133.fejezet - "Realiti"

Sokszor ér az a kritika, hogy én mindent olyan szépen elő tudok adni, de amikor baj van, vagy nem vagyok jó passzban, arról nem esik szó. Sok olyan poszt van, akár itt is, amivel ezt kapásból megcáfolhatnám, ha nagyon akarnám, de nem akarom. Van, hogy nekem is nehéz, és nem is kevésszer, van, hogy nekem sincsen miből és ráadásul elég sokszor.

Csak lehet, hogy én máshogyan fogom fel a problémákat. Nem tragédiaként éltem meg soha, ha valami akadályba ütköztem, azon kezdtem gondolkodni, hogyan mászhatnék át rajta vagy hogyan kerülhetném meg. Amikor rossz ér, megpróbálom végiggondolni, hogy mit kell megtanulnom belőle és ha rájövök, reménykedem, többet ugyanaz nem fog megtörténni. Ha mégis, hát rosszul tippeltem és más volt a lecke.

Manapság a legfontosabb problémám az, hogy úgy érzem, Panka érkezése óta túlságosan anya-üzemmódban nyomom és nagyon hiányzik a nőiességem, amit úgy érzem, most kicsit háttérbe szorítottam. Hogy akarva vagy akaratlan, az most lényegtelen is.
Úgy látom, hogy a környezetemben mindenki elsősorban, mint anyára tekint, amikor rám néz, és hiányzik az a fajta elismerő tekintet, ami a nagybetűs Nők kiváltsága.
Persze, mondhatnánk erre, hogy egy anya egyben nő is, meg a nőben benne van az anyaság, de ez ennél kicsit bonyolultabb.

Ma reggel benéztem a szekrényembe és eldöntöttem, hogy a nővé (vissza)változást nem lehet tovább halogatni.
Nézzük a jelen állapotot:
-a hajam be kellene festeni, mert nagyon le van nőve és egy hajvágásra is szükségem lenne.
-a ruháim nagy része agyon használt, szürkék a sok mosástól, foltosak, néhány szakadt is. A fehérneműkről nem is beszélek, mert csupa bridzsitdzsonsz-fazon, sehol egy csipke, vagy egy kis selyem. A zoknik talpa elnyűtt, a nadrágok térdesek...egyetlen egy nadrág jön rám, a kismama farmerem, hét hónapja csak azt hordom, képzelhetitek, hogy néz ki...
-az elfogadható holmik azért elfogadhatóak még, mert két mérettel kisebbek a jelenlegi konfekciómnál, és egyelőre borzasztó frusztráló a látványuk
-nincsen önuralmam, ha itthon édesség van, az nem sokáig van
-az arcom rettenetes állapotban van, a szemöldököm nincsen kiszedve és amúgy is, elég meggyötört a bőröm.
- stbstbstb.

Szóval bár eddig is forgattam a fejemben, hogy rehabilitálom magam, a mai nap reggelére lett csak elég lelkierőm ahhoz, hogy bele is fogjak.:
-kidobáltam a rongyokat
-mélyen elrejtettem a szekrényben azokat a dolgokat, amik majd egyszer remélem, még jók lesznek, de most csak egy dologra jók, szívfájdalmat okozni..
-jövő keddre bejelentett István fodrászhoz
-mától egyáltalán nem veszek nasit itthonra, így tuti nem fogok enni, merthogy nem is lesz mit
-minden evés előtt teleiszom magam, hogy kevesebb kaja férjen belém és amúgy is három litert kell innom

A program többi részét még kitalálom, hogy oldjam meg úgy, hogy ne legyen túl drasztikus...egyelőre ez is jó lesz.
Majd talán néha bejelentkezem ezügyben is...

Érdekes tanulság volt, hogy rájöttem, a változást nem kell siettetni, mert eljön az a nap, amikor az ember tényleg akarja. Amíg ez nem jön el, addig csak kínszenvedés..