2012. február 24., péntek

133.fejezet - "Realiti"

Sokszor ér az a kritika, hogy én mindent olyan szépen elő tudok adni, de amikor baj van, vagy nem vagyok jó passzban, arról nem esik szó. Sok olyan poszt van, akár itt is, amivel ezt kapásból megcáfolhatnám, ha nagyon akarnám, de nem akarom. Van, hogy nekem is nehéz, és nem is kevésszer, van, hogy nekem sincsen miből és ráadásul elég sokszor.

Csak lehet, hogy én máshogyan fogom fel a problémákat. Nem tragédiaként éltem meg soha, ha valami akadályba ütköztem, azon kezdtem gondolkodni, hogyan mászhatnék át rajta vagy hogyan kerülhetném meg. Amikor rossz ér, megpróbálom végiggondolni, hogy mit kell megtanulnom belőle és ha rájövök, reménykedem, többet ugyanaz nem fog megtörténni. Ha mégis, hát rosszul tippeltem és más volt a lecke.

Manapság a legfontosabb problémám az, hogy úgy érzem, Panka érkezése óta túlságosan anya-üzemmódban nyomom és nagyon hiányzik a nőiességem, amit úgy érzem, most kicsit háttérbe szorítottam. Hogy akarva vagy akaratlan, az most lényegtelen is.
Úgy látom, hogy a környezetemben mindenki elsősorban, mint anyára tekint, amikor rám néz, és hiányzik az a fajta elismerő tekintet, ami a nagybetűs Nők kiváltsága.
Persze, mondhatnánk erre, hogy egy anya egyben nő is, meg a nőben benne van az anyaság, de ez ennél kicsit bonyolultabb.

Ma reggel benéztem a szekrényembe és eldöntöttem, hogy a nővé (vissza)változást nem lehet tovább halogatni.
Nézzük a jelen állapotot:
-a hajam be kellene festeni, mert nagyon le van nőve és egy hajvágásra is szükségem lenne.
-a ruháim nagy része agyon használt, szürkék a sok mosástól, foltosak, néhány szakadt is. A fehérneműkről nem is beszélek, mert csupa bridzsitdzsonsz-fazon, sehol egy csipke, vagy egy kis selyem. A zoknik talpa elnyűtt, a nadrágok térdesek...egyetlen egy nadrág jön rám, a kismama farmerem, hét hónapja csak azt hordom, képzelhetitek, hogy néz ki...
-az elfogadható holmik azért elfogadhatóak még, mert két mérettel kisebbek a jelenlegi konfekciómnál, és egyelőre borzasztó frusztráló a látványuk
-nincsen önuralmam, ha itthon édesség van, az nem sokáig van
-az arcom rettenetes állapotban van, a szemöldököm nincsen kiszedve és amúgy is, elég meggyötört a bőröm.
- stbstbstb.

Szóval bár eddig is forgattam a fejemben, hogy rehabilitálom magam, a mai nap reggelére lett csak elég lelkierőm ahhoz, hogy bele is fogjak.:
-kidobáltam a rongyokat
-mélyen elrejtettem a szekrényben azokat a dolgokat, amik majd egyszer remélem, még jók lesznek, de most csak egy dologra jók, szívfájdalmat okozni..
-jövő keddre bejelentett István fodrászhoz
-mától egyáltalán nem veszek nasit itthonra, így tuti nem fogok enni, merthogy nem is lesz mit
-minden evés előtt teleiszom magam, hogy kevesebb kaja férjen belém és amúgy is három litert kell innom

A program többi részét még kitalálom, hogy oldjam meg úgy, hogy ne legyen túl drasztikus...egyelőre ez is jó lesz.
Majd talán néha bejelentkezem ezügyben is...

Érdekes tanulság volt, hogy rájöttem, a változást nem kell siettetni, mert eljön az a nap, amikor az ember tényleg akarja. Amíg ez nem jön el, addig csak kínszenvedés..

