fájás híjján beütött volna a krakk.. és persze senki nem hitt nekem, hogy nem nyavajgom, de nem normálisan fáj.. hanem az előző sebembe jönnek a fájások... és olyan horderejűek.. hogy azt ember ki nem bírhatja... és mégis vagy egy órát vajúdtam így... és a legvégén, sokszori könyörgésemre, elvittek császározni... mikor is kiderült, hogy egy fájás, és teljesen szétrepedt volna a hegem, és ugye az már bőven életveszélyes állapot, mert általában vagy az anya, vagy a gyerek marad meg.
Bármennyire is jók és gondosak az orvosok.. ők csak a papírforma szerint... de belénk nem láthatnak. MI ÉREZZÜK LEGJOBBAN, hogy MI ZAJLIK A SZERVEZETÜNKBEN !!!
Hogy egy jó hírt is mondjak :)) : A második császár után már kellemesebb :) Tudod, mi vár rád, és a tested is jobban tud alkalmazkodni.
És így, 13 év után szinte már nem is fáj a sebem, csakha nagyon extrém időjárás jön :)
De persze ezekért a csillogó szemű angyalkákért mindent megért ! :)
puszi!
Az első csemetém császárral született. 27 óra vajúdás után.... Nagyon nehezen emésztettem meg. :( Sok idő kellett, hogy túltegyem magam rajta. Szívesen segítenék, leírnám, mi dobott át a nehézségen, de nem tudom. Talán az is segített, hogy új orvost kerestem, aki megígérte, hogy maximálisan támogatja a későbbi természetes szülés iránt való vágyamat.
VálaszTörlésA második és a harmadik gyerek "simán" született. Értsd: 3,5-4 óra alatt, mondhatni könnyedén. :) Én ma már azt gondolom, hogy minden fejben dőlt el. Ha az első alkalommal is megfelelőek lettek volna a körülmények, ha akkor is az a doktornő lett volna mellettem, ha nincs bennem az elsőnél átélt félelem (nem a szüléstől, hanem attól, hogy hazaküldték a férjemet, és csak órák múltán lehetett velem újra, de ezt most nem fejtem ki hosszan), akkor nem kellett volna műteni.
Mindezzel együtt mára már elfogadtam a tényt, hogy volt egy császármetszésem. Természetesen, semmivel sem szeretem kevésbé a "kivett" fiamat a "megszült" fiamnál és lányomnál. :) És ugyanez vonatkozik másokra is: a császárral szült anya pont olyan remek lehet, mint a többi. Nem is értem a különbségtételt sokaknál... Azon is ki szoktam akadni, mikor azt hiszik, a műtét olyan egyszerű dolog. Inkább 10 szülést bevállalnék, mint még egy császárt! A sima szülések után pár órával már mintha "mi se történt volna", úgy mászkáltam, éltem az életem, bezzeg a műtét után hónapokig éreztem, hogy valami nem stimmel.
A hegfájdalom is tényleg kemény. Az volt a legrosszabb a természetes szülésimnél, hogy a műtéti heg folyamatosan fájt. A második várandósságom alatt a kiírt idő előtt két héttel befektettek a kórházba, mert nagyon elvékonyodott a heg. (5 mm alatt veszélyes, nekem 2,7 volt.) Örökké hálás leszek az orvosnak, hogy mégis megengedte, hogy szüljek. :)
olyan érdekes, de én egyáltalán nem tartok egyik verziótól sem (császár-vagy sima szülés)
VálaszTörlésha simán szülök, úgy jó, ha nem, hát legyen úgy.
valószínűleg azért is lehet, mert már volt hasi műtétem és vannak hegek a hasamon. biztosan ez is közrejátszik, hogy nem félek a műtéttől. továbbá az is, hogy rengeten frissen szült mamával találkozom nap mint nap és tudom, látom, hogy mindkét szülési forma lehet rettentő fájdalmas, vagy kevésbé fájdalmas. mindenki máshogy éli meg.
de persze a legfontosabb a pindurka, én csakis Őrá gondolok :)
Nekem az a véleményem, hogy óriási felelőssége van a kórházaknak, hogy mi lesz a szülés kimenetele. Azokon a helyeken ahol a lehetőleg legkevesebbet avatkoznak be sokkal kisebb a császár aránya.
