2011. szeptember 5., hétfő

114.fejezet - Anya naiv volt

Azt hitte, hogy egy hét hetessel már bátran ki lehet lépni az országból, csak úgy, mindenféle lelki felkészülés nélkül.
Történt pedig, hogy ezen a nyáron a babaprojekt élvezett elsőbbséget, ezért nyaralni nem mentünk. Egy pár nappal ezelőtt jött az ötlet, hogy a nyár utolsó napjait kihasználva elmehetnénk Ausztriába, Pottendorfba, négy napra egy ismerősünkhöz.
Már láttam is magam, ahogy napozok, amíg a kicsi alszik az árnyékban a babakocsiban, és ahogy szelem a medencében a hullámokat, amíg ő teljesen nyugodtan elvan mással.

3 órás volt az út, oda is, vissza is, talán ez a hat óra volt az utazás azon része, ami nem jelentett Alinkának gondot. A többivel mind baja volt:)
Az első három nap nem aludt, csak nagyjából kétszer három órát éjszaka, a harmadik nap már éjszaka sem, és talán ebből kifolyólag a negyediket viszont végigaludta. Felkelteni sem tudtuk.Talán két órát volt ébren a huszonnégyből összesen.

Én teljesen kikészültem.
Az egy dolog, hogy nem a megszokott helyünkön voltunk, bár Anna esetében már ez is maga volt a katasztrófa, de én sem éreztem azt a biztonságot magam körül, amit otthon szoktam. Idegesített, ha sírt -márpedig volt, hogy órákat sírt vígasztalhatatlanul, amit itthon sosem szokott- mert nem akartam zavarni senkit. Egyetlen percre sem tudtam letenni, mert sehol sem érezte magát biztonságban, már a saját holmijai között sem, mert körülnézett és látta, hogy minden idegen. Hogy honnan tudtam, hogy nem érezte magát biztonságban? Minden pillanatban, amikor leraktam, szétcsapta kezét-lábát, úgy kalimpált, mint aki teljesen elveszítette a lába alól a biztos talajt. Az arcára volt írva minden félelme. Ha kikerültem a látószögéből, sírva fakadt. Amikor már hulla lett, azért sírt, ráadásul a hasa is sokkal jobban fájt, mint itthon.( Vagy már csak én éreztem így...)

Csütörtökön mentünk, vasárnap jöttünk vissza,én szombat este, bevallom hősiesen, végképp beadtam a kulcsot.
Nagyjából 48 órája nem aludtam, és a napközbeni pihenésre esélyem sem volt, minden percben azt lestem idegesen, mikor kezd rá megint.ÉS nem okozott csalódást, rákezdett...
Senki más nem tudta megnyugtatni, csak én. Az apja fél óra után feladta, éjjel pedig olyan édesdeden aludt a síró gyerek mellett, hogy nem is értettem, hogy csinálja. Rá is nagyon mérges voltam, miért nem segít többet, annyira, de annyira sajnáltam magam, hogy azt elmondani nem tudom.
Leültem a patakpartra és csak bőgtem. Azt akartam, hogy ezúttal mindenki engem sajnáljon, mekkora mártír vagyok, hogy nekem egy kislányról kell gondoskodnom ahelyett, hogy pancsolnék, napoznék vagy nézném a tv-t, esetleg olyan luxusra vágynék, mint a nyugodt reggeli vagy ebéd.
Kitaláltam, hogy depressziós vagyok, mert úgy érzem, és a legszomorúbb, hogy abban a pillanatban tényleg úgy is éreztem, hogy sokkal több ebben az egészben a rossz, mint a jó.
Fájt nekem, hogy szarul nézek ki, mert ott maradt a seb nyoma, a ronda heg, és kihullott a hajam, lóg a bőröm, és még mindig sokkal nehezebb vagyok a legjobb formámnál. Hogy engem ezért soha nem fog már kívánni a férjem, és ezt azzal támasztottam alá, hogy meggyőztem magam,nem is közeledik felém "úgy" egy fél éve.
Egy órán át tartott ez az elmeháborodott állapotom, mire meg tudtam kicsit nyugodni.

Másnap a kicsi elájult és egész nap hangját sem hallottuk.
Megnyugodtam, mindenkitől elnézést kértem és hazajöttünk.

Mi a tanulság?
Aki külföldre, vagy akár csak belföldre, esetleg csak a szomszédba költözik egy ilyen kicsi babával néhány napra, az készüljön fel a legrosszabbra. Akkor biztosan nem éri meglepetés.
Ami kevés rend volt a napjaiban, mind felborult, lesz egy hét, mire nagyjából visszaállítom.

Haza akartam menekülni.
Aztán végül kibírtam.
Viszont a bőgés mindenre gyógyír. Számolom a kibukásokat, ez már a második ilyen volt és Anna még nincsen két hónapos.

9 megjegyzés:

  1. Na, azért nem olyan vészes a helyzet...

    Mi 5 hetesen mentünk a Balatonra (ebből a szempontből totál mindegy, hogy külföldre vagy belföldre mész, lényeg, hogy EL). Semmi baja nem volt, végig nagyszerűen viselkedett. Tehát nem lehet általánosítani.

