2011. június 30., csütörtök

Közvélemény-kutatás

Ma az aktívban volt egy riport egy nővel, aki a SOTE2-n szült, illetve ott császározták és az egész folyamatot élőben közvetítette Wi-Fi-n keresztül a twitteres oldalára.
Sokan felháborítónak találták, sokan támogatták, nagyon megosztotta az embereket.
Engem az lepett meg, hogy ezzel még egy dupla oldalas újságcikket is kapott, hiszen ez a világ legtermészetesebb dolga. Már a szülés. Az persze nem, hogy ezt valaki élőben vállalja, de azért aki ezen felháborodott, az valószínűleg nem azok közül került ki, akik ezt már átélték életükben legalább egyszer is...vagy talán pont igen?

Mert én így most a szüléshez ilyen közel minden info-t szivacsként szívok magamba és mindenre kíváncsi vagyok, akár rémtörténet, akár nem, hiszen olyan izgalmas!

Emlékszem, amikor elkezdtem ezt a személyes blogot és anyu kibukott rajtam, hogy ennyire privát információkat osztok meg. Mondjuk különösebben nem zavartattam magam, egy dolog érdekelt, hogy István, akiről itt a legtöbb szó esik általában, hogy áll a kérdéshez. Mivel Ő egyáltalán nem ellenezte, így a továbbiakban nem érdekelt mások véleménye és az idő engem igazolt, mert azóta nem csak anyu,de az ő barátnői is szívesen olvasgatnak, ha épp a gép elé kerülnek.

Ezzel az egésszel nem is értem, miért kell annyit foglalkozni.
Akinek nem tetszik, egyszerűen ne olvassa, semmiféle kényszer nincs rajta, senki nem tartott fegyvert a halántékához, hogy márpedig de...

Én úgy gondolom , hogy vannak olyan szituációk az életben, amikor jól jön, ha az ember rokonlelkekre, sorstársakra talál, és ez is egy lehetőség erre. Én eleinte azért kezdtem, hogy majd amikor a lányom akkora lesz, átszerkesztve, kicsit regényesebb formában majd könyvbe kötve a kezébe adhassam a történetét. Az, hogy közben ennyien álltak mellém nagyon jól esik, de továbbra sem ez motivál és gondolom ezzel nem bántalak meg Benneteket.
Abban a pillanatban, ha az olvasóimnak akarnék megfelelni, elveszíteném a lényeget, az őszinteséget, ami az egésznek a sava-borsa. Önmagam cenzúrájává válnék.

Mindezek ellenére úgy gondolom, hiába az ingyenes Wi-Fi a kórházban, én nem fogom percről-percre leírni a folyamatot, mert a kislányunkra szeretnék koncentrálni, nem arra, épp milyen betűt ütök be a telefonba. De ha nem lennék érintett az "ügyben", egyszer biztosan szívesen közvetítenék ilyesmit élőben. Persze talán ez lehet az egyik lényege, épp az, hogy hogyan látja az egészet egy leendő anya, aki pont nem kívülálló.

A kérdés messzire vezet, sokat fogok még gondolkodni rajta, de a Ti véleményetekre is nagyon kíváncsi vagyok! Megtennétek, hogy megosztjátok velem?

20 megjegyzés:

  1. hm...nem közvetíteném élőbe, sem felvenni, fotózni, olyan intim dolog ez számomra mint egy sexuális együttlét.
    Ezt én így érzem. :)

    Én imádtam h sokan olvasták a blogom, de a közeli barátok, ismerősök meg nevettek rajta, ezért zártam be:(

    VálaszTörlés
  2. Én úgy gondolom (és nyilván nagyon maradi vagyok :)), hogy ez egy nagyon személyes dolog. Most még nem, mert "csak" rólad van szó, de ha megszületik a kicsi, nem biztos, hogy ki kellene tenni ebbe a virtuális kirakatba. Az emberek sokfélék. Jók, kevésbé jók. A magzatburok egy képletes dolog is, addig én nem engednék (nem engedtem be) senkit, amíg ő maga nem kíváncsiskodik ki belőle, hogy ez mikor van, gyereke válogatja. Ha ő fedezi fel a világot és nem az "arcába tolják", akkor sokkal magabiztosabb és nyitottabb lesz, ja és jobban szereti az embereket (saját tapasztalat). Szóval: szerintem az anyukának nem csak a hasában kell megvédenie és táplálnia a gyerekét, hanem ez egy sokkal hosszabban elvékonyodó folyamat és egész egyszerűen senkinek semmi köze hozzá. Még akkor is, ha ez bizonyos helyzetekben konfliktusokkal is járhat.

