Kereskedőkkel-az üzleteiről, anyákkal- a gyerekeikről...Aki sokra vitte az életben, mindig szívesen beszél a kezdet hőskoráról.
Engedd a szemben ülőt, hogy ő magáról beszélhessen-máris meghódítottad. Hogy valakinek a szívét rabul ejtsük, nem kell egyéb, mint saját fájdalmairól és küzdelmeiről beszélni engedni."-így kezdődik Perlaky Lajos Napfényes filozófia című könyvében A szavak hatalma című fejezet bevezetője.
1944-es kiadás, minden bizonnyal nagy szükség lehetett rá, mégis meglepett, hogy ilyesmik is megjelentek akkoriban. Igazi, békebeli fogalmazás. Sokat lapozgathatták, lehet, hogy valakinek ez a könyv volt a végső menedéke azokban az időkben.
Hogy miért lett zárt blog a Tündérmese, nem bonyolult megválaszolni.
Én sosem azért írtam, hogy engem szeressenek. Sosem akartam eljátszani semmiféle szerepet, és ha mások haragját ki is vívtam, nem érdekelt. Rengeteget gondolkodtam az elmúlt hónap eseményein, hogy vajon mi volt az oka, mit kellett megértenem.
Ennek a folyamatnak akár a lezáró felvonása is lehet ez a könyv, mert már lassan 70 éves, olyan a számomra, mint egy beszélgetés hajdan élt bölcs nagyapámmal. Sok mindenre felnyitotta a szemem, nyilvánvaló lett hát, hogy a bölcsesség valóban kortalan tulajdonság. Nem tud eljárni felette az idő.
Sokszor gondolkodtam azon, hogy merjem-e vállalni mindenki előtt valódi önmagam, és végül úgy döntöttem, hogy csak így érdemes. Úgy döntöttem, hogy akármilyen áron kiállok bárki elé. Nem volt ez mindig így. Amíg nem tudtam, hogy mi a fontos, hogy egy igaz barát többet ér száz felületesnél, féltem konfrontálódni bárkivel, féltem, nehogy "megutáljon", és néha a kétszínűség átkos csapdájába estem, amikor a valós érzéseim visszajutottak a "sértett" fülbe. Fárasztóbbat nehezen tudok elképzelni, mint a magyarázkodás, melyből soha jól én még ki nem tudtam jönni.
Ezért döntöttem úgy, hogy őszinte akarok lenni, igazán őszinte, de nem bántóan őszinte.
Ide illeszkedik a könyv egy másik idézete, mely szerint: "...a világ legkellemetlenebb emberei a "jól odamondó emberek", a mindig igazat mondók, már pedig semmit sem hallunk kevésbé szívesen, mint a meztelen igazságot. Már Lessing megmondotta: a színigazság bora csak isteneknek való ital..."
Sok olyan embert ismerek, aki azt érzi küldetésének, hogy mindig mindenkit kioktasson arról, hogy ő őszintén kiről mit gondol és gondolkodás nélkül akárki arcába vágja a maga (vélt) igazát. Ezt a megoldást aztán megmagyarázza azzal, hogy dehát ő legalább őszinte. Azt gondolom ezzel kapcsolatban, hogy az őszinteség és tapintat egymást nem kizáró tényezők, szeretettel fordulva a másik felé, megértéssel hallgatva majd válaszolva sokkal értelmesebb beszélgetés alakul, mint sem vita, melynek a végén úgyis mindkét fél úgy áll fel, hogy még inkább meg van győződve a maga igazáról.
Vannak, akik képtelenek elfogadni, hogy más igazsága is lehet igazság, nem csak a sajátjuk. Vannak, akik képtelenek elfogadni azt, hogy nem kell mindenkit elsöpörni, aki nem úgy gondolkodik, mint én.
Vannak feladataink az életben, vannak meghozandó döntések.
Én úgy döntöttem, hogy a magam igazáról senkit nem akarok meggyőzni, nem vagyok benne biztos ugyanis, hogy az én igazam az EGYETLEN igazság.
