95.fejezet - Hétköznapi csoda

Reggel csenget a postás, vagyis inkább csak kopogtat. Semmire nem gondoltam, mert bár Barbi szólt, hogy csomag jön,de nem hittem, hogy már másnapra itt is lesz...

Aztán egyszerre jött meg a bluemay-féle megrendelésem és Barbi meglepije, amiről egy szót nem árult el egész eddig, teljes volt a titoktartás, csak annyit tudtam, hogy a kicsimnek készít valami mesés szépséget. Egy emlékdobozt.

Már maga a csomagolás is nagyon szép volt, akárcsak egy csokis bonbon és a kedvencem a két oldalas kézzel írott levél volt mellette, mert szívemhez irtó közel áll a levelezésnek ez a személyes formája.

Először a csomagot bontottam fel, türelmetlen, gyorsan, kapkodva, bár ki kellett volna élvezni minden másodpercét...

Ahogy megláttam a doboz tetejét, éreztem, a torkom összeszorul, az én kislányom jelent meg előttem ezekben a tündéri holmikban, amik a doboz tetején száradtak a kötélen. Azt is éreztem, hogy nem nagyon tudom, miért, de ég a szemem, aztán egyszercsak könnyek gurulnak ki, mosolygok, meg levegőt próbálok venni egyszerre és nem olyan könnyű.

És aztán kattan a zár,felnyitom és belül még szebb...itt szakadt el a cérnám,fogtam a dobozt, levelet, mindent, bevágtattam a hálóba, Istihez, aki épp akkor ébredezett és marhára nem értette, miért sírok. Mert addigra már szabályosan zokogtam.

Egyszerűen nem értettem, mivel érdemeltem ki ezt a gyönyörű munkát, ezt a csodálatos ajándékot, amivel a nem sok keresztszemes múltam nyomán tisztában vagyok,mekkora munka lehetett..

Persze tudom, nem én kaptam, igazából a kicsikémé, de akkor is, csak azt tudtam hajtogatni, hogy nem értem, miért kaptam, mivel érdemeltem ki, és egyébként is...

Hálát éreztem, végtelen hálát és nagy-nagy örömet, miközben végigdőltem az ágyon és hangosan felolvastam a levelet a férjemnek, aki halkan felkuncogott néha a sorok hallatán.

És valahogy ő nem volt meglepve, az ő számára nem volt kérdés, hogy ezt megérdemeltük, Anni is és én is. És hiába kérdezgettem vagy százszor, miért...

Az alkotója Singlár-Árvai Barbara, a blogját pedig nézzétek meg ITT!

Ugron Zsolna - Úrilányok Erdélyben

Nyilván mindenki elképzel valamit, valamilyen történetet, valamilyen szereplőket, ha egy könyv címét elolvassa. Ugye mi egy cím szerepe, figyelemfelkeltés.

Én egészen másra számítottam ennek a könyvnek a kézbe vételekor, mint amit kaptam. Egy nap alatt nyomtam le, ha úgy vesszük, 10 óra alatt, ami alatt alig tettem le. Ezt figyelembe véve azért ez nagy szó, mindamellett meg kell mondjam,nekem sem tetszett.

Van benne egy elég hideg szerelmi szál, amiben semmi kidolgozottság, ami így pikk-pakk alakul, számomra teljesen irreálisan. Ha ez egy "lányregény", akkor annak nagyon gyenge. Ha valami romantikus, akkor értékelhetetlen. Korrajznak még csak-csak a sok közbevetett történet miatt, de akkor nem értem, minek ez a történet a történetek köré Annáról meg Gáborról.

