2012. október 16., kedd

Elfogadás

Igazából nagyon rég készülök ide írni. De folyton képtelenebbnél képtelenebb helyeken jön rám az ihlet, általában olyankor, amikor halovány esélyem sem nyílik ezeket a gondolatokat szavakba önteni.

Az elmúlt napok történései annyira felhergelték a bennem élő igazság-mániást, hogy ez egy bejegyzésért kiáltott, nem is igazán a külvilág számára, inkább saját magamnak megnyugtató terápiaként.

Az emberi gonoszság, rosszindulat, határtalan.
Azt már Széchenyi is megmondta, a maga korában, hogy: "„A magyarnak mindenkor is most is legnagyobb ellensége, - a magyar.”

Ez pedig napról-napra bebizonyosodni látszik, legalábbis  ebben az ál-virtuális világban, ahol a napjaim egy részét tengetem.
Érdekes tapasztalat, de úgy látom, általában azok a legkevésbé elfogadók, akik a legliberálisabbnak tartják magukat. Ennek pedig az az egyszerű oka, hogy abban a hitben élnek, hogy a liberális életszemlélet lényege épp az, hogy nem kell elfogadni semmilyen szabályt- vagyis semmit. De azokat biztosan nem, akik nem liberálisok.

Amikor tényleg elfogadónak kéne lenni, azonnal vagy az irigység, vagy a féltékenység, vagy csak simán a puszta rosszindulat folyományaképp az emberek nagy része nem tudja megállni szó nélkül, ha valakivel valami jó történik.

Hozom máris például ápdétNorbi szívműtétjét. 
Az életben megérteni soha nem fogom, miért kell ennyi embernek vennie a fáradságot, fellépni az oldalára, és leírni, hogy "haha, majdnem belehaltál a sok ápdétbe,mi?". 
Miért nem lehet szó nélkül elmenni ezek mellett a dolgok mellett?Nem kötelező persze egyet érteni, nem kötelező jót kívánni, de rosszat kívánni is ugyanannyi munka legalább, akkor már lehetne akár jót is, nem?
Az én számomra teljesen érthetetlen, hogy sokan mennyi energiát fordítanak a másik pocskondiázására és kioktatására.

Az esetek nagy részében a magánügy fogalma új értelmet nyer és valóságos közügy lesz belőle, annyi ember gondolja úgy, hogy mindenképpen le kell írnia a véleményét bizonyos dolgokkal kapcsolatban.
Ilyenkor az, akiről szó van, szinte a legutolsó szempont a sztoriban, mindenki személyes ügynek tekinti az esetet, és mindenkinek azonnal mindenhez köze lesz.

Amikor valakinek valami sikerül, miért érzi úgy, hogy azonnal magyarázkodnia, szabadkoznia kell?Miért nem tud már senki őszintén örülni a másik örömének?
(Hazudtam, tud...de ez sajnos a kisebbség az én meglátásom szerint...)
 Miért kell máris keresni valami foltot a patyolaton?

Miért nem tudnak az emberek a saját ügyeikkel törődni, és miért nem gondolják úgy sokan, hogy csak azután nyitják ki a szájukat, miután a maguk portá(l)ján is körülnéztek?

Nekem nagyon hiányzik a szeretet és a megértés. Az elfogadás és a tisztelet ebből a mai világból.
Tényleg a feje tetejére állt.

Amikor hatalmas motorokat vagy versenyautókat bőgető törékeny nőket látok, értetlenkedem, de elfogadom. Ettől még nem gondolom, hogy normális dolog, és hogy nőies, bár kétségkívül vagány lehet mások szemében.
Én nem liberális vagyok, én bevallottan kozervatív.

De nem megyek oda hozzájuk, hogy kioktassam őket a magam igazáról,mert az a magam igaza, a sajátom. Nekik is megvan a sajátjuk, és mindenki másnak is. 
Én nem csinálnám, és itt meg is állok. Nem érzek kényszert, hogy megjegyzéseket tegyek rájuk, vagy sértegessem őket, amiért totál sminkben és hajban a motoron feszítenek, ahelyett, hogy a konyhában tennék.
Miért olyan nehéz megállni itt sokaknak?







