2011. január 5., szerda

28.fejezet - A stressz

Igazán nem lehet okom panaszra,semmi olyan dolgom nincsen,amit utálnék csinálni,és minden nap mégis újra és újra el kellene mennem,hogy magamat megerőszakolva folytassam.Például nem kell minden reggel nyolcra egy munkahelyre beérnem,hogy aztán délután ötkor kijöjjek hulla fáradtan és hazaessek egy gyerekhez és egy kitakarítandó házhoz.
Nagyon kényelmesek a napjaim,egyetlen menüpontot kivéve és ez a vezetés.

Már nincsen sok hátra,11-én van a vizsgám,de ahogyan közeledik,úgy nő bennem a feszültség és Károlyban is,aki nevezetesen az oktatóm és nem éppen selyempapírba csomagolva közli velem a véleményét.
Két hónap telt el azóta,hogy először ültem kocsiba,nulla tapasztalattal.Sok ismerősöm megy úgy vezetni,hogy jóformán már mindent tud,nos engem annyira nem érdekelt ez a dolog korábban,hogy azt elmondani sem tudom,úgyhogy nekem tényleg semmi közöm nem volt az autókhoz eddig.
Rengetegszer álmodtam azt már évek óta,hogy jogosítvány nélkül vezetek és persze,hogy elkapnak a zsaruk,de ettől nem jött meg a kedvem az egészhez.

Most a kényszer vett rá,hogy befejezzem,amit elkezdtem,mert január 23-án lejár a kresz vizsgám két éve.

Azt gondoltam magamról,hogy tudok egyszerre több felé figyelni,hát ez a dolog gyorsan megdőlt az első órán.Amikor egyszerre kellett a rutin pályán a csúsztatott kuplungra figyelni és közben HÁTRAFELÉ szlalomozni,hát...hogy is mondjam...
Aztán ezt megtanultam és jól ment,simán elsőre átmentem a rutin vizsgán és kikerültem a forgalomba,ahol nem lehetett tökölni.

Amikor egy-egy kanyarban fékezni kell,kuplungot benyomni,visszaváltani kettesbe,közben a féket nem elengedni,közben kormányozni,nézni a gyalogost és a bringást,és a táblát,milyen utcába megyek be,melyik sávba,és ha a belsőbe a külsőből,akkor még indexelni is,nos...ez tartogatott némi kihívást.Ha jól számolom,mást csinált a két lábam,az egyik kezem jobbra-balra a kormányon,a másik előre-hátra a sebváltón és a fejem is 360 fokban.
Aki azt hiszi,hogy nehéz az egyik kezével körben simogatni a hasát,miközben a másikkal a feje tetejét paskolja,az szerintem még nem vezetett autót.

Tegnapra odáig jutottam,hogy már csak az első negyed órában nem lassítottam zebránál és felejtettem el táblákat észrevenni,utána már minden jó volt,és Károlynak igaza van,amikor veszekszik,mert a vizsgán az a negyed óra is vizsga lesz.De a kiakadásom olyan szintre jutott,hogy eltörött a mécses.
Az öreg jól kezelte,gondolom nem én voltam az első gyenge virágszál,aki elbőgte magát a stílusa okán,egyszerűen nem vett róla tudomást,hogy én épp sírok.Mondta tovább...
Én meg megacéloztam magam és rájöttem,hogy nem baj,hogy ilyen.Ha nem lenne ilyen,nem tanulnám meg egy életre,hogy mások életével játszom,ha nem figyelek.

Úgyhogy elmegyek ma,holnap és pénteken,aztán hétfőn,kedden levizsgázom és onnan már tényleg nem lesz semmi más dolgom,csak hogy elkezdjem felépíteni az életem.
De addig is naponta két órát utazom a pályára,ott vezetek két órát,két óra alatt hazaérek és este fél kilenckor már alszom,annyira kimerülök.Ezért még előtte intézem,amit kell vagy amit tudok,hiszen utána esélytelen.
Ezért nem haladok most keddig semmi mással.
De keddtől a Tiétek vagyok újra.
Becsszó.

A stresszt pedig ha most nem tanulom meg kezelni,akkor soha.