Akikkel alapvető nézeteltéréseim vannak, komoly értékrend-beli különbségek, azokat pedig kizártam minden felületről, mert úgy gondolom, ha van erre lehetőségem, élni kell vele. Nem érzem menekülésnek, nem érzem gyerekesnek, egyszerűen úgy érzem, hogy ha valaki nekem nem szimpatikus, ha az elvei nem az én elveim, akkor azzal nem vagyok köteles kapcsolatban maradni. Menjünk el egymás mellett békében és kész. Bennem semmi harag nincsen, csak közöny. Teljesen érdektelen (nem értéktelen!!!) a számomra, teljesen...
Azok miatt, akiknek az én világom hamisnak tetszik, a blogot zárt közösségé alakítottam, és csak olyan olvasókat hívtam meg, akik kifejezetten kíváncsiak a folytatásra.
Ennek annyi hátránya van, hogy sokan nem fértek a keretbe, de megvan az az előnye, hogy bizonyos fajta "védelmet" tudok garantálni mindenkinek, aki a blogban szerepel és aki kommentben is vállalja a -néha talán nem az enyémmel egyező- véleményét, mert mi, akik most itt vagyunk, reményeim szerint bántás, rossz szándék nélkül fordulunk egymás felé majd.
Szívesen venném, ha néha írnátok megjegyzést, szeretnék párbeszédet, szeretném olvasni a véleményeteket és szeretnék válaszolni is, hiszen azért vagyunk itt mind. Hogy tanuljunk egymástól.
Szeretettel kívánok minden kedves olvasómnak Békés, Áldott Húsvéti Ünnepeket!
Évi
Évi, elképesztően bátor lépés volt anno ezt a blogot elindítani - őszintén, nyiltan mesélni magadról, a gondolataidról. Talán nem állok messze az igazságtól, ha azt mondom, kevesen, nagyon kevesen vállalkoznánk erre. Nem, mert... hisz épp erről írsz itt fent.
VálaszTörlésNem gondolom, hogy magyarázattal tartoznál bárkinek is az okokról, döntöttél, a blog zárttá vált. Számomra az szomorú ebben a helyzetben, hogy lényegesen kevesebbekhez jutnak el így elgondolkodtató, sokszor akár 'rázós' témát is körüljáró gondolataid. Sajnálom, de értem és megértem.
És igen, lehet kegyesen őszinte, tapintatos és empatikus az ember, sőt azt gondolom vannak helyzetek, amikor a jóindulat és megértés lényegesen jobb megoldás, mint az az őszinteség égisze alatt hirdetett judícium.
Szép Ünnepet, sok locsolót Nektek,
Gyöngyi
Én a mai napig is sokszor gondolkodom rajta,hogy egyszer talán, egy kicsit később, amikor elfelejtik, akik nem szeretik, hogy ez a blog létezik, újra nyilvánossá teszem majd. Hiszen azért jött létre, nem csak a magam örömére. De most egyelőre olyanok a viszonyok, amik sajnos ezt nem teszik lehetővé.Illetve nem is így az igaz, én nem vagyok nyugodt úgy, csak így.Egyelőre.
TörlésÁldott Húsvétot Nektek is!
Draga Evi, mi is nagyon boldog husvetot kivanunk az egesz csaladodnak! Teljesen igazad van: nem szabad mindenkinek 'megfelelni', mert szetforgacsolodik az ember es pont sajat magara nem tud figyelni... Sajnos sokan hosszu evek utan jonnek ra, hogy nem kell, hogy mindenki 'barat' legyen, hisz a baratsag nem arrol szol, hogy kenyszeritsuk egymast valamire... A csalad pedig szent es serthetetlen <3
VálaszTörlésAhogy mondod... a barátságnál fokozottan igaznak érzem, hogy a mennyiség helyett a minőség számít. Én attól, hogy én nem töröm magam valaki(k) társasága után, már sokak szemében öntelt lettem, akinek nincsen szüksége más embertársaira.