Ők így egymás mellé kavarodnak, az érzésekről szó sem esik, csak a tényekről: megláttam, érdekelt, gondoltam rá,de azért kerültem, nem beszéltünk soha, nem voltunk kettesben soha, aztán egyszer táncoltunk. Utána sokszor eszembe jutott, néha kényszerből beszéltünk telefonon, akkor rideg volt vagy én voltam az, és néha azért örült is nekem. Ha alkalom adódott elmentem Erdélybe, ha nem, nem, aztán volt egy (már nem is emlékszem mi) és másnap angolul megkérte a kezem én meg igent mondtam.

Elég kiábrándító, hogy őszinte legyek.

A régi történetek onnan ismerszenek meg, hogy dőlt betűvel vannak szedve, de azok nem alkotnak igazán szerves egységet a sztorival, mintha néha ezek miatt lenne ez a mellék(vagy fő??) szál. Sőt,be kell vallanom, itt-ott át is lapoztam egyet-kettőt, mert már idegesített.

Kerestem az olyan mondatokat benne, amiket ide tudnék idézni, hogy "nézzétek,milyen jól ír,nézzétek, milyen klassz könyv ez!", de esküszöm, egyet sem találtam...sajnos...pedig a szándék bennem volt.

Nekem nem jelentett nagy élményt, persze magasra állítottam a mércét, nekem Wass Albert óta senki nem tud Erdélyről jól írni. Az ő művészetéhez képest ez egy értékelhetetlen könyv volt.

Tagadhatatlan, hogy néha van egy hangulata, egy-két jól eltalált oldal azért van benne. De nem fog meg, nem tudnék belőle idézni, egyszeri időtöltésnek jó volt. Még csak el sem gondolkodtam rajta.

Ha valaki megnézné, milyen kastélyt hoztak rendbe igazából Ugron Zsolnáék, megteheti a www.zabola.com oldalon.

94.fejezet - Kis pihenő

Leülök kicsit...reggel megjött a bookline csomagom, amire olyan rég fájt a fogam,de sosem jutottam odáig, hogy kiválogassam, mit akarok olvasni.

És könyvekre szomjaztam,nem magazinokra, azok már nem elégítenek ki rég...fél fogamra sem elég egy-egy ilyen lap, és két ilyen fél órás újságból már egy könyvet is kapok lassan...

De olyan nehéz választani...mit olvassak, mihez van egyáltalán valami közöm...nem sok olyan helyet találtam, ahol hozzám hasonló átlag népek írták volna le a véleményüket egy-egy bestsellerről vagy akármilyen könyvről,miután letették.

Vagy csak én nem találtam...mindegy is...

Erdély több szempontból érdekel, a családom fele onnan származik,bár én 5 éves korom óta nem jártam ott, és nem is nagyon vannak emlékeim.

De szeretem az ottani történeteket. Úgyhogy ezzel kezdek most.

A mai nap még csak jövés-menéssel telt,postán voltam, bevásároltunk, többek között hallgattam az egyik ismerősömre, aki a vizesedő lábamra a 10. számú Schüssler sót ajánlotta, abból is beszereztem egyet, viszont a magnéziumom elfogyott, de csak itthon kapcsoltam. És a dm-ben is megvettem a tisztasági csomagom egy részét, amit majd a kórházas táskába szánok. És véletlen kifogtam egy csomag Pampers nedves törlő akciót, 6 csomag volt egyben 2200 Ft, nagyjából 350 Ft-ra jön ki egy ilyen (talán) 64 db-os. Annál minden drágább..

Vettem egy regiszteres füzetet is, amibe a receptjeimet szeretném összeírni, ahogy anyukámnál láttam, és megfőztem az ebédet, elmosogattam (félig-meddig), és elfáradtam.

Kicsit most pihennem kell, mert érzem, hogy hosszú utolsó hónapnak nézünk elébe:)

Az első CTG 20-án lesz a 36. hetes labor is, viszont a doktornőhöz pénteken már csak július 4-re kaptam időpontot, remélem, addig nem szülünk.:)

Két hét múlva visszaköltözöm Szentendrére.

