2011. május 9., hétfő

81.fejezet - Fészekrakás

Folyamatosan rajtam van a fészekrakási ösztön, egyre erősebb, egyre inkább azt lesem minden sarokban, hogyan tudnám még otthonosabbá, mesésebbé tenni a kis halacska birodalmát, ami egyben a mi menedékünk is.

Tegnap végre sikerült elhozni a kis vitrint, amit annyira vártunk, Ildi szétszedette nekünk, és volt olyan drága, hogy este még el akart szaladni az IKEA-ba összeszerelési útmutatóért, de ott azt mondták neki a vevőszolgálaton, hogy a neten minden fenn van, környezetvédelmi okokból ők nem nyomtatják ki. Valóban, sok szerelési útmutató fenn van, de ennek a szekrénynek az útmutatója pont nem, szerepel is, hogy amennyiben nincsen itt a megfelelő példány, forduljunk személyesen az ügyfélszolgálathoz.
Ez az első eset, hogy az IKEA-ban ilyen értelemben csalódnom kellett, mert eddigi tapasztalataim szerint azért elég profin szokták intézni ezeket a dolgokat.

Mindenesetre az elmúlt időszakban összeraktunk pár bútort, amit ott vettünk, úgyhogy a kellő rutinnal belevágtunk, és javaslom mindenkinek, aki használtan vesz svéd bútort, hogy előtte szerezzen be egy szerelő-kit-et (narancs színű doboz), mert ez a speciális kulcs minden méretben van benne, és újonnan adnak általában, de használtan nem nagyon:) Nehogy ezen bukjon el a project!:)Olyan lázban voltam, hogy reggelizés nélkül estünk neki a szerelésnek, tíz perc nem kellett és hihetetlen rosszullét jött rám, ennyire erős hányingerem nem is volt egy fél éve, az biztos.Muszáj volt ledőlnöm,amíg Apa összerakta a maradékot, ajtók fel, fiók be. Utána gyorsan összerakott nekem egy kis reggelit és odahozta az ágyba, attól életre keltem kicsit, és mostmár teljesen elmúlt, de hogy én ezt mennyire utálom...

Szóval a kis vitrin a helyén és elkezdődött a kis ruhák kimosása, vasalgatása, behajtogatása, kiválogatva kor szerint, ahogy kell. Anyukám már jól ismerhet, mert csak annyit fűzött hozzá, hogy"... majd ha jó kis kupi lesz benne max. varrsz egy függönyt az ajtajára".


A nagy barna maci jobb szélen még Apáé volt...Szegényke nagyon kis gyenge már, és valószínűleg nem fogom a lányunk kezébe adni, mert nem sokáig húzná, de olyan jó érzés, hogy van ott valami Apa gyermekkorából is.

Szeretek ránézni erre a kis vitrinre, tényleg olyan jó érzés, hogy eddig is nagyon szerették, és mi is nagyon fogjuk szeretni, itt biztonságban lesz:)

Később majd az alsó fiókban lesznek a játékok, tudva hogy a fiók örök kihívás minden csúszó-mászónak, itt legalább szabad kezet kaphat majd, már ami a pakolást illeti.

4 megjegyzés:

  1. Olyan macim van nekem is. 9 éves korom óta megvan, az NDK-centrumban lehetett kapni. :))

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű minden Évi!!! :)


    Egy csepp technikai megjegyzés: pontosan ugyanilyen lámpánk van :)

    a búrára vigyázzatok... !!!

    puszi.

    VálaszTörlés
  3. De aranyos vagy,köszönöm!Sok munkám van benne,hogy ilyen válogatott kincsek kerültek oda:)

    Az a lámpa nagy kedvencem, az asztali lámpája is itt van, az asztalomon, imádom a letisztultságát, bár a lányom ágya mellé egy nagyon barokk lámpát terveztem tenni...
    Azt is át kell még alakítanom,de nagyon csajos lesz!:)

    VálaszTörlés
  4. Tényleg minden gyönyörű és irigylésreméltó. Igazán tündéri lesz ennek a pici lánynak - tényleg ott a helye ebben a tündérmesében!

    VálaszTörlés