VálaszTörlésSenki nem nézi le a császáros nőket! Ez mekkora butaság! Persze biztos akad olyan aki nem a baba szempontjait veszi figyelembe és maga dönt a császár mellett, de ezzel magával is nagyon kiszúr.
Sokszor az orvosok kényelmi szempontjai vezetnek a császárhoz, sürgetett szülés indítás és társai. Olyan orvost kell keresni akinek a szülészet valóban a hivatása és nem csak pénzkereseti lehetőség.
Ha valaki császár után természetes úton szeretne szülni az menjen az István kórházba. Kórházon belül több orvost is tudnak ajánlani de én az enyémet ajánlom a legjobb szívvel. Egyik barátnőm pont tegnap szült nála egy egészséges babust császár után hüvelyi úton! (már az első babánál is ajánlottam neki de maradt a régi dokijánál, pedig visszanézve nagy eséllyel az első szülése sem lett volna császár)
Persze császár után már általában azt mondják az anyák, hogy csak a gyereke a fontos de azért én arra bátorítanálak benneteket, hogy aki még teheti (nem sokadik császáron van túl) próbálja meg természetes úton ha egy kicsi esély is van rá. Ehhez pedig olyan embert kell találni akiben maximálisan megbízik, nem felelőtlen, nagyon jó szakember aki a természetes szülés híve, és persze olyan kórházat ahol ennek megteremtik a feltételeit és nem csak beszélnek róla!
És végre tudok hozzád kommentelni! Hurrá!!! :)
VálaszTörlésOrsolya k. v.
VálaszTörlésSajnálatos ami veled történt de szerintem minden eset más a te példádnál úgy nézem az orvos nem volt eléggé együttműködő.
Ami az én dokimban fantasztikus és már az első találkozásnál megragadott (három gyereket szültem nála) az az, hogy képes rávezetni a nőt arra, hogy bízzon MAGÁBAN! mert a nő tud szülni! Partnernek tekintett, nem akart lenyomni, kikérte a véleményem. Soha nem éreztem, hogy ő felsőbb rendű lenne, sőt! Inkább valamiféle tiszteletet éreztem belőle felém sugározni, a szülő nő felé! Ő mint orvos hozzátette a szakértelmét, de az irányítást nem akarta kivenni a kezemből!
Ezt a bizalmat vette ki az asszonyok kezéből a túl medikanizált szülés vezetés! De még vannak olyan helyek, orvosok, akik nem vezetni hanem kísérni akarják a szülést.
Nekem az első lányomnál egyértelmű volt, hogy császárral szülök, mert faros volt. Arra is készültem kábé két hónapon keresztül. A második gyerkőcnél a sima szülést terveztem, annyira szerettem volna én is átélni. 10 órányi vajúdás után döntött úgy az orvosom, hogy inkább megműt. Természetesen beleegyeztem, hisz tényleg a legfontosabb, hogy mindketten épen és egészségesen legyünk túl rajta. Viszont, a mai napig nem dolgoztam fel teljesen és mindig elkap a sírás, ha egy szép szüléstörténetet olvasok. Hogy akár másként is lehetett volna... de nem lett és most már így jó.
VálaszTörlésBocsánat a belekottyért.
Egy zugolvasó. :-)
Köszönöm,lányok, hogy leírtátok ezeket, sokat segít.