93.fejezet - És még egy kis alakítgatás

Kaptam anyutól Svédországból a lomis piacról két kis keretet.

Valami fém öntvény, ón színű lehetett eredetileg, vagy valami alpakka vagy nem tudom,de nem a szép ezüstös, hanem az a kopottas. Le volt fújva valami aranyos árnyalattal, de az is le volt kopva kicsit, úgyhogy gondoltam egyet és ilyen ekrü spray-vel lefújtam.

Mindenféle előkezelés nélkül..:D
Amúgy amatőr módra..
Mert amúgy ennek az lenne a menete, hogy az ember egy drótkefével leszed mindent, ami lejön, utána áttöröl zsíroldóval, utána leken alapozóval,aztán pedig a rendes festékkel.

Nekem ez olyan macerás volt..:D Hát majd kiderül, meddig bírja így, hullik-e róla a festék vagy nem.

És naná, hogy Hajni képei kerültek ezekbe is...az ágytámlám mellé.

Mert csajos.

Most látom csak,mennyire sok keretet gyűjtögettem össze az idők során. És még mennyi kis kütyüt...alig várom, hogy mind méltó helyére kerülhessen!

92.fejezet - Készül az étkező

Lehet valami ebben a fészekrakó ösztönben, bár már úgy érzem,elértem a fizikai határaimat, így a háló-gyerekszoba és az étkező után kicsit leállok...
Lássuk, hogy is alakult az étkező.

Adott volt egy vörös Dulux falú kis hall, ahol anno a számítógép asztal volt, és ami olyan sötét, hogy nappal is lámpát kellett gyújtani benne, és elnézést a homály képért, de ebből is látszik,vaku nélkül semmire sem mentem...vakuzni a színek torzulása miatt nem szeretek,nem olyan jó a gépem sajna..

A koncepció lényege az volt, hogy ezt mindenképp ki kell világosítani és mivel maradt a hálószobából egy kevés tapéta meg valamivel több festék ebben a tökjó színben,nem volt kérdés, hogy azt a stílust folytatjuk tovább az ajtón kívül is. A tapétából csak maradékok voltak, minden tekercsből valamennyi, így a legkisebb veszteséggel járó méret szabta meg, hogy 90 cm magasságig fusson majd fel a falra. Ez épp jó,mert a díszlécnek nem tudjuk neki tolni a székeket, mert az már fölöttük van.
Kezdődött a folyamat azzal, hogy le kellett verni a mennyezetet, mert táblákban hullott le a hat éves glettelés, ami szégyen.

Az ilyen "szakembernek" kezét-lábát törném, mert nem kevés munkadíjat kért.




















Legalább annyi előnye volt, hogy nem kellett megküzdeni vele, simán le lehetett tolni az egészet, nagyobb erőlködés nélkül. Utána polisztirol álmennyezetet ragasztottunk fel a kis költségvetés miatt, ha nagyon sok pénzünk lett volna rá, jöhetett volna a gipszkarton:)De ugye az több tízezres tétel...a PS meg 2000 Ft volt kb.

Utána jött a falra a két réteg mélyalapozó, mert a vörös Dulux is lejött, ahol hozzáért bármi, szóval jól meg kellett kötni a következő réteg előtt. Úgy nézett ki a fal utána...megfolyt rajta ez a fényes bevonat, nem részletezem...a felhordás után egy nap pihi,amíg teljesen meg nem száradt.

Másnap következhetett a fehér festés. Sima higítatlan Héra került fel, ami ugye más szerkezet, de az alapozó miatt egész jól megtapadt. Hozzátenném, négy rétegben vittük fel,így is átüt még a vörös itt-ott halványan. Majd egyszer,ha lesz újra energiám,még kétszer átkenem..:)

A régi étkezőasztal asztallapja 1 méteres, pont jó volt volt bekenni a 90 cm-es tapétadarabokat. A gyakorlatból kicsit kijöttünk,nem vártunk eleget azzal, hogy felszívja a tapéta anyaga a ragasztót,miután bekentük,ezért felhólyagosodott az első két csík,de aztán kijavítottuk, miután leesett, hogy hol rontottuk el.

