2011. július 1., péntek

99.fejezet - Az utolsó simítások

Ez az utolsó bejegyzésem a Kiscsillag érkezése előtt. Véletlenül jött ki úgy, hogy épp az legyen a 100. fejezet, bár ha úgy veszem, csalás, hiszen volt néhány közbe iktatott, de a témához nem szorosan tartozó bejegyzés, aminek épp ezért nem is adtam számot.


A mostani hétvége már az utolsó simításokról szól.
Kimostam, kivasaltam, összehajtogattam a textilpelusokat, lepedőket, alátéteket, nyálfogókat, megágyaztam a kiságyat, kiválasztottam a legkisebb hálózsákunkat, a kifogót is kimostam, a pelenkák a szekrényben várnak a nedves törlőkkel és a pelenkázó is itt van végre.

Még a mosógépben egy kis adag ruhácska, a kórházas táskám javarészt összepakolva, a homeopátiás bogyókat bőszen szedem, a babakocsit kell még kicsit kitisztítani, felfújni a kerekeket és megvarrni a hordozóba az újszülött szűkítőt.

Hétfőn elutazunk Szentendrére, és onnan már csak hármasban jövünk haza, úgyhogy itthon vasárnap estig mindent puccba kell még vágni, hogy készen legyen a kicsi lány érkezésére.


Elég hosszú utat jártunk be, mire elértünk idáig, legalábbis most már így látom, miközben az "előtte-utána" képeket nézegetem...:





































Apával mindent megoldottunk, mindent megszereztünk, amire csak szükség lehetett, nagyon sok mindent kaptunk ajándékba, Tőletek is, amit ezúton is nagyon köszönünk!
Természetesen amint lesz olyan fejlemény, amiről érdemes, azonnal be fogunk számolni.

A következő két hétben már tényleg csak a Kicsi fog számítani, így kikapcsolom magam az internetes világból, vasárnaptól, köszönöm,hogy eddig velem voltatok, szorítsatok értünk és amikor legközelebb találkozunk, már mint Anya írok Nektek!:)

20 megjegyzés:

  1. Nagyon sok erőt, boldogságot ehhez a szépséges időszakhoz! Várunk vissza Benneteket!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon sok boldogságot, problémamentes szülést és egészséget kívánok nektek!!!:):):)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Évi,

    Így ismeretlenül is kívánom Nektek, hogy a Anni baba születése legyen olyan amilyennek megálmodtad,elképzelted..
    Köszönjük hogy ennyi mindent megosztottál velünk..
    Sok boldogságot!

    VálaszTörlés
  4. Sok boldogságot, egészséget nektek, és könnyű szülést kívánok! Várunk vissza benneteket!

    VálaszTörlés
  5. Boldogságot a pici lányhoz! Sok erőt a szüléshez, kívánom, hogy könnyű és gyors legyen!

    VálaszTörlés
  6. Kedves Évi!

    Régen egyszer véletlenül bukkantam a muffin ékszereidre, és azóta követem munkásságodat, blogjaidat.
    Nagyon értékes embernek "ismertelek meg", ezúton köszönöm a szép és őszinte sorokat!
    Kívánom, hogy legyetek nagyon boldogok a Picivel, sok sikert a nagy napra! :)

    üdv. Linda

    VálaszTörlés
  7. Kedves Évi!

    Azt kívánom, hogy olyan szülésed legyen, amilyet elképzeltél magadnak. Sok boldogságot és kitartást kívánok, én várom a saját oldaladon az értesítést, hogy megszületett a kis királylány:)

    Puszi

    VálaszTörlés
  8. Izgatottan várom, hogy anyukaként újra írj majd nekünk! :) Boldog, könnyű szülést kívánok neked! Szorítok nektek és gondolok rátok! Puszik

    VálaszTörlés
  9. Ez olyan izgalmas remélem hogy én már úgy olvaslak akkor mint Anya:)

    Könnyű szülést jó egészséget!
    Nagyon várjuk a kis csepp Annit!!

    puszi!

    VálaszTörlés
  10. Remélem, nagyon szép napnak éled meg Anni születését, mint én az Ábelemét. :) Erős és ügyes leszel! Utána pihenj sokat! :D Visszavárunk! :D Puszi: B

    VálaszTörlés
  11. Konyu szulest es vigyazzatok magatokra!