9 megjegyzés:

  1. Kedves Évi!
    Ne aggódj, ne stresszelj! Tudom, könnyű ezt mondani, de egyáltalán nem tesz jót nektek. Próbáld meg azt az elvet követni, amit én tettem anno: apukámmal vezettem nagyon sokat. Hát - ahogy fogalmaztál - ő sem csomagolta selyempapírba a szavait. Viszont én annyira akartam tudni vezetni, hogy úgy döntöttem: nem érdekel az, AHOGY MONDJA, csak arra figyelek, AMIT MOND. És meg lett az eredménye. 18 éves a jogsim. Épp annyi ideje vezetek, mint amennyit nem vezettem. :) És IMÁDOM! Bárhová eljutok, nem vagyok menetrendekhez kötve!
    Vigyázz magatokra! És hidd el, sikerülni fog a vizsga!

    VálaszTörlés
  2. Miért kell neked 2 órát utazni a pályáig? Irdatlan mennyiségű autósiskola van, közelebb nem találtál?

    VálaszTörlés
  3. Érdekes, én soha nem izgultam, amíg meglett a jogsim, határtalan biztonságérzeme volt attól, hogy a (szintén morcos és nem egy bűbáj modorú öreg pasi volt az oktatóm) mellettem ülő oktatóm lábainál szintén vannak pedálok. Viszont ahogy meglett a jogsim, elsőre, baki nélkül, és elmentem Apukámmal vezetni, na akkor eltört a mécses, amikor sokadszor szólt rám (vagy be), hogy mit bénázok. Vele soha többet nemmentem vezetni, és egyedül se. Ennek 8 éve. Tavaly nyáron a párom volt oktatójával, aki itt lakik közel hozzánk, mentem el egy órás útra, és csak 2 hibám volt. Megnyugodtam, hogy ez is olyasmi, mint a biciklizés, gyakorolni kell, de különben nem lehet elfelejteni, és minél tübbet fogsz volánnál ülni, annál jobban jönnek elő a betanult dolgok, és válnak lassan rutinná. Belejössz, és én is, ha végre lesz autóm :) Drukkolok!

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Én is így voltam vele!!!
    Igaz nekem te jó ég! Idén van 3 ve jogsim:D
    Utáltam a végén...:S Igaz nem voltam terhes, de undorító volt!

    (Tegnap voltam 11 hetesen UHn, minden rendbe a babámmal!!!! Rúgkapált és több mint 5 cm, én holnap töltöm a 12 hetet:D Te mikor mész? Hatalmas lesz a tied is!:D)

    VálaszTörlés
  5. Hát nekem azt hiszem,jövő hétfőre van időpontom,nagyon várom már,két hete nem láttam:)Olvastam,hogy már ugrál és a méhfalat használja trambulinnak,olyan sokszor elképzeltem,mit tornázhat odabent és én ebből még semmit nem érzek:D

    A pálya azért van messze,mert az előző életemben kezdtem a jogsit,és akkor még Újpesten laktam,ez a pálya meg az Írottkő utcánál van,mert az az autósiskola ott tudott nekem oktatót adni így SOS-ben.Már nem váltogattam,örülök,ha sikerül majd letudni.Szentendre-Mexikói út-Írottkő utca az a legjobb esetben is másfél óra,de ha bárhol várnom kell,máris kettő:)

    Mostmár én se fogom magam izgatni rajta,hogy hogyan mondja,és nem is azért bőgtem,hogy bántani akarna...azért bőgtem,mert tudtam,hogy elszúrtam,dühös voltam magamra,hogy nem vagyok képes ennyire odafigyelni,és ideges voltam.Ha fáj bármim,szomorú vagyok,nem sírok...csak akkor,ha ideges vagyok...én így vezetem le.:)

