8.fejezet

Április 17-e volt,szombat.

Bevett szokássá vált,h reggel Steve hangjára ébred,nem volt ez másképp most sem.Megbeszélték ugyan korábban,hogy Steve nem fog tudni eljönni hozzá,mert olyan a beosztása,hogy csak egy hét múlva ér rá nagyjából.Ezt a lányt azonban nem olyan fából faragták,hogy a türelem különösképpen nagy erénye lett volna,így addig -addig törte a fejét,amíg el nem határozta,hogy először az életben teljesen spontán lesz,és elutazik még aznap a Férfihez. Vagyis igazából úgy beszélték meg,hogy a Velencei tónál találkoznak,ami nagyjából fél úton van kettejük között,ám ez a terv végül,később ismertetett okokból kudarcba fulladt.

Alig várta,hogy indulhasson.

Előbb azonban sűrű bocsánatkérések közepette fel kellett hívnia Fruzsit,hogy lemondja az esti bulit,ami az utóbbi,egyedül töltött hetei során rendszeres szombati esti programmá vált a lányoknál.Fruzsi nem volt túl boldog ettől,de érezhette,milyen lelkes a barátnője,mert végül megbékélt.

A vonat 16:06-kor indult a Déli pályaudvarról.Kifigyelte,hogy a tóig 40 perc az út,és gyorsan kiszámolta,hogy 16:46-ra,azaz pontosan 5 óra múlva már ott lesz,és akkor könyörtelenül gyorsan ki fog derülni,hogy ez,amit ők ketten addig álmodtak egymásnak,valóban létezik-e.

A korábbi internetes tapasztalatai alapján már inkább nem várt semmit,a fényképekre nem gondolt,hiszen könnyen lehet,hogy Steve is olyan alkat,mint ő,ahány képe van,mindegyiken másképpen fest.

Egy gondolat fészkelte be magát a szívébe,ezzel nyugtatta magát egész úton,hogy akinek ilyen a hangja és aki ilyesmit tud belőle kihozni pusztán suttogással,az szinte teljesen mindegy,valójában hogy néz ki.Már úgysem azt az embert látná maga előtt,akit akkor látott volna,ha "csak úgy" találkoznak,ezek a beszélgetések szép lassan és észrevétlenül időközben rátették a rózsaszín szemüveget az orrára.

Felült a vonatra,amivel korábban csak a másik szerelméhez, a Balatonhoz utazott,és várt.Mire nagy nehezen elérkezett az indulás ideje,már tűkön ült.Folyamatosan telefonáltak,hogy mikor indul,mennyire idegesek, vagy inkább izgatottak mindketten.

Aztán végre megmozdult a szerelvény,és gurulni kezdett,ám nagyjából 20 méter után élesen lefékezett és megállt.

A lányban megállt a vér,"Ezt nem hiszem el!"-gondolta.

A hangosbemondóban közölték,hogy a mozdony meghibásodása miatt előreláthatólag fél órás vesztegelés veszi kezdetét,amíg az új alkatrészt odaviszik és kicserélik a mozdonyon.

Sokszor hallani,hogy az élet a legnagyobb rendező,és ennél jobban kitalálni sem lehetett volna,ám ez maga volt az idegesítő valóság.

Talán nem nehéz elképzelni,hogy mit jelent ilyenkor még fél óra várakozás...

Steve felvetette,hogy talán nem is kéne leszállni a tónál,tovább utazva pontosan Pétfürdőre érhet a lány,ahol a Férfi él.A lány belement,ha már plusz fél óra a mozdony hibájából,mit számít még az az egy óra,mialatt a tótól Pétre ér.Meg sem fordult a fejében,hogy egy teljesen idegen Férfihez készül.Ha bárkinek is elmondta volna,mit tervez,biztosan megpróbálták volna lebeszélni.Így hát nem mondta el senkinek,csak ment...

Így indult el végre a Férfi felé,életében először.