8 megjegyzés:

  1. Szivemból szóltál. Én ugyanezeket gondolom. Nekem is hiányzik a szeretet, a megértés ebben a világban ( nem a saját családomra gondolok....mármint a szűkebbre.) És nem értem, hogy miért örülnek az emberek, ha a másikkal valami baj van??? Miért kell azon csámcsogni???

    Mindig is azt mondtam, hogy sepregesse mindenki otthon a saját háza előtt a havat...és csak utána szólja le a szomszédot. ( Bár én még utána sem szólnám le.)
    űEzért van az, hogy én a faluban nem tudom a pletykákat, mert nem is akarom meghallani. Ha hozzánk jön valaki és egy titkot mond el nekem, akkor az titok is marad. Ha valaki örül valaminek, akkor mi is örülünk vele és biztatjuk!!

    Sajnálom, hogy sok embernek erröl más a véleménye.

    A negativ kommenteket meg aztán tényleg nem értem. Szoktam figyleni és olvasni...és nem értem, miért irkálnak az ilyen negativ emberek...

    Ettöl függyetlenül legyen nagyon szép napod!:-))

    VálaszTörlés
  2. Minden szavaddal azonosulni tudok. Teljes mértékben. Bár ritkán szólok hozzá ezen az oldalon, de írtám már neked anno, annak örülök, hogy vannak emberek, akik olyanok mint Te, batorba (ez előttem szóló), és talán még azért vagyunk néhányan. Bízni szeretnék, hogy leszünk is mindig, és fordul egyet a világ, mert szokott.

    Nem utolsó sorban megjegyzem, én inkább liberális szemmel figyelem a világot, élem a hétköznapokat, de ezek a mondataid (és általában a legtöbb) mind az én szívemből is jöhettek volna. :)

    VálaszTörlés
  3. Az okon én is egyre többet gondolkozok. Megfelelési kényszer? Kisebbrendűségi érzés? Elfojtott indulatok?.. Annyira besötétítünk saját magunknak. Pedig gyönyörű, egyedi, megismételhetetlen, csodás világban élünk..csak elfelejtjük látni.

    VálaszTörlés
  4. Mennyire igaza volt Széchenyinek.... és sajnos ez teljes mértékben ránk jellemző, már-már hungarikum....Biztos vagyok benne, ha ezt a sok negatív energiát az emberek másra fordítanák és a saját dolgaikkal foglalkoznának, akkor nem itt tartanánk...

    VálaszTörlés
  5. Pontosan így gondolom, hogy rengeteg energia elvész így. Mert az energia igenis elvész, ha nem valami értelmes dologra fordítják.

    VálaszTörlés
  6. Szia Évi!

    Én elsősorban annak örülök, hogy meggyógyult a csodás kislányod és annak, hogy együtt lehettem a tesómékkal nem olyan régen. ÉS örülök a Páromnak is, bár nehéz észben tartanom, hogy ajándék az állapot amiben élünk és, hogy nagyon kell figyelni, hogy a hétköznapok gondjai ne őröljenek fel minket.

    Szeretném megköszönni, amit értem tettél! :)

    Néhány dolog a bejegyzésed kapcsán felgyűlt bennem és próbálom nem bántóan összefoglalni.
    Az első amit kiemelnék, az az irigység és a fantáziátlanság.
    Próbálok a Páromtól tanulni, Ő az aki nem irigy sem mások tudására, sem egyéb dolgukra. Én, bevallom, engem néha elér, de mint Tőle, mind Tőled - Évi- azt látom, hogy előre menekültök, tanulni igyekeztek attól a valakitől aki "irigylésre" méltó!
    Másokat, ahogy az ayurvédikusok is meghatározták: "Elönti a sárga epe." Van aki nem tehet róla, ilyen típus, de tudatosan, felismerve ezt lehet változtatni rajta bizonyára.

