5.fejezet

Persze,hogy szemhunyásnyit sem aludt éjszaka.Persze,hogy semmi másra nem tudott gondolni,csak arra az előre megbeszélt másnapi beszélgetésre,amivel meg kellett várni,míg Steve hazaér a munkából...ólomlábakon járt az idő.

Az egész nap egy merő szenvedés volt,az órán a mutatók dacosan csoszogtak előre.

A lány nem bírt a belsejét szétfeszítő boldogsággal,muszáj volt elmesélnie valakinek,mi történt,kiszaladt hát a konyhába,hogy az Anyukáját avassa be először,mert úgy érezte,ez igenis fontos.

Mellbevágta a szkeptikus válasz..."Hiszen még csak egyszer beszéltetek,ki ő egyáltalán...nem is ismered,megint mibe éled bele magad előre...blablabla".

Nem bírta tovább,nyakon csípte a barátnőjét és elment vele a nagyvárosba mozizni egyet,hogy elterelje a figyelmét.

Fruzsi csacsogott,nevetgéltek, ahogyan két hebrencs lány,ha összekerül.

És akkor jött az az esemes...

A lány azt hitte,rosszul lát,kétszer is elolvasta,mi van a kijelzőn..

"Én vagyok a legboldogabb a világon,Tündérem!"-ezt írta Steve.

Gyöngyöző kacagás buggyant ki belőle,szaladni,futni lett volna kedve,kiabálni, hasítani a levegőt, úgy szárnyalni és szárnyalt is..centiméterekkel a föld felett.

Aznap még váltottak 8-10 esemest, és ahogy Steve hazaért,beszéltek is egy órát legalább.Semmiségekről,az örömről,hogy mindketten ugyanazt érzik.

Ez a szegény teremtés ezalatt a beszélgetés alatt azt sem tudta eldönteni sokszor,hogy álmodik-e vagy ébren van...Férfitől még nem hallott ilyesmit,hogy ennyi idő után és ennyire...és őszintén,és tényleg...és nincsen taktikázás,szívózás,nincsenek előre eltervezett dolgok,egyszerűen csak úgy történik minden,ahogyan történnie kell.

Sorra dőltek le a korábban felállított elvárások,hogy például legyen diplomás,lehetőleg több is (hogy honnan vette a bátorságot,hogy olyat várjon el,mit maga sem tud nyújtani,rejtély..),legyen nagyon magas,legyen nagyon jó fej...olyan butaság...semmilyen elvárást nem állított a másik ember személyisége elé,csak a külsőségek..értéktelen dolgok érdekelték.Eddig a pillanatig.

Ahogy beszélt ez a Férfi,az az egyszerűség,mellyel nem lehetett vitázni, az,hogy tudni lehetett,ő vagy szeret valakit vagy nem,nem tud "kicsit" vagy "nagyon" szeretni,meglepték.Hogy őszinte,ahhoz kétség sem férhetett,egy ilyen hang nem hazudhat..nem létezik.

Steve sorra ugrálta át a lány önvédelmi rendszerét alkotó falait,minden aggódó kérdésre,egyszerű,megnyugtató választ kapott.

Ezúttal boldogan bújt ágyba,az orráig húzta a paplant,és tudta,hogy valami nagyon jó kezdődött.Az Isten,aki mindig tenyerén hordozta,nem hagyta őt cserben,meghallgatta az imáit,és elküldte hozzá azt,aki igazán az övé lehet és akié igazán szívesen lenne..