    VálaszTörlés
  6. Nyugi! Fő a pozitív gondolkodás! Én nem terhesen vizsgáztam, nem is izgultam, mert azt hittem megbukok, így az esélytelenek nyugalmával mentem neki a dolognak. Nálunk Vajdasában másként mennek a dolgok. Pl: mivel volt kismotor vizsgám (amit sose használtam), csak fele annyi órát volt kötelező hajtani a vizsgához, szóval 20at a 40 helyett. És ez pénzbelileg sokat jelentett. Pedig én tudtam, hogy nekem nem elég a 20 óra, de a szüleim pénztárcájára való tekintettel nagyon igyekeztem. Előtte szinte sose hajtottam a családi autót, nem értettem a váltóhasználatot :) (mert nem volt berajzolva a H, és én vizuális típus vagyok :D ) És hozzá kell tenni, hogy apukám profi sofőr. Egyszer megkérdezte, hogy akarom-e hajtani az autót, gondoltam megpróbálom. Katasztrófa volt, szembe sütött a nap, nem láttam semmit, nem értettem az instrukciókat, halálfélelemben jutottunk A-ból B-be, És teljesen kikészültem, és elveszetettem minden önbizalmam. És még az is ott lebegett előttem, hogy a 3 évvvel fiatalabb húgom meg már nagy magabiztossággal parkolja be a kocsit a garázsba, meg se rendőrtől se mástól nem tartva hajtja a barátok autóit. Én meg béna vagyok a köbön...

    VálaszTörlés
  7. Az oktatóm egy nagyon rendes fiatal pasi volt, aki hihetelen nyugalommal és precizitással állt hozzá az oktatáshoz. Ha kellett mindent 10szer is elmondott, és soha nem emelte fel a hangját, akár mekkora hülyeséget csináltam is. De az oktatási idő alatt nem is ment olyan rosszul a vezetés... De ahogy közeledett a vizsga napja, kezdtem butaságokat csinálni, amiket addig nem. Megkérdeztem az oktatómat, hogy ajánlja-e, hogy kimennyek a 20 levezetett óra után a vizsgára. Ezt mondta: Nem mondom, hogy ne menj ki, de szerintem kellene még pár órát venned, hogy biztos sikerüljön. Itthon ezt nem mertem megmondani, ígyhát kimentem. A vizsgáztatóm egy szerb nyelvű rendőrtiszt volt, aki előttem jópár emberkét megbuktatott. De nyugodt voltam, mert tényleg azt hittem, hogy esélyem se lesz. Nálunk egyszerre van a rutin vizsga és a forgalomban való hajtás vizsgája is. A rutin vizsga első gyakorlatát a farral parkolást 2 vonal közé, azt hittem elszúrtam, szinte keresztben álltam be :) De a vizsgáztató nem intett le, beszélgetett valakivel én meg gondoltam, ha már itt vagyok legalább gyakorlom a dolgot, és végigcsináltam halál nyugodtan a gyakorlatokat. És a végén közölték velem, hogy sikerült. (a vonalak között maradtam, és ezért nem hibátam, habár teljesen ferdén álltam be) Aztán jött a város. Alacsony termetemnél fogva problémám volt az autóból való kilátással. És a vizsgán is vittem magammal egy nagy kemény párnát. Ez nagyon szórakoztatta a rendőrt, kérdezte is hogy hajtani vagy aludni fogunk... A városban tisztára transzban voltam, nem is emlékszem mi történt. Mikor visszaértünk a kiindulóponthoz a rendőr hangosan tanakodott magában, hogy mit is csináljon velem, mert volt 1 hibám (habár abban a helyzetben mást nem lehetett volna csinálni, mint amit én csináltam, és persze semmi baj nem történt). Aztán valami szerb szólásmondást mondott, azt hiszem az a magyar megfelelője, hogy "Kicsi a bors, de erős". És átengedett. Fél méterrel a föld fölött jártam :)
    Nade jöttek a hétköznapok, nem ült melettem az oktatóm, hanem apukám, aki már más instrukciókat adott, aztán a barátom, aki szintén mást mondott, és végül még anyukám is okoskodott. Szóval teljes összezavarodás. Volt pár olyan helyzet, amikor sírva kotortam elő a jogsimat és nyújtottam át, hogy én többet nem hajtok az életben, elegem van. De aztán úgy hozta a sors, hogy kaptam egy retrónak nevezhető Polski Fiatot, 20 éves. És az csak az enyém volt, pici és könnyen kezelhető. És mindenhová elmegyek vele, naponta többször is hajtom, és így rengeteget gyakoroltam, és megjött az önbizalmam. És nem is ült melettem senki, aki idegesített volna a megjegyzéseivel, és nem féltettem annyira a saját kis autómat, mint a szüleimét... Kialakult a saját vezetési stílusom. Idén augusztusban lesz 4 éve, hogy letettem a vizsgát. Azóta volt pár kemény helyzet, de működött a reflexem és volt lélekjelenlétem. Pedig azt hittem, hogy én is úgy fogok reagálni, hogy elengedem a kormányt, behúnyom a szemem és megnyomom a gázt, mint a filmbéli nők... :D Hú, de sokat írtam. :D
    Biztos sikerülni fog, ne aggódj! Azután meg már nevetni fogsz az egészen...

