I.e. (István előtt) 4 komoly kapcsolatom volt. Az elő szerelmemet az egyetemen ismertem meg, 19 évesen, ő volt az első, akivel le is feküdtem, és kötődtem hozzá, szerelmes voltam. De még nagyon fiatal. Viszont a mai napig nagyon szeretem őt és ő is engem.
Ő megtanított arra, hogy merjek önmagam lenni, mert amilyen én vagyok az szerethető.
A második volt a leghosszabb, 3 és fél év, ott valahogy hiányzott a szenvedély, de jól esett a nyugalom, viszont az ikrek-mivoltom kibújt belőlem és megismerkedtem a harmadikkal.
Ő nagy törés volt és sok-sok lecke.
Megtanított, hogyan kell magamért kiállnom, és hogyan tudok úgy előre jutni, hogy nem feltétlen ragaszkodom az adott normákhoz. Ügyeskedő volt, és én is az lettem, de ez csak jót tett.
A mai napig nem tudom, mit szerettem benne ennyire, de olyan sokat sírtam a másfél évünk alatt, amennyit korábban soha. Terhes lettem, de tudtam, hogy nem lesz mellettem sokáig, így az abortusz mellett döntöttem. Támogatott, nem lehet mondani, hogy nem. Talán kedvelt is.
DE sosem szeretett. És nem feltétlen azért, mert nem akart, egyszerűen csak képtelen volt rá.
Én meg ezt nem akartam felfogni, büszkeségből sem. MI az, hogy engem valaki nem tud szeretni??
Amikor szakítottunk, 15 kilót fogytam, ennyiben megérte.
Úgy lettem 63 kiló, és mindenki elkezdett félteni, hogy kórházba jutok, olyan soványnak tűntem.
Egy év alatt tudtam kiheverni, akkor találkoztam a legutóbbi exemmel, aki szintén olyan "akár az igazi is lehetne"-kategória volt, csak egy apró pici bibivel, ő sem szeretett engem. Igazán. Persze kedvelt, ezt sosem tagadnám, ezt éreztem is, de azt, hogy szerelmes lenne, soha.
Folyton azt éreztem , meg kell felelnem az elvárásainak, vagy lecserél. És lecserélt.
Itt azt tanultam meg, hogy a pénz és a több diploma semmit sem ér, ha valaki közben képtelen tiszta, őszinte érzelmekre és azok kimutatására.
Azt gondoltam, hogy vége, kész, elég, utálom, nem kell soha többet senki, úgyse fogok benne megbízni, meg amúgy is...csak nyűg...A csodálatos a dologban, hogy ez a csalódás tanított meg arra is, hogy sosem fogok tudni másért olyan lenni, amilyen alapvetően nem vagyok. Rövid távon működhet, de hosszú távon kizárt dolog.
Amikor egyedül maradtam, a legjobb dolog volt az életemben, ami csak történhetett velem, de ezt már csak utólag látom.
Bár úgy rendezkedtem be, hogy most tényleg sokáig leszek egyedül, szeretném a sebeim nyalogatni, végül "csak" 4 hónap kellett hozzá, hogy számomra teljesen irreális módon azonnal és visszavonhatatlanul beleszeressek Apácskába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése