2010. november 22., hétfő

7.fejezet

6:00-kor megcsörrent az ébresztő,a szemei úgy pattantak ki,mintha 12 órát aludt volna.Friss volt, és jókedvű,odaült az asztalhoz egy pokrócba csavarva és várta Steve-t,aki pár perc múlva meg is érkezett.

Tudta a lány,hogy hosszú éjszakája volt,pihennie kéne,de olyan önző volt,olyan nyughatatlan,hogy nem volt ereje elküldeni őt aludni.3 és fél órán át beszélgettek,őrült dolgokról..

A lány persze nem fogta vissza magát,gondolatban már az esküvőjét tervezgette és olyanokat mondott,félig vicces hangon,hogy ha ez jó lesz,és működik,előttük még az egész élet.(Persze minden vicc fele komoly..)
Valami poént várt rá válaszul,valamit,amivel a Férfi elüti majd ennek a mondatnak a súlyát,ám legőszintébb döbbenetére Steve hangja is álmodozóvá vált és hangosan gondolkodva azt mondta:"Egy egész élet ketten...vagy hárman...vagy négyen...mondd tovább,mesélj még,beszélj,mindegy mit,csak had halljam a hangod..elképzelem,ahogy mesélsz a gyermekeinknek és én is hallgatom velük együtt.."

És akkor a lány azt érezte,hogy a szívébe belemarnak,összeszorítják,kiforgatják a helyéből,hogy most ezt biztosan nem fogja túlélni,mert ebbe az örömbe bele kell halni..
És nem bírta tovább.És azt mondta Steve-nek,hogy tudja,hogy őrültnek fogja hinni,és nem szokás,és hihetetlen,de ki kell mondania...

"Szeretlek."

Egy olyan Férfinak,akit az életben soha nem látott,akinek a hangját két napja hallotta először,olyan őszintén tudta ezt a szót a fülébe súgni,ahogy talán senkinek soha korábban.

Sejthető,hogy ezután egyetlen elfogadható mentség maradt a számára,a teljes elmebaj..vagy az,hogy valóban szerelmes,bár az előbbi valahogy könnyebben hihető volt.
Már nem érdekelte,erre mi lesz a válasz,tudta,hogy ha őt ennyire felkavarja a másik hangja,és ez viszont is így áll,az nem lehet véletlen.Tudta,hogy nekik valami dolguk van egymással és őszinte akart lenni az első perctől kezdve.
Megkönnyebbült,amikor kimondta és ledöbbent,amikor egy pillanatnyi csend után meghallotta a suttogó,fájdalmasan boldog hangot:
"Én is szeretlek téged,tündérem..."

7 megjegyzés:

  1. Már értem miért Tündérmese :O), nagyon találó ;-)

    VálaszTörlés
  2. Hihi,ebbe még így nem is gondoltam bele,de tényleg..:))

    VálaszTörlés
  3. aaah csak sóhajtozok egyfolytában...
    nagyon jó ilyet olvasni! :)

    VálaszTörlés
  4. Potyognak a könnyeim:-) Mi is nagyon hasonlóan lettünk egy pár, már 3 és fél éve, ebből 3 év házasságban, boldogságban...Nem fontos ki mit gondol, csak az érzések, úgyis tudjuk, érezzük mi a jó:-) Bátraké a szerencse, Ti azok vagytok, és hihetetlenül szerencsések,hogy egymásra találtatok:-) Szivből gratulálok a kisbabátokhoz, és alig várom, hogy tovább olvashassam a történetet:-) Vera

    VálaszTörlés
  5. Ááá, Évi, potyognak a könnyeim! :)
    Mesének hívjuk, de jó, hogy igaz történet! :)
    Emlékszem, amikor a másik blogon megírtad, vége az előzővel. Hát nem gondoltam volna, hogy kicsit több, mint fél évvel később már ilyen szép pocakos kismamaként olvasok Rólad! :)

    Mégmégmégmégmég! Ennyi nem elég! :D

    VálaszTörlés
  6. függővé tettél, alig várom a folytatást! :-)

    VálaszTörlés
  7. Ma kezdtem el elölröl olvasni a blogod,mert úgy érzem,hogy a te hitedre van szükségem. Köszönöm,hogy eröt adsz :)

    VálaszTörlés