    Másrészt abból, amit leírtál, egyértelműen azt veszem észre, hogy rádjött a bébiblúz... szóval a hormonális világválság. Ez is rendben van, elmúlik. Szerencsétlen véletlen, hogy egybeesett az elutazással, pontosabban az út erősítette fel. Ne aggódj, ez is elmúlik. Sírj, amennyi jólesik, jót tesz.

    Sok kiakadásod lesz még, készülj fel... Nem riogatni akarlak, csak készülj fel... ez van.

    VálaszTörlés
  2. Drága Évi!
    Addig jó, míg van gyógyír... és be is válik!:)
    Hidd el, ezek az érzések minden Anyának ismerősek, ne aggódj! Fel a fejjel, és gyönyörködj tovább a kis Alinkádban! A vele kapcsolatos teendőkhöz pedig kívánok sok-sok türelmet Neked!!
    Ui:Ha tehetitek, vigyétek magatokkal mindenhová, hadd szokja a "kintlétet"!
    Puszillak!

    VálaszTörlés
  3. Kitartás Évi:) Sok ilyen lesz még...de vigasztaljon kicsit, hogy másnál is ugyanez van! Mindig lesz egy gyönyörű... varázslatos pillanat, ami minden rosszat feledtetni fog Veled...mondjuk egy Alinkás mosoly:)

    VálaszTörlés
  4. És milyen jó érzés is jól kibőgni magad. Utána sokkal szebb lesz a dolog.
    Sétáljatok, levegőzzetek nagyon sokat, és járkáljatok, én is ezt tanácsolom, akkor kissé megszokja, és kevésbé viseli meg az újdonság.
    De lesz még ilyen, az tuti, és hol vannak még a fogak...
    Fel a fejjel!
    Bőgd ki magad, verd földhöz a csorba bögréket, és mosolyogva pátyolgasd a kiscsajt! :-)

    VálaszTörlés
  5. Ez sajns mindenkivel előfordul, ha van babád akkor sajna többször és kiborítóbb a dolog:9
    Vigasztalásként nem vagy egyedül...:( sokunk át ment ezeken a lelki gyötrődésen... sírd ki magad... és próbálj magadhoz türelmesebb lenni.... nehéz időszak.. de hipp hopp elmúlik és lassan már a fiúkat hessegeted a picur mellől...:)))

    VálaszTörlés
  6. A kicsiknek még nagyon fontos az állandóság, mindenben. Még az én óvodásomnak is.A napokban én is hasonlóan érzek, mint amit leírtál. Alig alszunk és megy a hiszti dac miatt és az ovi első napjai miatt. Sok ilyen lesz még, de sokkal több a szebb nap. Hiába, ha gyereke lesz az embernek, felfordul a világ körülötte és már semmi sem lesz ugyanolyan, főleg a nyaralások... :)Nekem az utazást se bírja, tavaly autóval mentünk az ország másik végébe és végighányta az utat, azóta rettegve utazom vele. Idén azért okosabbak voltunk és vonatoztunk, azt imádta. De a délutáni alvások felborultak... Pedig ő már 3 és fél.