    VálaszTörlés
  8. Az oktatóm egy nagyon rendes fiatal pasi volt, aki hihetelen nyugalommal és precizitással állt hozzá az oktatáshoz. Ha kellett mindent 10szer is elmondott, és soha nem emelte fel a hangját, akár mekkora hülyeséget csináltam is. De az oktatási idő alatt nem is ment olyan rosszul a vezetés... De ahogy közeledett a vizsga napja, kezdtem butaságokat csinálni, amiket addig nem. Megkérdeztem az oktatómat, hogy ajánlja-e, hogy kimennyek a 20 levezetett óra után a vizsgára. Ezt mondta: Nem mondom, hogy ne menj ki, de szerintem kellene még pár órát venned, hogy biztos sikerüljön. Itthon ezt nem mertem megmondani, ígyhát kimentem. A vizsgáztatóm egy szerb nyelvű rendőrtiszt volt, aki előttem jópár emberkét megbuktatott. De nyugodt voltam, mert tényleg azt hittem, hogy esélyem se lesz. Nálunk egyszerre van a rutin vizsga és a forgalomban való hajtás vizsgája is. A rutin vizsga első gyakorlatát a farral parkolást 2 vonal közé, azt hittem elszúrtam, szinte keresztben álltam be :) De a vizsgáztató nem intett le, beszélgetett valakivel én meg gondoltam, ha már itt vagyok legalább gyakorlom a dolgot, és végigcsináltam halál nyugodtan a gyakorlatokat. És a végén közölték velem, hogy sikerült. (a vonalak között maradtam, és ezért nem hibátam, habár teljesen ferdén álltam be) Aztán jött a város. Alacsony termetemnél fogva problémám volt az autóból való kilátással. És a vizsgán is vittem magammal egy nagy kemény párnát. Ez nagyon szórakoztatta a rendőrt, kérdezte is hogy hajtani vagy aludni fogunk... A városban tisztára transzban voltam, nem is emlékszem mi történt. Mikor visszaértünk a kiindulóponthoz a rendőr hangosan tanakodott magában, hogy mit is csináljon velem, mert volt 1 hibám (habár abban a helyzetben mást nem lehetett volna csinálni, mint amit én csináltam, és persze semmi baj nem történt). Aztán valami szerb szólásmondást mondott, azt hiszem az a magyar megfelelője, hogy "Kicsi a bors, de erős". És átengedett. Fél méterrel a föld fölött jártam :)
    Nade jöttek a hétköznapok, nem ült melettem az oktatóm, hanem apukám, aki már más instrukciókat adott, aztán a barátom, aki szintén mást mondott, és végül még anyukám is okoskodott. Szóval teljes összezavarodás. Volt pár olyan helyzet, amikor sírva kotortam elő a jogsimat és nyújtottam át, hogy én többet nem hajtok az életben, elegem van.

    VálaszTörlés
  9. Szia!

    Nemrég kezdtem én is a jogsiszerzést,már korábban szerettem volna,de "közbeszólt" az Élet,van egy 3,5 és egy 1,5 éves kisfiam.

    Nekem szerdán lesz a rutinvizsgám,és csak utána kezdem a forgalomban a vezetést.
    Idősebb oktatóhoz járok én is,aki szintén nem rejti véka alá a véleményét,ha hülyeséget csinálok,de ez van.
    Nekem is volt olyan órám a rutinpályán,hogy szinte végig bénáztam,és bizony már a sírás határán álltam.
    Kedden szurkolok,hogy jól menjen minden!!!!

    Üdv:Ági

    VálaszTörlés