Hazám-hazám...

Mészáros János Elek, aki az imént ezt az áriát adta elő a Csillag születik-ben azt mondta, hogy gyermekkorában mindig azt hitte, hogy ez a legszebb dal a világon. Ma pedig már tudja is.


Szeretek azonnal leírni valamit, ami eszembe jut, mert akkor a legőszintébb, akkor még nem érek rá szépíteni vagy épp másítani az érzéseimen, mert azon ügyködöm, hogy mielőbb rögzítsem őket. És már nagyon rég szerettem volna írni erről, amiről most fogok, mert nagyon régen böki a csőröm.

Lokálpatrióta vagyok. Nagyon is. Hazaszerető, Magyarországhoz hű valaki vagyok, akinek egy hét nyaralás után is honvágya van. Itthon én tényleg otthon vagyok.

De elszomorít, hogy mostanában mindenkinél azt látom, hogy ha valami rossz történik vele, azt válaszolja rá, "Köszönöm/köszönjük, Magyarország...".
Nekem ez fáj.
Mintha engem bántana valaki...

Mi köze ennek a szegény, újra és újra megkínzott Országnak ahhoz, hogy a vezetői milyen döntéseket hoznak és azok éppen kit érintenek rosszul vagy jól...

Ahogy hallgatom ezt az áriát, libabőrös vagyok, ráz a hideg, kizárólag jó értelemben, hiszen mintha az én érzéseimről szólna, az én bánatomról.
Borzasztó nap mint nap szembesülni azzal, hogyan bántják, hogyan csépelik azt, ami nekem a minden, és aminek "mindenem köszönhetem".
És rossz hallani, hogy szidják, hogy becsmérlik, mennyire lealacsonyítják, mennyire nem szeretik sokan...

Pedig külön kellene tudni választani a Haza fogalmát a Kormány fogalmától.
A Haza örök.
A Kormány átmeneti. Mészáros János Elek olyan ember, amilyen embereket én a legnagyobbra becsülök. A múltkori János vitéz alatt végig a könnyeimmel küzdöttem. Ugye,láttátok?

Új időszámítás

"Miről beszéljünk, ha azt akarjuk, hogy szeressenek minket?
Kereskedőkkel-az üzleteiről, anyákkal- a gyerekeikről...Aki sokra vitte az életben, mindig szívesen beszél a kezdet hőskoráról.
Engedd a szemben ülőt, hogy ő magáról beszélhessen-máris meghódítottad. Hogy valakinek a szívét rabul ejtsük, nem kell egyéb, mint saját fájdalmairól és küzdelmeiről beszélni engedni."-így kezdődik Perlaky Lajos Napfényes filozófia című könyvében A szavak hatalma című fejezet bevezetője.

A könyvet a legutóbbi piacozásom alkalmával találtam, bár az antikvárokat nem szoktam figyelni, mert akkor tényleg egy egész napom menne el ott, ez valahogyan egy kupac tetejéről egyenest utánam kiáltott. Be volt csukva, a borítóján csak egy piktogram, kézbe kellett vennem , ki kellett nyitnom, hogy lássam, ki is Ő.
1944-es kiadás, minden bizonnyal nagy szükség lehetett rá, mégis meglepett, hogy ilyesmik is megjelentek akkoriban. Igazi, békebeli fogalmazás. Sokat lapozgathatták, lehet, hogy valakinek ez a könyv volt a végső menedéke azokban az időkben.

Hogy miért lett zárt blog a Tündérmese, nem bonyolult megválaszolni.
Én sosem azért írtam, hogy engem szeressenek. Sosem akartam eljátszani semmiféle szerepet, és ha mások haragját ki is vívtam, nem érdekelt. Rengeteget gondolkodtam az elmúlt hónap eseményein, hogy vajon mi volt az oka, mit kellett megértenem.
Ennek a folyamatnak akár a lezáró felvonása is lehet ez a könyv, mert már lassan 70 éves, olyan a számomra, mint egy beszélgetés hajdan élt bölcs nagyapámmal. Sok mindenre felnyitotta a szemem, nyilvánvaló lett hát, hogy a bölcsesség valóban kortalan tulajdonság. Nem tud eljárni felette az idő.