    VálaszTörlés
  3. Igen,hajlok rá,hogy egyetértsek, mert én sem akarom közvetíteni, meg nem is fogom... csak nem értem ezt a nagy közfelháborodást, amivel ezt a dolgot kezelték.
    Most megkerestem a Zsuzsi Twitter-es oldalát, kifejezetten jó humora van és kb. 10 bejegyzést tett egy-egy fél mondatban arról, hogy épp hol tart. Nem gondolnám, hogy ennyire el kell ítélni miatta..:) Nem premier plan folytak az események.

    Persze lehet, hogy épp a média fújja csak fel megint ennyire.

    VálaszTörlés
  4. Két kisfiam van,első születésénél (természetes úton)a szülőszobára vittünk be kamerát,de aztán az események elsodortak minket,el is felejtettük bekapcsolni ;) Persze első fotók készültek,de azt is szűk család látta.
    Majd féléves korától elkezdtem babanaplót vezetni.Csatlakozom előttem szólóhoz,miszerint meg kell védeni őket a rossz emberektől,mert sajnos olyanok is vannak.Sokáig nyitott blog volt,aztán úgy döntöttem csak meghívott személyek olvashatják,pontosan előbb említett okok miatt.
    Kisebbik fiam(lassan 2 éves)születése olyan gyorsan történt(34.hét végén,nem is számítottunk rá),hogy időnk sem maradt sem videóra,sem fényképezkedni.Persze a szülőszobára férjem magával hozta a fényképezőgépet,ott a szülésznő készített pár fotót,majd kisfiam születése után(farfekvéses volt,de sikerült természetes úton)párat férjem.Ezeket a fotókat is szelektáltam,pár felkerült a blogba.
    A szüléstörténetük is itt szerepel,amit nem bántam hogy megírtam,mert szülés után még friss az élmény,de idővel halványul.
    Az "online-szülésnek" nem vagyok híve,szerintem ez egy meghitt,bensőséges dolog.

    Remélem nem zavar,ha megírtam a véleményem,rendszeresen olvaslak,de nem szoktam kommentelni.További csodálatos babavárást,könnyű szülést,és születést kívánok!

    Egy kétgyermekes anyuka

    VálaszTörlés
  5. Teljes mértékben egyet értek az előttem szólókkal.
    (Én is ott szültem egyébként) Azt viszont megengedtem, hogy orvostanhallgatók jelen legyenek és figyeljék az eseményeket. /be is jött kettő pár percre/ Mint orvos család sarja, fontosnak tartottam, hogy szerezzenek tapasztalatokat élőben a tanulók. (Hát szereztek is, mert nem volt egy könnyű menet). :) De hogy filmezzen valaki... az nekem sem férne bele, mert ez egy intim dolog számomra. Mégse nézze végig egy ország-világ. Bár az se mindegy, hogy császárral vagy természetes úton szülsz. aki császáros az lehetséges, hogy picit nyitottabb a dologra. Mindenesetre jó ha vannak vállalkozó szellemű emberek, mindaddig amíg nekem nem kell annak lennem és mindent úgy szabályozhatok, hogy egy meghitt életem végéig kellemes emlék maradjon (a komplikációk és a fájdalom ellenére is).

    VálaszTörlés
  6. Dehogyis zavar,nagyon örülök neki, úgy gondolom, hogy megtisztelő minden esetben, ha valaki őszintén leírja nekem, amit gondol. Megtehetted volna, hogy szó nélkül hagyod:)

    És azért sem zavar, mert alapvetően én is így gondolom, én sem fogom közvetíteni, és a legapróbb részleteket valószínűleg szépen kézzel leírom a kedvenc töltőtollammal egy igazi naplóba, amit majd egy az egyben adok tovább neki.

    Mindemellett nagyon kíváncsi vagyok/voltam a véleményetekre,minden oldalról. Azoktól is, akik már szültek, azoktól is, akik még nem..
    És remélem,hogy máskor is olvashatom a véleményed!
    Tényleg megtisztelőnek tartom!