    És az irigység még egy dolog lenne, de úgy tűnik hogy értéktelenné válik a tudás és a szorgalom. Illetve nem tudom jól megfogalmazni, inkább leírom a jelenséget.

    Egy vidéki televízióban dolgoztam egy ideig - mindenes voltam, mivel iszonyatosan sok volt a munkám, elkezdtem segítséget keresni, felvettem egy lányt. Mint utóbb kiderült, nem ez volt életem legjobb döntése... Nem tudom szépen leírni, a felvételi beszélgetésen összeszedett és pontos volt, úgy tűnt, értjük egymást.
    Tévedtem. (Igen, tudom, mással is előfordul, hogy bár jó emberismerőnek gondolja magát mégis téved. Lehet, hogy létezik valamiféle agynövesztő tabletta, amit állásinterjúk alkalmával kell bevenni, de aztán örökre elmúlik a hatása?!)
    Nem akarom szépíteni a dolgokat, sem rosszat mondani a lányról, de azon kívül, hogy a pasijától ajándékba kapott ruhák/karkötők jól mutattak rajta, más pozitív dolgot, nem észleltem, de munkára való hajlandóságot sem. Így, egy idő - és rengeteg próbálkozás( már annyira egyszerű feladatok megkeresése, mint pl. tegye rendbe a céges konyhát), még több vívódás és álmatlan éjszaka- után búcsút mondtunk egymásnak.
    A tévé tulajdonosi köre megváltozott, így nekem is el kellett jönnöm.
    A poén: mivel az új vezetésnek jó cimborája a lány barátja, őt visszavették. Ráadásul, bár marketinges posztra jelentkezett anno, most híreket olvas és szerkeszt, olyan stílusban mintha még az életét is unná.
    Hidd el, nem féltékenység vezet, de kérdezem én, nem az számít, hogy valaki jó legyen a munkájában, értsen hozzá, rátermett legyen? Nos, nem! Manapság csak az számít, hogy ismerősöd legyen a főnök (urambocsá' a családtagod) vagy 120-as a mellbőséged...
    Ez az én életemben amúgy, egy „jelenség”: dolgozom valahol, sokat, jól, szeretnek az ügyfelek, de végül jön egy ilyen lány, akinek a körömlakkozás minden tudása és mégis ő nyer. Ki érti? :(((

    És egy utolsó gondolat, amit a Párom vetett fel mostanában, hogy bárkivel beszélget mostanság valahogy mindig oda lyukadnak ki, hogy a pénzről beszélgetnek. Ha van az illetőnek, azért, ha nincs akkor meg azért.
    Hol van már az, hogy olvastad már a …...? Vagy neked hogy tetszett a ….. film/festmény/zene?

    Neked mi a véleményed?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. AZ a véleményem, hogy nem néznek az emberek filmet, nem olvasnak, nem mennek színházba, ha megnéznek mégis valami filmet egy moziban, egy hét múlva nem emlékeznek rá,mi volt benne, annyira semmitmondóak ezek..

      Hogy van egy ilyen jelenség az életedben...ami mindig visszatér..az csak egyet jelenthet, nem tanultad meg belőle, amit meg kellett. Vajon mi a lecke, amit mindig és mindig visszakapsz hogy az élet eddig ossza a pofonokat,amíg végre meg nem tanulod, meg nem érted?

      Hidd el, hogyha meglesz..ha megvan..akkor tovább engednek.

      Nem tudhatom,mi ez, Neked kell tudnod.
      Én nagyon jó embernek tartalak. Nagyon szeretlek.
      Talán mi vagyunk a különcök, mi vagyunk a kisebbség, de sose változzunk meg, azt mondom:)

      Törlés
  7. Nos, a filmekről és egyebekről: olyat kell választani, hogy emlékezzen rá az ember! :)

    VálaszTörlés