    VálaszTörlés
  7. Kedves Évi!
    Az anyaság nem mindig tündérmese, hanem időnként rémálom. Valóság, amiben vannak rosszabb napok és szépek is. A depresszió a legrosszabb, ami szülés után utolérhet minket nőket, de ez csak egy állapot, ami leküzdhető. Én is sajnos beleestem ebbe, már 7 hónapos terhesen szinte csak pár órákat aludtam, mert a folytonos lábzsibbadás nem hagyott éjszaka aludni. Rendszerint hajnali 3-4-ig a nappalit róttam és zokogtam, mert olyan fáradt voltam, és tudtam,hogy 7kor meg már keltenem kell a fiam,az isibe készíteni. Azt hittem a szülés után jön majd a megváltás, de tévedtem :)Kislányom születése után, 4 hónapig a kiságy közelébe sem lehetett vinni, mert ordított. Így 4 hónapig mellettem aludt, de kb fél óránként cicire kéreckedett. Aztán 4 hónapos volt, mikor úgy döntöttem, hogy elég volt, önző leszek, és had ordítson, de kiságyba teszem. Kiköltöztünk a nappaliba, és láss csodát, onnan kezdődtek az én napjaim :)Néha önzőnek kell lennünk, mert megéri. Szóval tény, hogy amíg a kicsi nem kerül közösségbe, bölcsibe, oviba, addig az anya mellett érzi csak biztonságba magát, és új helyeken szinte kezelhetetlen. 9 hónapig csak veled volt, de most elszakadt tőled,itt él a nagybetűs életbe, ahol a pár hete alatt meg kellett a hasadon kívül szoknia egy új helyet , ami az otthona lett, anya és apa mellett a biztonság. Érthető, hogy nem tetszik nekik egy újabb hely :) Én ha kell, ezerszer végig csinálnám ezt a pár kellemetlen hónapot,mert annyit senkitől nem kapok érzelmileg , mint a már 8 éves kislányomtól. A szemem fénye, az életem értelme, aki tele van szeretettel, és azt nem fél kimutatni. Ha kell, az utcán, tömegközlekedésen is hangosan kimondja: hogy "anyuci én nagyon szeretlek, és sokkal de sokkal jobban, mint Te :) " Persze 10 perc után kiegyezünk, hogy egyformán szeretjük egymást :) És az, mikor mindig azt hajtogatja, hogy " anya, én pont úgy szeretnék kinézni, mint Te" ez az érzés, hogy te vagy a tökéletes nő az ő szemében.. Vagy mikor azt mondja: hogy "anyuci, én nem szeretném, hogy megöregedj, mert nem akarok nélküled lenni"
    Hidd el, ezek a szavak minden korábbi rossz napot ezerszer felülmúlnak, és ezek mellett eltörpülnek. Ha kell, újabb hónapokat végig szenvednék, csak hogy Ő lehessen nekem, mert egy igazin KINCS! Mindennek oka van, és mindennek ára.
    Ne legyél depis, mert az átmegy az anyatejen keresztül, és így kihat Alinkára is. Te egy igazán vonzó és intelligens nő vagy(és már anyuka ) hidd el ezt te is magadról!!! A férjed is vonzónak talál, imád és szeret Titeket, csak talán mikor úgy érzed, hogy nem közelít,az annak tudható be, hogy látja az időnkénti kimerülésed, és csak hagy pihenni Téged. Hidd el, számára továbbra is az a kívánatos és vonzó nő vagy, akit megismert,csak félt és óv, kímél Téged! A heged?! Ugyan már.. Lett egy újabb szexepiled :)
    A hajhullásodra: Panthenol spray remek találmány, nekem a gyógyszerészem ajánlotta, és csodát tett :) Mikor ajánlotta, nem hittem benne, de hamar meglett az eredmény :) Szóval bátran ajánlom! Hajmosás után pakolásként tettem a hajamra, mint amolyan hajhab :) Van aki lemossa, én rajta hagytam :)
    Szóval, kitartás és sok sok szeretet! Örülj a szerelmeteknek, és annak gyümölcsének!

    VálaszTörlés
  8. Hát legalább bátor voltál,hogy bavállaltad,,,és biztos nem mertem volna:)

    VálaszTörlés
  9. Kedves Évi!

    Nagyon bátor vagy, hogy ezt megosztod másokkal, velünk, nem "divat" a rózsaszín felhőkön túli dolgokról írni... Alinka szerintem egy nagyon "érzékeny" lélek, ha te nyugtalan és bizonytalan vagy, ő is átveszi ezt tőled, régen én sem vettem ezt észre, de visszagondolva rá kellett jönnöm, bizony az én kislányom is akkor volt teljesen zizi, ha én nem éreztem magam biztonságban vagy nyugalomban.

    A bőröd lassan helyreáll, nekem most, lassan 16 hónap után lett régi a köldököm például, nem vígasz most ez neked :), de gondolj arra, a tested 9 hónap alatt nőtt és alakult, adj neki is időd, meg magadnak is. A heg halványodni fog, nekem már csak akkor látszik, ha keresem, a pocakod ha olyan alkat vagy, lehet sosem lesz a régi, de eltelik még egy kis idő, és amint megérkezik a visszacsatolás, a tudatos viszontreakciók a kisasszonytól, a fenét sem fogja érdekelni, hogy plötyi-e az a bőr vagy sem, meglásd! Én javaslom neked, hogy próbáld ki a hordozást (főleg a kendőt vag valami sling-félét), nálam sokszor ez volt az utolsó mentsvár, ha nyűgös volt a lányom, a mellkasomon megnyugodott, én meg tudtam tenni úgy-ahogy a dolgom, gyakran ha elaludt, le is kötöttem magamról, de volt, hogy rajtam szundikált, ne feledd, egy hét hetest még úgysem lehet elkényeztetni! És ha látod, hogy ő nyugodt, a te lelked is megnyugszik, és ha más nem, akkor egy jó nagy fésülködés vagy a ruhateregetés kendővel is megoldható, és hatalmas sikerélmény, nagy öröm. Nekem legalábbis ennyi is elég volt néhány jó pillanathoz.

    A legfőbb, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásod, és mantrázd magadnak, hogy az első 3 hónap a legrázósabb, utána egyre könnyebb lesz, a félúton meg már túl vagytok! :) És ne várj el magadtól lehetetlent, van akinek könnyen megy, van, akinek nehezebben, én is sokat küzdöttem az érzéseimmel az elején, ki vagyok én, kivé lettem én, mit kell tennem, jól teszem-e, miért sír, miért nem alszik, stb-stb. Most meg már azt mondom, jöhet a második... Fel a fejjel, kedves, nagyon szorítok neked, és lassan de biztosan alakulni fog ez a dolog! Nagy ölelés!

    VálaszTörlés