VálaszTörlésTimocska, a Te bejegyzésed áll a legközelebb ahhoz, amit érzek.Anna is faros volt, a 40. héten fordult be.Az elején végig azt vártam, milyen szép lesz, apás szülés, összebújás, aztán bőgtem, amikor megtudtam,hogy a 38. héten is faros, és műtét, ahol semmi sem marad az álmaimból. Aztán betöltöttem a 40. hetet és befeküdtem, hogy műtenek, amikor az első UH-nál megláttuk, hogy megfordult,akkor megint beleéltem magam, hogy természetes úton fog érkezni. Nem engedtek haza, az egyik orvos azt mondta,hogy semmiképp nem engedné természetes útra és máris műtene, mert egyrészt nagy a feje, másrészt meg az utolsó héten fordult be, valószínűleg rátekeredett a zsinór is.Az ügyeletes nem volt hajlandó. Két és fél napot töltöttem el úgy a 42 fokos kórteremben, hogy egyik ezt mondta, a másik azt. A kiírt nap Anna elindult, de nem sokra jutott szegénykém, visszatartotta a zsinór és 10 óra és 4 oxigénhiányos állapot-közeli helyzet kellet, hogy a nyomorult ügyeletes engem(!) kérdezzen meg, hogy "Na,anyuka,vágjunk?"...nagyon boldog vagyok, hogy itt a kicsi, de nagyon irigylem azokat, akik átélhették a megszületés élményét. Én nagyon sokáig nem éreztem magaménak a kicsit, mert ez nem volt meg, egyszerűen csak itt termett...elmondhatatlanul szeretem,de sosem fogom felfogni-bár természetesen tudom, mi történt-hogy ő az enyém, és nem csak kölcsönben van nálam, hogy vigyázzak rá, amíg meg nem jön az igazi anyja...:S
Évi, nekem 2 császárom volt... Őszintén nem viselt meg, mert egészségesek a gyerekeim és a többi nem érdekel! Persze sokszor eszembe jutott, hogy kipróbálhattam volna a szülést, de 18 hó volt a 2 gyerek között és 39+5 napig kaptam haladékot. A kicsi nem akart megszületni, és a császárnál kiderült, hogy jól körbetekeredve volt rajta a köldökzsinor! Így ennek is így kellett lennie... Amúgy van barátom akinek sikerült a sima szülés császár után, de ott több mint 3 év van a gyerekek között! A hegemet én már észre sem veszem (a kicsi 5 éves)!
VálaszTörlésBÚÉK: N
Érdekes volt olvasni a gondolataidat.
VálaszTörlésPont ma jutott eszembe, hogy, bár lassan már hét hónapos lesz a lányom, de a szülésről még mindig nem tudtam írni a blogomban, mert nem dolgoztam fel az élményt. Pedig ő "természetes" úton született, ha annak lehet nevezni, hogy 12 órás vajúdás, 2 órás kitolási szak után gyakorlatilag kinyomták belőlem, és a végén már könyörögtem, hogy császározzanak meg. Szóval nem minden "normál" szülés szép, én pl. azt éreztem, hogy nem vagyok részese annak, ami velem történik, utána pedig valahogy kevesebbnek éreztem magam, hiszen nem én nyomtam (epidurál hátránya), hanem a doki könyöke.
De egy biztos: az, hogy hogyan szül valaki, semmit nem von le abból, hogy életet ad, anyává válik. A gyereknek pedig erre a biztonságra van szüksége, a "szép" szülés csak bónusz. Szerintem.
Ma leltem a blogodra, de pont jókor.
VálaszTörlés11 hónapos a kisfiam, szeretnénk neki testvért, de szabályosan görcsbe rándul a gyomrom a gondolatra, hogy ő is alig jött a világra.
Császárral született, egy hét túlhordás után.
Megindították a szülést, de semmi tágulás, mint utóbb kiderült, Kristóf fordított tarkófekvéssel helyezkedett el, és minden fájásnál összenyomtam a homlokán az ereket, ami miatt elment a szívhang.
A mai napig győzködöm magam, hogy semmi nem számít, csak az, hogy él.....
Olvastam, amit írtál, és érdekes, nem is mondtam még senkinek, de napi rendszerességgel nekem is úgy tűnik, mintha mozogna odabent valaki. Eddig azt hittem, hogy csak én vagyok ilyen elvarázsolt (ne értsd félre), de hál'istennek nem csak velem fordul elő.