    VálaszTörlés
  7. @Oti: teljesen jogos, a filmezésre nem is vetemednék, de volt már most is olyan helyzet, amikor beszélgettem a szülésznőmmel és bizony olyan részletekkel kellett szembesülnöm, amikről nem divat említést tenni akkor, amikor a szülést mindenhol olyan irreálisan mutatják be...

    Bevallom,meg szoktam nézni ezeket a zone reality-s sorozatokat is...:)Számomra ott derült ki, hogy vannak ennek azért nehéz pillanatai is...

    VálaszTörlés
  8. Kedves Évi!
    Nekem két kisfiam van és most várjuk a harmadik babánkat aki, a jelek szerint kislány lesz ! :)
    Mindkét gyermekem születésénél ott volt a férjem, kamerázott, fényképezett és amikor kellett fogta a kezem, simogatta a fejem és segített. Megismételhetetlen képeket készített a gyerekekről amikor éppen kibújtak a védelmet jelentő anyaméhből! Ezek nagyon intim és személyes képek amiket rajtunk kívül talán csak Anyukámék láttak. A videofelvételt pedig szintén fantasztikus élmény visszanézni. Nem premier plánban vette fel a történéseket, hanem oldalról, amikor olyan volt a helyzet akkor pedig kikapcsolta. Ezt se láthatja senki csak én és a férjem.
    Most a harmadik gyerkőccel is így szeretném! De erre novemberig még várnom kell! :)

    Kívánom, hogy a szülésed úgy alakuljon és olyan legyen amilyennek szeretnéd! Nagyon vigyázz magatokra!!

    Zsuzsi

    VálaszTörlés
  9. Hát sajnos vannak kevésbé diszkrét emberek, akiket nem lehet kizárni teljesen a szülés helyéről és eseményeiből, maximum csak minimalizálni a számukat. Én is néztem zone reality-s sorozatokat, kis filmeket, videókat stb, de sok értelme egyébként nincs. (szerintem) Egyrészt mert mindenki más, és persze minden szülés is, vagy legalábbis ahogy azt te megéled, másrészt meg rám olyan hatással voltak, hogy a vége előtt bevallom nagyon féltem, mert láttam, hogy milyen, aztán szerencsémre végül mérhetetlen nyugalom szállt meg és minden félelmem tovaszállt. :) Szóval ha nem néztem volna semmit még talán meg is kíméltem volna magam a felesleges aggódástól. Meg egyébként is ösztönösen tudni fogod, hogy mi a dolgod. :)

    VálaszTörlés
  10. Amikor én terhes lettem a férjem is szeretett volna kamerázni. Nekem egyértelmű volt a nem, sőt még fényképezőgép sem. Hogy miért? Mert úgy gondolom vannak bizonyos dolgok, amik sokkal maradandóbbak, ha megéli az ember, mintha képet készít róla. Ha ott, akkor azzal bíbelődött volna, hogy tiszta, éles, szép, stb.stb. kép vagy felvétel készüljön, valószínű apró részletek maradtak volna ki a mi hármónk napjáról. Igy lettünk egy család az emlékezetünkben és a mai napig is tudjuk mi hogyan történt.
    Persze a kisfiamat már felvette, mikor mosdatták, mikor először együtt voltunk szülés után. De a vajúdás, a megszületés az csak a mi pillanatunk marad.

    VálaszTörlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. Szia Évi, sziasztok Többiek!

    Én még csak az odavezető úton vagyok, a kezdetén a dolgoknak. Ám amiben biztos vagyok: a videózás nekem túl erős, megélem majd belülről, megéljük együtt és az orvos-szülésznő... segítséggel. Fénykép az jól jönne, mert pl. az esküvőnkről is nagyon jó érzés végiglapozni az albumot. :) De bármi maradandó is készülne, az nem tartozik a nagyvilágra. :) Abban a témában, hogy a kicsit mennyire "kell" védeni - nos, én már most tudom, hogy még a 9 (10) várakozós hónap alatt készülő képeket sem biztos, hogy megosztom mindenkivel... blogon valószínű, hogy nem... igaz, függ ez nagymértékben a fotogén-várandós- és gyakran-terhes alaktól is. :)De valahol azt érzem, hogy a fogantatás pillanatától kezdve - és főleg, amikor már a hason is látni - az anya nem egyedül van, a gyerek is ott van. :) És ez pl. vonatkozik az "1D-2D-3D-4D"ultrahangos varázsképekre is. Az sem tartozik mindenkire, főleg, hogy ott már a kicsi a szereplő, az ő személyét nézegetné a nagyvilág.
    Eszembe jutott most az, hogy ha az anya leírja a gondolatait, a történéseket, akkor mennyire "adja ki" a gyerekét... itt talán az lehet a határ, hogy mit és hogyan ír le az okos felnőtt. :)
    Mondom én ezt most, lassan 29 éves fejjel, jelenleg egyedül ülve a széken. :)

