90.fejezet - Végjáték (vagy vígjáték?)

Épp most, amikor ránéztem a számlálóra és megláttam, hogy már csak 39 nap és itt a kicsike, ledöbbentem. Pedig minden porcikámban érzem, hogy hamarosan itt az idő.

A lábaim vizesek,ahogy rálépek a talpamra, mintha valami gumi papucson járnék mezítláb is...a kezemre rászorult a gyűrű, ami direkt éppen hogy le nem esett róla, előre gondoltunk rá, hogy fogom hordani vizes kézzel...
Eddig csak a jobb kezem gyűrűs ujján az utolsó ujjperc zsibbadt, mostmár az egész ujjam, sőt átterjedt a dolog a középső ujjamra is, ami nagyon lelassít.

Folyamatos légszomjam van, emiatt állandóan a számon veszem a levegőt, mert az orrom a nyálkahártyák vérbősége folytán nem szelel. Emiatt a torkom, szám folyton ki van száradva.

Éjjel nem tudok aludni, mert akárhogyan helyezkedek el, a legjobb esetben is pár óra múlva már elviselhetetlen a póz, forgolódnom kell. Amikor pedig nem ezért ébredek, nem zsibbadásra, fájdalomra, akkor arra, hogy bepisilek. Ráadásul a gyermekem még mindig nem fordult be,lefelé rugdal, a hólyagomra telepszik, és tényleg nem nagyon tudok kellemetlenebb élményt, mint amikor a méhszájamat tapossa belülről.

Reggel nem tudom kinyitni a szemem, úgy fel van puffadva a környéke.

A gyomrom folyton ég, refluxom van, ha nem félig ülve alszom, vagy egyáltalán csak nem úgy létezem. Pedig már a vacsoráról is leszoktam, mert az azért sokat segített.

Mindeközben kitör a frász, ha nem arra kelek reggel, hogy AnnaLilla már ébren van, addig nem nyugszom,amíg nem érzem, hogy ugrál, pedig napközben néha már nagyon elegem van belőle. Megmosolyogtat, amikor érzem, hogy helyezkedik, amikor látom,hogy hullámzik a hasam. Amikor megpróbálom elképzelni, hogy milyen kis mogyoró lesz és megpróbálom kitalálni, vajon hogy jövünk majd ki, ha már most sem fogad nekem szót. Viszont ha Apa teszi oda a kezét, vagy ő szólal meg mellette, és hallja a dörmögést, azonnal lefagy, megáll és figyel. És amint abbamarad a mese vagy elveszi a kezét,kezdődik elölről. Ha ez továbbra is így megy, nekem nem sok tekintélyem lesz...

A napokban még nekiálltunk az étkezőnek, festettünk, elkentük a vörös falat, Apa kapart és utána fel is mosott. Aztán én hajnalban mentem wc-re és majdnem elájultam,amikor belenéztem a kagylóba, és rózsaszín darabkás volt az egész...már lepörgött a szemem előtt minden. Hogy most a kicsinek biztos komoly baja van, valamit elkaptam, elrontottam, megsérült, hogy elhagy engem, mielőtt megismerném, hogy azért fájt a hólyagom,mert ez van,nem azért,mert ő bizgálja...persze, hogy nem aludtam..reggelig bírtam, Apának úgy mondtam már, mint kész diagnózist, és ő csak annyit mondott, hogy "Ja, ne aggódj, csak nem húztam le a felmosó vizet..."

Minden nyűgöm/bajom mellett tudom, hogy akárhányszor ránézek majd Istvánra, ahogy a karjában tartja a lányunkat, a mi tündérmesénk gyönyörű gyümölcsét, én bőgni fogok az örömtől... A legjobban ezt várom, hogy Őket láthassam együtt. Tudom, hogy én jól kijövök majd vele, hiszen nekem lesz cicim, én leszek a kaja, de Apa is épp olyan fontos lesz, ő lesz az erő és a biztonság. Én meg csak a kaja...