8 megjegyzés:

  1. Hmmmm, nagyon ismerős érzés.... Én is eljutottam már sokszor erre a pontra, tettem is a változásért, csak nehéz megtartani hosszú távon. A fodrászt, kozmetikust azért be-beiktatom, de az nem nagyon sikerül, hogy nőnek érezzem magam. Sosem jut idő arra, hogy anya csini legyen, mert itthon mindig van valaki aki leeszik, belémken valamit.... stb., ha meg mondjuk elmegyünk sétálni, örülök ha Dórira ráadom azt a rengeteg göncöt, én csak gyorsan felhúzok egy farmert és egy garbót, sapkát... sminkelés-ááá dehogy, hisz egy másfél éves nem vár! :)

    VálaszTörlés
  2. Igen,meg ha már fel van öltöztetve, akkor nem lehet tökölni, mert rásül a cucc...és ha mínusz tíz van, minek legyek csinos a nagy kabát alatt? Akkor elég a lófarok és a szembe húzott sapka is...na, többek között ezért várom a tavaszt...

    Smink...miaz. Olyan sokszor elképzeltem már, hogy Panka lenyalja az arcomról az alapozót meg a pirosítót vagy én rápuszilom a szájfényt a kis pofájára, esetleg az ujjam rágcsálása közben egy kis körömlakkot is eszik...

    Pedig kell(ene) a lelkünknek!

    VálaszTörlés
  3. Tudom, Mici, egyébként meg a Te programod is nagyon sokat lökött rajtam ebbe az irányba!:)

    AZ a baj, hogy ez az erő (még) nincsen meg, de nagyon remélem, hogy meglesz...nagyon akarom, hogy meglegyen!

    Most sem vagyok amúgy depressziós, mert tudom, hogy ez az egész, ami most van, nagyon rövid és nagyon átmeneti, csak már kezd a hiúságom előtörni és utat keres a felszínhez, érzem, ahogy dolgozik belül.És hiába kenegetem lidokainnal, nem múlik az érzés.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen,meg rá fogok jönni,hogy miért jutalmazom magam folyton valami édessel, mi az, ami valójában hiányzik.:)

      Törlés
  4. Kell bizony! No és csak halkan jegyzem meg, hogy ez az amit a férfiak (tisztelet a kivételnek) nem értenek... Hiszen mi csak "babázunk" egész nap :) Na most volt pár nap, hogy apának kellett itthon babáznia ;)Azóta más a véleménye...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen. Pláne,ha ez a baba adott esetben három hónapja megállás nélkül fogzik..:D

      Törlés
  5. Hát, én ugyan így érzem! Ákos 1 éves múlt, és ez idő alatt 5 percet nem foglalkoztam magammal... úgy gondoltam, ez ráér most nem fontos, közben azon gondolkodtam milyen jó is lenne normálisan kinézni, mint régen....melegítő helyett mást felvenni, pedikűr- manikűr, fodrász, kozmetikus...vagy csak egy nagy kád forró fürdő..ahogy Te írtad, újra nővé válni...sok sikert hozzá! Én is azon leszek, hogy lépésről lépésre közelebb legyek a NŐhöz!

    VálaszTörlés
  6. Na igen, amikor a nyolchónapos Lédát etetem pl. céklával, mindig eszembe jut, hogy akik azt hangoztatják, hogy "egy anya otthon is legyen csinos, ne járjon melegítőben" stb, 1.sose láttak gyereket 2. ha láttak, nem tudják, hogy egy gyerek (az enyém legalábbis) úgy eszik, mint egy kismalac (a múltkor a pelenkájából! is kajamaradékok kerültek elő, örök rejtély, hogy került oda) 3. a melegítőért nem fáj a szívem, ha leeszi, vagy nem jön ki a folt, de a szívem szakadna meg valamelyik kedvenc felsőmért...
    Persze felfoghatjuk ezt kifogásként is, de nyilván egy nő ilyenkor praktikusan, anyaként gondolkodik, és nem akar a 623 leáztatott babaruha mellett még 88 felnőttgöncöt is kézzel suvickolni...:-)
    Szerintem előbb-utóbb minden Anya újra megtalálja magában a Nőt, ehhez idő kell (meg fodrász és kozmetikus :-) ), de Téged nem féltelek :-)

    VálaszTörlés