    VálaszTörlés
  13. Én is úgy gondolom, hogy ez túl intim, ahhoz, hogy ország-világ nézze. DE lehet, hogy annak idején én is szívesen megnéztem volna egy ilyen felvételt. Ha a szülő nőt, és az apukát nem zavarja, miért ne tehetné meg. Akinek nem tetszik, ne nézze. Alkati kérdés ki mennyire szeretne kitárulkozni. Én pl. a gyerekeimet sem szívesen mutogatom, pedig csodaszépek (az apjukra hasonlítanak :), mert úgy gondolom nem rendelkezem felettük, ők meg túl kicsik ahhoz, hogy ebben érdemben dönthessenek. Viszont nagy örömmel, és meghatódva nézem a többi blogos gyerekét, és nem gondolom, hogy az ő döntésük rossz lenne. Szóval az a jó, ami számodra természetes, belülről jön, biztos vagyok benne, hogy jó ízléssel eldöntöd mi lesz az amit, akár a szülésről, akár a babáról, megmutatsz.

    VálaszTörlés
  14. Hát én ebben a kérdésben maradi vagyok ! Mondhatni konzervatív... amikor én szültem még nem volt kameránk se... szerintem ezt a pillanatot nem lehet közvetítetni se kamerával se fényképekkel, amikor átéli megéli az ember, hogy kibújik egy kis lélek a testéből.... ezt én nem tártam a világ elé.Ezt én tudom csak :) milyen fájdalmas és felemelő érzés... Szerintem ha realytiben mutatja be az ember elveszik a szépség, mert másként éli meg az embere és más a látvány. Én régen az egésszégügyben dolgoztam többek között a szülészeten is...hát nem csak szépség volt sajnos, hanem dráma is...Sokan nagyon nehezen viselik, bármilyen felkészítésen veszel részt az tekjesen más lesz amikor élesben megy.... azt mondjuk bánom, hogy a kórházban nem készült róluk fotó de az első pár napba elvoltam foglalva magammal és a babával, ezzel a furcsa különleges helyzettel, hogy alkalmazkodjunk itt kint is egymáshoz... ismerkedtünk egymással... ez meg szerintem tényleg bensőséges dolog.Amit semmilyen fotó, vagy kamera nem ad át....
    Aledivel egyetértek aki ezt szeretné tegye:)

    VálaszTörlés
  15. No igen,ezért is kérdeztelek Benneteket!:)Mert tudom, hogy itt egyikőtök sem fog kertelni, hanem elmondja őszintén, hogy mit gondol és miért.
    A videó nekem is sok.
    Még a fénykép is, mert tudom, hogy marha háklis vagyok rá, hogyha fotóznak, gondolom leizzadva, kimerülten nem épp ez lesz álmaim netovábbja.Azt sem szeretném,ha a férjem elmászkálna a fejemtől és preimer plánban nézné, hogy bújuk ki a kicsi,nem mintha szégyellős lennék...de akkor se..

    Szóval mind Veletek értek egyet, csak arra gondoltam, hogy ez a téma messzebbre is vezethet és sok olyat is írtatok, ami elgondolkodtatott.
    Többek között, hogy mennyire mutatom meg a kicsit.

    Az internet tényleg veszélyes fegyver lehet, ha valaki ki akarja kezdeni a másik renoméját, így nagyon kell figyelni rá, hogy kiről mi van fenn. Ezt csak most gondoltam át igazán.

    A személyes blogom biztosan folytatni fogom, az én Tündérmesémet. De az is biztos, hogy a magam szemszögéből, a magam nyelvén, és nem fog átváltozni kisbabás bloggá.
    A továbbiakban, amikor már Anni is velünk lesz úgy tervezem, ez a blog folytatja a feladatát és a mi kettőnk blogja lesz Apával. Inkább rólunk fog szólni, hogy hogyan oldjuk meg az új kihívásokat, és arról, én hogy élem meg az eseményeket.
    A terveim szerint..:)

    VálaszTörlés
  16. Online közvetítés? Elég furán hangzik.
    Én mondjuk nem tennék ilyet. Már csak azért sem, mert én magamra, és a babára akarnék figyelni. Az élményre, a születés csodájára. Hogy teljes valómmal magunkra koncentrálhassak, ahogy haladnak előre a dolgok.