A maszatos tapéta felkerülése után már azért szemmel láthatóan világosabb lett és sokkal kellemesebb is, bár a maszatos tapéta látványa nem egészen hagyott nyugodni, mégis ilyen állapotában ünnepeltük meg a szülinapom. De olyan jó érzés volt, hogy mi csináltuk...és hogy haladunk...

Újabb nap pihi, amíg megszáradt a tapéta és meghúzott eléggé a hólyagok miatt, amik a száradás folyamán szépen visszahúzódtak (ilyet egyébként a festék is csinált a falon).

Ami hólyag nem tűnt el, azt felvágtam a sniccerrel, kihajtottam két oldalra, és újra bekentem ragasztóval,aztán visszasimítottam és egyáltalán nem látszott belőle semmi. A festés után meg végképp...
Következett a barnás árnyalat felvitele a tapétára. Ez volt a legkényelmese

bb munka, ez csak két réteget jelentett, és ülve megoldottam, még szerettem is...

Vettünk a hálóba anno díszléceket, de nem használtuk fel, mert mennyezet alá kellett volna,ez meg nem sarokba való volt, így találtuk ki, hogy akkor legyen ezzel elválasztva a két megoldás, és akkor nem megy kárba semmi, a lécek sem.

De itt megint kellett várni egy napot, hogy teljesen megszáradjon minden. Már jól kijött a két textúra közötti különbség és a tervezett léc miatt arra sem kellett nagyon ügyelnem, hogy egyenes csík legyen a teteje.
Bár,ha ez lett volna a cél, egy sima maszkoló szalag segített volna...valami szélesebb típus.
A mennyezet ragasztásakor megmaradt ragasztót szépen rákentük a lécekre, gérvágó híján nagyjából 45 fokban levágtuk sniccerrel a sarkokat, persze még csak véletlenül sem stimmeltek, hiszen egy panelban nem derékszögűek a sarkok. Ezt orvosolandó István vett fehér akrilt, ezt a kinyomhatós fajtát,kihúzta vele a hézagokat, vizes ujjal elhúzta és máris tökéletes volt.

Elvileg ez a fajta akril is és a léc is festhető, így ha menet közben maszatos, könnyedén ki lehet javítani. Mint ahogy tulajdonképpen bármelyik munkafolyamatot itt menet közben, mert egyik sem volt olyan, hogy elsőre tökéletesnek kellene lennie.



Mostmár csak a tálaló szekrények hiányoznak, a polcok, a tükör, az óra a falra, az apróságok, egyszóval a dekor... olyan szép lett! És a mi munkánk...és nem került sokba igazán, hiszen mindenhez maradékot használtunk fel.

91.fejezet - Csak mert...

...az imáim meghallgattattak és az idő enyhült, valamivel jobb a kedvem. De a front teheti vagy az idegrendszerem viseli egyre kevésbé jól, hogy nem alszom ki magam, nem tudom,mindenesetre még mindig meglehetősen nyűgös vagyok.

Azt találtam ki, hogy a helyzetet orvosolandó ledőlök az ágyra a Nőklapjával és mindenféle egyéb magazinnal és csak létezem... de nem bírok megmaradni a fenekemen sajnos,nem a stílusom. Már megint itt vagyok a gép előtt...

Viszont így legalább eljutottam odáig, hogy a rég gyűjtögetett képkereteimbe beletegyem magunkat, és jövő héten már a polcokkal együtt ezek is felkerülhetnek a helyükre.

Szép lassan előre.

Az idegeimmel nem tudom,mit csináljak...szét tudnék robbanni...

90.fejezet - Végjáték (vagy vígjáték?)

