Sokszor elgondolkodtam azon, hogyha megjelenne az életemben egy valaki, aki azt mondaná, holnap újra megszülethetsz és az elejétől kezdheted az egészet,belemennék-e, és nem. Teljes nyugalommal jelenthetem ki, hogy sohasem kezdeném elölről, ennek pedig kettő oka van. Az első az, hogy semmit sem csinálnék másképp, semmit sem bántam meg, minden azért történt, hogy most itt lehessek, ahogy vagyok, ahol vagyok, akivel vagyok. A másik pedig, hogy bár még "csak" 29 évet éltem, nekem már ez is baromi hosszúnak tűnik és nem hiszem, hogy lenne energiám még egyszer elkezdeni.
Komolyan gondoltam, hogy nincsen semmi és senki, aki miatt én ezt a mostani helyzetemet feladnám. Soha nem akarnék mást, csak az én szerelmemet, a mi boldogságunkat, a kis kincsünket, eddigi életünk fő művét, akit a szívem alatt hordozok.
Tegnap este, lefekvés után még sokáig méláztam,amíg az emberem meg nem kérdezte, min gondolkodom, és megkérdeztem Tőle is:
"-Újrakezdenéd?
-Nem...biztosan nem...illetve de...de csak akkor, ha ugyanez lenne a vége, mint most.
-Megint végigcsinálnád az összes csalódást, fájdalmat, mindent?
-Végig...ha ugyanez lenne a vége.."
Végtelen boldoggá tesz a tudat, hogy a társam, aki az élete hátralevő részére engem választott, és akit az én szívem választott, úgy gondolja, ez a mostani állapotunk mindent megér, hogy egymás számára mi vagyunk a legnagyobb ajándék az élettől.
Rémálmaimban jön elő néha, hogy nincsen Ő..
Most már nem tudom elképzelni, hogy élhettem eddig Nélküle.
Ti újrakezdenétek?
Kedves Évi!
VálaszTörlésSzámomra Te vagy a példa, hogy mindig csak felfelé van, mindig egyre jobb lesz minden. Az életem nem kezdeném elölről, de bizonyos szituációkat mindenképp kell, mint ahogy Te sem adtad fel, mikor megvetted azt a varázsnaplót :)