    De! Mindezek ellenére nagyon szerettem pl. Kandász Andinak a szülőszobás filmjeit.
    Szülés történeteket is szeretek olvasgatni.
    Nem vagyunk egyformák, mindannyian máshogy gondolkodunk. Szóval ha valaki úgy dönt, hogy megmutatja azt az oldalát is a világnak, ám tegye...:))

    VálaszTörlés
  17. Azért érdekes, hogy a nőnek, aki élete egyik legcsodálatosabb pillanata előtt áll eszébe jut twitterezni, elgondolkodtató, hogy mennyire érezte át ezt a dolgot, én még utána sem írtam senkinek sms-t, pedig a doki szól, hogy nyugodtan, de én annyira el voltam a kis világomban, hogy nem éreztem szükségét, akinek fontos volt az ott ült a folyosón.
    amikor én szültem a mellettem lévő ágyon (persze paraván mögött) egy nő végigsikítozta az eseményt - ami szerintem enyhén túlzás, bár én csak az én fájdalmamról tudok nyilatkozni, ami ahhoz képest, h nagyon nem bírom a fájdalmat nem volt annyira durva, mint számítottam rá - valamint ott volt a húga (kb 18 éves), aki végig kommentálta a dolgokat hangosan és videót készített és még ott volt a fiúja, aki meg fényképezett. hát nem tudom, nekem annyira jó volt, hogy csak egy ember volt velem, aki nyugodt volt, nem sikítozott folyamatosan, h látom a haját meg ilyenek. fogta a kezem és halkan beszélgettünk. és a doki is csak akkor jött oda, mikor nagyon fontos volt. szerintem ez fontos és nem az, h legyen egy sztárfotó rólam alulnézetből. persze ezt mindenki maga dönti el, de a születés két emberre tartozik, és bár kórházban szültem, de örökre hálás leszek a dokinak, hogy ezt az érzést amennyire csak lehetett meghagyta nekünk :)

    VálaszTörlés
  18. Judillával értek egyet, szinte teljes mértékben.Mivel én is szeretek képeket és szüléstörténeteket nézni/olvasni, Kandász Andrea műsorát is végigkövettem, így örülök, hogy vannak olyanok, akik hajlandóak megmutatni ezt is.
    Én mindaddig féltem egy kicsit a szüléstől, amíg csak homályos, érzelmileg túlfűtött élménybeszámolókat hallottam anyukáktól. Aztán láttam képeket orvosi szakkönyvekben, és Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez c. könyvében. Először csak az ujjaimon keresztül leselkedtem a képekre, annyira sokkoló volt :) Előtte sosem láttam hasonlót, hogy hogyan bújik ki a picurka. Aztán leülepedett bennem, és valahogy teljesen elmúlt a félelem, mert azt hiszem csak attól félek igazán, ami számomra ismeretlen. Persze magamat már nem szívesen néztem volna vissza hasonló képekről, de hálás vagyok másoknak, hogy ők bevállalták, oktató célzattal. Az öncélú magamutogatás megint más tészta, de nem vagyunk egyformák.
    Végül összeállítottam a szülési tervem, vittük az illatgyertyákat, a szülésre bekészített zenémet és az optimizmusunkat (mindezt egy normál szülőszobára, úgyhogy ezúton is köszönet a doktornőmnek, aki lehetővé tette ezt az intimitást a nagyüzem közepette). Fantasztikus, felszabadult órák voltak és gyönyörű szülés. Drága Éva, Neked is legalább ilyen csodát kívánok!!!