Sokszor gondolkodtam azon, hogy merjem-e vállalni mindenki előtt valódi önmagam, és végül úgy döntöttem, hogy csak így érdemes. Úgy döntöttem, hogy akármilyen áron kiállok bárki elé. Nem volt ez mindig így. Amíg nem tudtam, hogy mi a fontos, hogy egy igaz barát többet ér száz felületesnél, féltem konfrontálódni bárkivel, féltem, nehogy "megutáljon", és néha a kétszínűség átkos csapdájába estem, amikor a valós érzéseim visszajutottak a "sértett" fülbe. Fárasztóbbat nehezen tudok elképzelni, mint a magyarázkodás, melyből soha jól én még ki nem tudtam jönni.
Ezért döntöttem úgy, hogy őszinte akarok lenni, igazán őszinte, de nem bántóan őszinte.

Ide illeszkedik a könyv egy másik idézete, mely szerint: "...a világ legkellemetlenebb emberei a "jól odamondó emberek", a mindig igazat mondók, már pedig semmit sem hallunk kevésbé szívesen, mint a meztelen igazságot. Már Lessing megmondotta: a színigazság bora csak isteneknek való ital..."

Sok olyan embert ismerek, aki azt érzi küldetésének, hogy mindig mindenkit kioktasson arról, hogy ő őszintén kiről mit gondol és gondolkodás nélkül akárki arcába vágja a maga (vélt) igazát. Ezt a megoldást aztán megmagyarázza azzal, hogy dehát ő legalább őszinte. Azt gondolom ezzel kapcsolatban, hogy az őszinteség és tapintat egymást nem kizáró tényezők, szeretettel fordulva a másik felé, megértéssel hallgatva majd válaszolva sokkal értelmesebb beszélgetés alakul, mint sem vita, melynek a végén úgyis mindkét fél úgy áll fel, hogy még inkább meg van győződve a maga igazáról.

Vannak, akik képtelenek elfogadni, hogy más igazsága is lehet igazság, nem csak a sajátjuk. Vannak, akik képtelenek elfogadni azt, hogy nem kell mindenkit elsöpörni, aki nem úgy gondolkodik, mint én.

Vannak feladataink az életben, vannak meghozandó döntések.
Én úgy döntöttem, hogy a magam igazáról senkit nem akarok meggyőzni, nem vagyok benne biztos ugyanis, hogy az én igazam az EGYETLEN igazság.
Akikkel alapvető nézeteltéréseim vannak, komoly értékrend-beli különbségek, azokat pedig kizártam minden felületről, mert úgy gondolom, ha van erre lehetőségem, élni kell vele. Nem érzem menekülésnek, nem érzem gyerekesnek, egyszerűen úgy érzem, hogy ha valaki nekem nem szimpatikus, ha az elvei nem az én elveim, akkor azzal nem vagyok köteles kapcsolatban maradni. Menjünk el egymás mellett békében és kész. Bennem semmi harag nincsen, csak közöny. Teljesen érdektelen (nem értéktelen!!!) a számomra, teljesen...

Azok miatt, akiknek az én világom hamisnak tetszik, a blogot zárt közösségé alakítottam, és csak olyan olvasókat hívtam meg, akik kifejezetten kíváncsiak a folytatásra.

Ennek annyi hátránya van, hogy sokan nem fértek a keretbe, de megvan az az előnye, hogy bizonyos fajta "védelmet" tudok garantálni mindenkinek, aki a blogban szerepel és aki kommentben is vállalja a -néha talán nem az enyémmel egyező- véleményét, mert mi, akik most itt vagyunk, reményeim szerint bántás, rossz szándék nélkül fordulunk egymás felé majd.

Szívesen venném, ha néha írnátok megjegyzést, szeretnék párbeszédet, szeretném olvasni a véleményeteket és szeretnék válaszolni is, hiszen azért vagyunk itt mind. Hogy tanuljunk egymástól.

Szeretettel kívánok minden kedves olvasómnak Békés, Áldott Húsvéti Ünnepeket!
Évi