Nagyon megérint ,amit írsz.Sokszor végigolvasom és megnyugtat,hogy más is ugyanúgy érezz ahogy én.Nekem kisfiam van aki már 2.5 éves és ugyancsak császárral jött a világra. Hosszú vajúdás után (10 óra),mert nem ereszkedett le a szülőcsatornába és rátekeredett a köldökzsinór a nyakára. Trombózisom is volt várandósan és életem végéig szedem a vérhígítót,de megérte és akarok én is még egy kis tesót,hiába tudom milyen fájdalmaim voltak,majdnem meghaltunk,de úgy érzem fentről úgyis eldöntik,ha még kell ügyködjünk a Földön. Még most is érzem a mocorgást a pocakomban,pedig már a heg is elhalványult és ilyenkor mindig könnyes lesz a szemem.Igenis ezért érdemes élni,mert csak egyszer élünk és gyerekeinkben pedig tovább és így tovább és tovább.....Mind a mai napig kisfiam fel szokta húzni a felsőm és csak úgy rákuporodik a pocakra a csupasz bőrömre és hallgat.....Nekem ez olyan jó érzés,mintha tudná,hogy onnan jött ki.Van úgy hogy csak odajön és felhúzza a felsőt és átölel...Megérte,és a mai világban nagyon nehéz pozitívnak maradni a sok negatív ember mellett,de amíg ilyen derűs és boldog emberek vannak,mint te megérte,hogy éljünk.
VálaszTörlésÉn négy évvel utána sem tettem túl rajta magamat igazából! Még mostanában is szoktam álmodni, hogy nincs angyalom, mert nem is szültem. Hiányzik a megszületés érzése. Végül a terhességemet végig kísérte, hogy lehet, hogy az lesz. De végig reménykedtem, hogy ez kimarad az életemből. 38. héten már biztos volt, hogy nem úszhatom meg. Hazamentem négy napot sírtam és utána bementem a borzalmas nevű osztályra (terhespatológia) és ott még eltöltöttem négy napot! Egy pozitívum volt az egészben én választhattam az angyalomnak születésnapot. De szerencsére amivel ijesztgettek nem következett be. Elég szoros a kapocs közöttünk úgyis, hogy nem adták oda rögtön és 24 órát nélkülem töltött.
VálaszTörlésA második babámat mindenképpen természetesen szeretném majd szülni. S ebben fogok reménykedni végig akkor is. De nem értem azokat a mamákat, akik választják a császárt és nem értem azokat az orvosokat sem akik teljesítik ezen kívánságokat!
De pozitívan kell nézni a világot. Minden babavárás más és más és úgy gondolom minden születés más és más.
S most elolvasom, mit írtak a többiek!
Most végig olvastam mindenkit.
VálaszTörlésKét hozzáfűznivalóm van.
1. A mocorgást én is érzem. :o)
2. Az angyalom pedig mindig a hasamra, a hegre tette a fejét, amikor csak tudta és 3 évesen megkérdezte, hogy miért vágták fel a hasam, amikor ő született? S soha nem beszéltünk erről neki!
Kedves Évi! Rendszeresen olvasom a blogodat, sajna csak most jutottam idén ide. jövő héten lesz a lányom 10 éves, tehát már jóval túl vagyok a "császáron". Szerintem orvos függő a dolog, nekem semmi rossz élményem nincs a császárról, mondhatom így 10 év távlatából, hogy nagyon szépen elmúlt a helye, kicsi a heg. A lányom mint "nagylány" már tudja, hogy hogyan született és hidd el nagyon szoros a kötődésünk így is egymáshoz. Amiről írtok, hogy nem jött az anyai érzés elsőre, ez így igaz, de ez pont úgy tűnik majd el idővel (vagyis jön meg ) mint a fájdalom amit a vajúdás okoz! Nagyon szépen és őszintén írsz a kislányodról, családodról és a napjaitokról, nagyon sok örömet kívánok Nektek!
VálaszTörlés