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szép lett, ügyesen felkészültél kívül is-belül is. Imádom az őszinteségedet, az értelmességedet, és a romantikusságodat is. Az ügyességedről nem is beszélve.
    Úgyhogy most már itt volt az ideje, hogy írjak, és ezúton kívánjak sok erőt, derűt, boldogságot és egészséget Nektek! Várjuk a későbbiekben is a beszámolókat,és drukkolok nagyon-nagyon!

    VálaszTörlés
  13. Minden nap min. 3 órát utazok itt Portugáliában, van benne büdös városi busztól kedve metrón át vonatig minden. Város, tengerpart, árnyék, tűző nap... és minden nap eszembe jut, hogy otthon ha leülök a géphez, hátha olvasok Felőletek újat. :) Ebből következik, hogy már felkészültem a "lelépésre". :) Remélem, minden szépen és jól alakul, ha mégsem a "tervek" szerint, akkor is találjátok meg benne a jót! :) Csak ügyesen Mindannyian, akik együtt vagytok-lesztek a következő napokban. :)

    VálaszTörlés
  14. Erről a képről eszembe jut egy két és fél évvel ezelőtti kép. Összepakolt bőrönd az ajtóban, visszanézek, hogy minden rendben-e. Szép, frissen festett tejeskávé színű fal. Új nyír bútorok, fehér textilek. Egy szerelemvásárlás hófehér angol tűzött ágyterítő az ágyon. Mellette a tengerentúlról érkezett mesebölcső, amilyen az én fiamon kívül csak kis hercegeknek lehet. Minden olyan szép, tiszta, új. Várja az új kisembert, aki mindezt megtölti tartalommal, még több érzelemmel. Folytathatnám a végtelenségig, a lényeg: a fiam utálta az új birodalmunkat, nem aludt egyszer sem a bölcsőben, annál inkább velem a nagyágyban, a lakásunk tetőtér, így minden esőcsepp hallatszik a tetőablakokon, utálta. Ehelyett édes nyugalomban aludt Anyukám legkevésbé sem felújított lakrészében (egy házban lakunk), ami áttekinthetetlen Bermuda-háromszög volt, mivel minden nem használt holmit hozzá hordtunk le :) A férjemmel a felismerés után napokig hahotáztunk, a sok-sok hónapnyi munkára gondolva, na, és?

    A lényeg nem ez volt. Ez csak valaminek a megnyilvánulása volt, annak, hogy a lelkünk ünneplőbe öltöztetése mellett, a lakásunkat is megújítottuk, mert vártuk, nagyon vártuk. Ezt ő is érezte, érzi. Éreztetjük vele azóta is minden percben. Ja, és a kis lakrészünket azóta is imádjuk. A férjem és én :)

    VálaszTörlés
  15. Kedves Évi!
    Szívből kívánom , hogy minden rendben menjen!Sok-sok örömteli percet a kis Annával!!!
    Vissza várunk :)
    Szeretettel:
    Kata

    VálaszTörlés
  16. annyira gyönyörű lett az a szoba... sok boldogságot nektek :)

    VálaszTörlés
  17. Gyönyörű a szoba,már csak a kicsi lakója hiányzik,hogy birtokba vegye ;)

    Könnyű szülést,és Anninak problémamentes születést kívánok!
    Legyen sok-sok örömteli pillanatotok a pici lánykával,várom majd a beszámolót!:))

    VálaszTörlés
  18. Kedves Évi!

    Nagyon szorítok Neked a nagy nap közeledtével. Ha majd lesz rá erőd-energiád, örülnék, ha a SOTE II-őn való szülésed igaz történetét leírnád valahol, és lehetővé tennéd, hogy én is elolvassam. :) Én ugyanott vagyok esedékes a kisfiammal novemberben, és egyelőre csak orvost tervezek választani, de tudom, hogy Neked van választott szülésznőd, és kíváncsi lennék a tapasztalataidra ezzel és sok mindennel kapcsolatban. Természetesen sok történet van fenn a neten, de sokszor korábbi évekből, és kíváncsi lennék egy 2011-es élményre is. :) Minden jót kívánok Nektek, valódi élmény legyen a szülés!

    VálaszTörlés
  19. szia Évi!
    minden nap benézek hozzátok, hátha van már gólyahír :-)
    drukkolok nektek!!! :)

    VálaszTörlés