TörlésDe úgy gondolom, hogy épp így tisztelek mindenkit, őt azért,mert elfogadom ilyennek,nem akarom olyanná változtatni, amilyennek a képzeletemben látom, amikor nem is olyan, illetve magamat, mert nem változok olyanná,amilyennek más látni szeretne, amikor nem vagyok olyan.
Egyszerűen csak elfogadom, hogy más és hagyom hogy éljen, ahogy szeretne, de cserébe azt várom, hogy ő is hagyjon engem így élni.
Ezt nagyon kevesen emésztik meg.Sajnos.
Pontosan ez az amit még én is tanulok, habár bízom benne hogy lassan a lecke végére érek. Az hogy egy barátságnak vélt kapcsolat miatt képes voltam másként létezni mint aki vagyok, sőt mi több ezt párkapcsolat terén is eljátszottam, azt eredményezte hogy mikor magamba néztem teljesen elbizonytalanodtam.
VálaszTörlésHajdanán képes voltam szó nélkül váltani, ha úgy láttam nyerek vele, miközben csak veszítettem. Most építkezhetek a béka popója alól, de az írásaid miatt Évi, úgy érzem már csak nyertesen jöhetek ki ebből. Mert ügye minden vihar után kisüt a nap és talán felragyog egy szivárvány, vagy nem?
Ez a "bizonytalanság" a legjobb szó, az ember elveszíti minden önbizalmát,mert ahhoz méri magát, hogy másnak megfeleljen, holott csak magának kell megfelelnie. Másnak soha nem lesz képes teljesen megfelelni, és ennek tényleg az lesz a vége, hogy minden önbizalma elszáll...
TörlésAhogy mondod, a legkönnyebben a nulláról lehet kezdeni. Onnan nincsen mit vesztenie az embernek és tényleg csak nyerhet. ÉS tudod...minden változás jó!:)
Szia Kedves Évi:):)
VálaszTörlésEmailben részletesen nem fejtettem ki, hogy miért is szeretlek téged annyira olvasni, de most megteszem. Én egy 19 éves lány vagyok, aki egy hónap múlva érettségizik. Nagy feladat ez most nekem, hiszen ez mégis csak egy korszak lezárását jelenti. Már nem leszek gyerek, már gondoskodnom kell magamról az egyetemen. De hiába múltak el a gyermek évek, igazán még felnőtt sem vagyok. Nem tudom mi vagyok, hogy mit szeretnék igazán, hogy mi az ami éltet és megmozgat. Nem tudom milyen férfit szeretnék magam mellé sőt ha őszinte akarok lenni, egyenlőre kellemetlenül érzem magam mikor egy pasi a szórakozóhelyen nekem nyomul. Talán azért mert túl erőszakosak ... nah mindegy mert nem is ez a lényeg! 19 évesen még keresem az utam. A saját utamat miközben még megpróbálok megfelelni társaimnak, barátaimnak és szüleimnek. Nehéz...és néha....ki tudnék futni a világból, hiszen úgy érzem nem értenek meg!! De, hogy minden a helyére kerüljön, hogy megtaláljam az utamat, főképpen saját magamat, ilyen emberek - mint te Évi - sokat segítenek. Látom, hogy valósulnak meg az álmaid, olvasom véleményeidet az életről, látom az egyik példaképemet Felipe Massát ( F1-s pilóta ha esetleg valaki nem nézné ezt a sportot) hogy megy szépen lassan tönkre miközben foggal körömmel küzd és küzd, ezek pedig arra sarkalnak engem, hogy én is így tegyek! Próbálom elfogadni önmagam, a testemet, szerelmet megtalálni, önállósodni és ugyan tudom, hogy ez nem egyszerű, hiszem, hogy egyszer sikerülni fog!Ezért imádom olvasni ezt a blogot, ezért imádom annyira Felipét, mert arra sarkaltok, hogy küzdjek és keressem az utam! Szóval köszönöm:):)