    VálaszTörlés
  19. Évi Kedves...
    Olyan jó olvasni a dilemmákat, a tieidet és a többiekét is egyaránt.
    Nem vagyunk egyformák... én például minden gyerekem érzekése után rengeteget változom :)

    Az első babánk pocakos léte nincs dokumantálva. Akkor még egyáltalán nem gondoltam fontosnak, hogy bármit is leírjak, sokkal inkább, hogy megéljem. Azt hiszem azt sem tudtam, hogy van blog a világon.
    Miután megszületett, rájöttem, hogy a születésére felkészültem, de az utána következő időkről csak azt a rózsaszín maszlagot ismertem, amit a média közvetített, pedig ráadásul pszichológus is vagyok... és mégsem tudtam, hogy a hétköznapokban hogyan kell helyt állni, mikor mit teszek jól vagy rosszul, és nagyon beszűkült a világ. Pisire, kakira, etetésre, mellgyulladásra... Egyedül voltam, akkor is, ha tudtam, Dani mellettem van, és segít. Mindenben. A legjobb társ nekem, a felelősséget, a hétköznapok terheit így sem tudta átvenni, mert egy anya, az anya...
    10 napos volt Hanna, amikor naplóírásba fogtam, ennek lassan öt éve.
    Az első születésnapján írtam meg a születéstörténetét, azt, amire akkor emlékeztem.
    Az alatt az egy év alatt rengetegen szóltak hozzám, bátorítottak, lettek virtuális, és nagyon fontos kapcsolataim, az életem részévé vált rögzíteni az elmúlót, és hiszek benne, hogy soha, semmilyen vonatkozásban nem szolgáltattam ki a gyerekeimet, és nem hagytam, hogy céltábla legyek... talán épp az őszinteségem miatt. Hogy nem szépíteni akarom azt, amiben épp vagyok, hanem ventillálás, erőgyűjtés, kérdések, érzések feszegetése a cél.
    Nem féltem magunkat, bár lehet, hogy kellene... ha majd bántanak, teszek ellene... de 5 év alatt ez nem fordult még elő.
    Azóta született még két babánk, és most várom a negyedikünket.
    Mikoltnál is, Áronnál is mindig jeleztem a blogon, hogy elindultak. Mert szükségem volt a tudatra, hogy azok, akik szeretnek (gyaníthatóan azért olvasnak, mert valamit tudok adni... és ez nagyszerű érzés, hiszen én is kapok...)gondolnak ránk azokban a pillanatokban, amikor szükségem van rá.
    A legjobb barátaimmal még telefonon is beszéltem a kórházba menet.
    Áron annyira szépen, és fájdalommentesen született, hogy azt az örömöt, amit közben átéltem, a mamámmal mindenképpen meg akartam osztani. Tyz perccel Áron születése előtt...

    Szerintem pusztán arról van szó, hogy elsőre minden nagyon új, és ha úgy érzed, senkinek és semminek nincs helye, akkor nincs. Én így éreztem. Be sem tudtam volna engedni senkit abba a folyamatba, annyira más tudati síkon voltam közben.
    Sokadjára ez már egészen más. Minden része. Előtte is, utána is, közben is. Sokkal tudatosabb, sokkal ismerősebb, emiatt talán sokkal könnyebb is gondolkodni, mást is beengedni a folyamat közben. Ugyanakkor például én szeretem, ha nem jönnek mennek a szülőszobán, csak kettesben lehetek Danival. És ahogy lenni szokott, két fájás között beszélgetünk, és élvezzük az aktuális gyerekmentes perceket, hogy aztán együtt örüljünk az új csillagnak is :)

    De hoyg végre a kérdésedre is reagáljak... Sosem szerettem volna videot, viszont hálás vagyok az egyperces képekért... szerintem a legszebb pillanatok egyike, amikor igazán anyává válik valaki... akármennyire nem fotogén, az arc teljesen kisimul, átszellemül, és ez olyan nagyon szép. Nem kell, hogy póz legyen, hiszen nem is tudtam én sem máshol lenni, csak a gyerekeim tekintetében. És nem is emlékszem, hogyan és ki készítette a képeket, de nekem nagyon fontosak és kedvesek...
    Nem lennék képes elengedni Danit magam mellől, pláne nem az utolsó percekben, csak azért, hogy rögzítsen. Mert ez tényleg csapatmunka szerintem, és jó, ha a lényeget megéli az ember... nem pedig utólag gyönyörködik benne... :) A vajúdás más. Mindenkinek... akinek könnyű, az biztosan tud írni, telefonálni, de ezzel szerintem semmi baj nincs. Még akkor sem, ha egy blogba íródnak ezek a pillanatok.

    Gyönyörűszép, nekedálmodott szülést kívánok, és még annál is szebb, és örömtelibb ismerkedős első perceket, napokat.
    Szeretettel,
    Kinga
    www.hannamikoltaronlelle.blogspot.com

    VálaszTörlés