75.fejezet - Már majdnem...

...férjnél vagyok. De addig ilyet nem lehet kimondani,amíg ott nem tartunk, mert ki tudhatja, mit hoz a holnap.Csak azt tudhatjuk biztosan, ami most van, és talán erről lenne is kedvem írni most egy kicsit.

Tegnap kozmetikusnál voltam, nagyon aranyos lány, 30egynehány éves, mivel két órát ültem a székében, így volt időnk beszélgetni. Valahogy kedvem is volt hozzá,mert az utóbbi időben igazi, élő csajos pletykálásra nem igen volt alkalmam.

Kérdezte, rég lakom-e itt, mert még nem látott, mondtam, hogy nemrég költöztem, és addig-addig beszéltünk,amíg kiderült, hogy kivel élek itt és ki a kislányom apukája. Nem mondhatnám, hogy meglepett a reakciója, mert már kezdem megszokni, de amikor azt mondta:" Aháááá,szóval akkor Te vagy az a lány, akivel a Hosszú Pityu van?"-már kezdtem gyanítani, hogy ez a vidéki lét másik oldala...én még senkit nem ismerek, de a hírem már mindenhová elért.

Azt mondta nekem ez a lány, hogy nagyon nagy szerencsém van, nem mintha nem tudnám, mégis jó, hogyha nap mint nap szembesítenek vele, mert kifogtam a környék legjobb pasiját, akiről ráadásul mindenfelé kering, mennyire kenyérre lehet kenni és mennyire családcentrikus. Még egy ilyen pletykás helyen is a jó hírét terjesztik, ettől voltam elképedve a legjobban.
Persze az anyósommal korábban is beszélgettünk már róla sokat, hogy soha nem volt eljárogatós,nőzős, csapodár fajta és valahogy én sem tudom elképzelni ilyennek. De egy esküvő előtt pár nappal szerintem minden ember (és főleg minden nő) fejében megfordul, vajon mennyire bízhat az életre szóló ígéretekben.

Tudom én, hogy senki sem jós, és senki sem tudhatja, mit hoz a jövő. Egy ideig úgy gondoltam a házasságra, mint ami elhatározás kérdése. Olyan tapasztalataim voltak, mik alapján azt hittem, joggal gondolom azt, hogy minden pár életében eljön a kísértés időről időre. És csak a saját elhatározásunk kérdése, engedünk-e neki vagy nem.

De aztán a napokban láttam egy vallási műsort, amit alapvetően egyébként nem szoktam követni és Pálferi is vendég volt ott, meg még sok vallás képviselője és valahogy pont a házasságról volt szó.
Ott azt mondta valaki, hogy ez nem elhatározás kérdése. Nincsen szükség elhatározásra akkor, ha minden rendben van két ember között, mert ha minden rendben van , akkor a felmerülő kísértéseket észre sem veszi az ember. És akkor nem lesz kérdés az, hogy feláldozzuk-e a vágyainkat a másiknak tett eskünk oltárán vagy nem, mert soha az életben nem tudnánk a másikat megbántani azzal, hogy akárcsak egy kicsi okot is adhatnánk a bizalmatlanságára.
Csakhogy ez munkával jár.

Dehát ezt tudtuk.Szóval munkára fel.

Ahogy telnek a napok, valamilyen megmagyarázhatatlan nyugalom van rajtam. Mindenki azt kérdezgeti, hogy izgulok-e már vagy nem. Én pedig egyáltalán nem izgulok. Abszolut nem tartok a jövőtől, ez volt minden vágyam, egész életemben ezt az embert vártam és megkaphattam és ezért egész életemben hálás leszek.
A mondókám elején leírt, és sokszor hallott történetek is mind-mind arra emlékeztetnek, hogy bár nekem olyan természetesnek tűnik, hogy minden reggel és naponta több százszor átölelnek, hogy néha elfelejtem, mennyire ritka az ilyen.
Hogy olyan férjem lesz, aki csak úgy hirtelen érzelmi kitöréseitől vezérelve a nyakamba borul és azt mondja, "Jaj,anyácska én annyira szeretlek!"-amit amúgy én szoktam csinálni...
Azt hiszem, minden tökéletes lesz.
Már csak 3 nap.SE...csütörtök este van, holnap megyek a ruhámért.
2 és fél nap múlva férjhez megyek...
3 évesen is ez volt minden vágyam,25 és fél év várakozás után, az első évfordulónkon,30 éves korom előtt,ahogy mindig is terveztem, azok társaságában, akik a legszűkebb családunk és akik a leginkább támogatnak minket.
Csodálatos dolog ez.
A tündérmese folytatódik!