Épp most, amikor ránéztem a számlálóra és megláttam, hogy már csak 39 nap és itt a kicsike, ledöbbentem. Pedig minden porcikámban érzem, hogy hamarosan itt az idő.

A lábaim vizesek,ahogy rálépek a talpamra, mintha valami gumi papucson járnék mezítláb is...a kezemre rászorult a gyűrű, ami direkt éppen hogy le nem esett róla, előre gondoltunk rá, hogy fogom hordani vizes kézzel...
Eddig csak a jobb kezem gyűrűs ujján az utolsó ujjperc zsibbadt, mostmár az egész ujjam, sőt átterjedt a dolog a középső ujjamra is, ami nagyon lelassít.

Folyamatos légszomjam van, emiatt állandóan a számon veszem a levegőt, mert az orrom a nyálkahártyák vérbősége folytán nem szelel. Emiatt a torkom, szám folyton ki van száradva.

Éjjel nem tudok aludni, mert akárhogyan helyezkedek el, a legjobb esetben is pár óra múlva már elviselhetetlen a póz, forgolódnom kell. Amikor pedig nem ezért ébredek, nem zsibbadásra, fájdalomra, akkor arra, hogy bepisilek. Ráadásul a gyermekem még mindig nem fordult be,lefelé rugdal, a hólyagomra telepszik, és tényleg nem nagyon tudok kellemetlenebb élményt, mint amikor a méhszájamat tapossa belülről.

Reggel nem tudom kinyitni a szemem, úgy fel van puffadva a környéke.

A gyomrom folyton ég, refluxom van, ha nem félig ülve alszom, vagy egyáltalán csak nem úgy létezem. Pedig már a vacsoráról is leszoktam, mert az azért sokat segített.

Mindeközben kitör a frász, ha nem arra kelek reggel, hogy AnnaLilla már ébren van, addig nem nyugszom,amíg nem érzem, hogy ugrál, pedig napközben néha már nagyon elegem van belőle. Megmosolyogtat, amikor érzem, hogy helyezkedik, amikor látom,hogy hullámzik a hasam. Amikor megpróbálom elképzelni, hogy milyen kis mogyoró lesz és megpróbálom kitalálni, vajon hogy jövünk majd ki, ha már most sem fogad nekem szót. Viszont ha Apa teszi oda a kezét, vagy ő szólal meg mellette, és hallja a dörmögést, azonnal lefagy, megáll és figyel. És amint abbamarad a mese vagy elveszi a kezét,kezdődik elölről. Ha ez továbbra is így megy, nekem nem sok tekintélyem lesz...

A napokban még nekiálltunk az étkezőnek, festettünk, elkentük a vörös falat, Apa kapart és utána fel is mosott. Aztán én hajnalban mentem wc-re és majdnem elájultam,amikor belenéztem a kagylóba, és rózsaszín darabkás volt az egész...már lepörgött a szemem előtt minden. Hogy most a kicsinek biztos komoly baja van, valamit elkaptam, elrontottam, megsérült, hogy elhagy engem, mielőtt megismerném, hogy azért fájt a hólyagom,mert ez van,nem azért,mert ő bizgálja...persze, hogy nem aludtam..reggelig bírtam, Apának úgy mondtam már, mint kész diagnózist, és ő csak annyit mondott, hogy "Ja, ne aggódj, csak nem húztam le a felmosó vizet..."

Minden nyűgöm/bajom mellett tudom, hogy akárhányszor ránézek majd Istvánra, ahogy a karjában tartja a lányunkat, a mi tündérmesénk gyönyörű gyümölcsét, én bőgni fogok az örömtől... A legjobban ezt várom, hogy Őket láthassam együtt. Tudom, hogy én jól kijövök majd vele, hiszen nekem lesz cicim, én leszek a kaja, de Apa is épp olyan fontos lesz, ő lesz az erő és a biztonság. Én meg csak a kaja...