2.fejezet

Attól a naptól kezdve mindent más színben látott.Úgy számolt,hogy a napló ígérete alapján van 100 napja,hogy teljesen felkészüljön,és végképp lezárja a múltat.

Március 23-a volt,az első nap.

Elhatározta,minden nap tenni fog valamit magáért.Az egyik nap egy kiló epret vett,a másik nap elment edzeni,harmadik nap meg valami egészen más dolgot csinált.Ahogy telt az idő,mégis egyre csak azon jártak a gondolatai,hogy nem jó így egyedül.Nem édes az eper,nem esik jól az edzés,bármit tesz,nem az igazi.

Közben a rég elveszettnek hitt barátaival elkezdte újra felépíteni a kapcsolatait,szinte a semmiből.Amíg nem volt egyedül,észre sem vette,hogy mindenkit elhanyagolt,még önmagát is...Ha tükörbe nézett,akkor egy elhízott,meggyötört arc nézett rá vissza,szomorú szemekkel.

Voltak persze jobb pillanatai is,egy délután a kishugával,egy pesti éjszaka a barátnőjével,de ezek,mint a drogok,feldobták,és amikor újra egyedül volt,még lejjebb került.

Teltek a napok és azon volt,hogy valahogy helyreállítsa az összetörött önbizalmát,hogy őt elhagyták,méltatlanul átverték,lecserélték,igazán sosem tudta lenyelni.

Belement olyan találkozókba,olyan helyzetekbe,amikbe talán nem kellett volna,bár utólag azt is elismerte,hogy ezekből mind tanult valamit magáról.

Volt egy társkereső oldal,ahol akkor már 4 éve fenn volt a felhasználó neve,bár az utóbbi két évben a közelébe sem nézett.Valami megérzés folytán mégsem törölte magát korábban.

Tulajdonképpen egy pár, a pesti éjszakában töltött este után rájött,hogy manapság szórakozóhelyen ismerkedni nem egészen kifizetődő.Érdeklődésben nem volt hiány,de mind,kivétel nélkül felszínes,csak a külsőségekkel foglalkozó,komolytalan kisfiú volt.

A lánynak az előző kisfiú elég csúnyán keresztbe húzta a számításait,így megfogadta,hogy feljebb tolja a korhatárt,többet nem kezd nálánál fiatalabb fiúval,ígérjen bár akármit.

Úgyhogy visszatért az internetes oldalra,ahol olyan hosszú ideje nem járt már,s ahol volt már néhány olyan ismerőse,akikkel unalmas óráiban beszélgethetett.Ő maga nem írt senkinek,ha neki írtak,igyekezett udvariasan hárítani,különböző magyarázatokat talált ki magának,hogy mi miatt nem jó egyik sem."Túl alacsony,túl idős,túl messze él...túl helyes,vagy túl házas.."

1-2 hét eltelt így,voltak,akikkel beszélgetett,komoly dolgokról,s voltak,akikkel csak felszínesen.Írt a lánynak egy fiú,teljesen közvetlenül,semmit sem kérve, és várva,kíváncsian,mégsem erőszakosan.A lány megnézte a képet és mosolygott.Jóképű...-jegyezte meg magában..-Nagyon kedves...hmm...de én határokat szabtam,melyeket szentírásnak tekintek.-gondolta,s mert a fiú csak 184 cm volt,és nem ütötte meg a 190 cm-t,nem is nagyon vette komolyan.Minden nap váltottak egy-két mondatos leveleket,de sosem személyes dolgokról.Csak valahogy egy idő után mindkettőjüknek megszokottá vált,hogy reggel beköszönnek,este pedig elköszönnek egymástól.

A lány semmit sem sejtett,nem figyelt oda igazán,és amikor elege lett a sok "alkalmatlan" jelentkezőből, egy hétre eltűnt az oldalról.

Április 14-én,egy szerdai napon tért vissza,és ahogy belépett a jól megszokott jelszavával a túlságosan is megszokott felületre,egy két szavas levél várta ott:

"Hol vagy??"