24.fejezet

Kezdek kimerülni,talán ez az egyetlen hely,ahol le merem írni,hogy bőven,legalább 300%-kal túlvállaltam magam.Teher alatt nő a pálma,de pont abban az időszakban,amikor nagyon jó lett volna odafigyelni erre,nem sikerült.Nem nagyon volt nyugodt napom,sokszor gondoltam arra,hogy ha meg is haragszik rám mindenki,kijelentem,hogy többet nem varrok idén karácsonyra.Nyilván nem tehetem ezt meg,nem is tettem,akivel tudtam,megalkudtam,de volt,aki nem értette meg a gondom és mindenhez ragaszkodott.Megmondom őszintén,ez egy kicsit rosszul esett,dehát nem baj,jobban tudom már,ki hogyan áll hozzám:)

Amikor ezeket a megrendeléseket felvettem,nem kalkuláltam bele Babszemet és a megváltozott állapotomat,amivel az is együtt jár,hogy nem tudok úgy haladni,ahogyan szerettem volna, ha a fél napot hányingerrel a kanapén fekve töltöm..

Szóval sok mindenkiről sok mindent kiderítettem a hozzáállása alapján.Megértem,én vállaltam,megígértem,de valamennyi rugalmasság jól esett volna.

Az új év új fontossági sorrendekkel fog beköszönni,nyilván a kisbabánk lesz az első az életemben és a férjem:))A saját otthonunk kialakítása, a babafészek kigondolása és Péter barátomék esküvőjének a dekorálása.

A saját nevem alatt kezdem majd a munkát januárban, és azt hiszem,hogy jelentősen csökkentem majd a megrendelhető dolgok számát.Az ok nagyon egyszerű, képtelen vagyok fejlődni, ha mindig ugyanazokat a dolgokat kéritek tőlem.Persze nagyon hízelgő, hogy ennyire tetszenek az ötleteim, de ha minden jól megy,lesz segítőm,aki ezt a részét át tudja majd venni tőlem és nekem elég lesz az újításokra koncentrálnom. Az utóbbi fél év a nyulak, kötelékek,szív lógók és párnák bűvkörében telt el,néha pihenésképp egy-két ékszerrel. Igazából meguntam kicsit.

Most az első trimeszter vége felé járva azt tapasztalom magamon,hogy a hasam továbbra is fel van puffadva,az emésztésem továbbra is hiperérzékeny, és én is az vagyok. De ezt a stressznek is betudhatom:) Javul már a helyzet,az alvásgondjaim csökkentek, képes vagyok tíz órát is aludni, anélkül,hogy ki kellene mennem éjszaka pisilni...ami csoda,mondjuk reggel meg majd szétrobbanok.

Kezdem megszokni az állapotom,vagy kezdenek múlni a tünetek,ezt nem tudnám egyértelműen megmondani.

Két hete nem láttam Apácskát..

Borzasztó nehéz így egyedül ezzel az egésszel...úgy értem,anyu már megbékélt,velem van,várja a kicsit már,aggódik miattunk,de az közel sem az,amit István tudna most nyújtani nekem..

Szomorú is lehetnék,ha nem ma este jönne el ide,hogy aztán holnap hazamenjen, és én folytathassam a munkát,míg ő megveszi a fát,bevásárol,mert nekem varrnom kell.

Hatalmas hiba volt.

Soha többet.

23.fejezet-bemutatkozom

Sziasztok,Nagyok,én vagyok a Kicsike:) Anya pocakjában most éppen másfél centis vagyok,de a doktornéni azt mondta, hogy máris nagyon szépen elkülönül - nem is, úgy fogalmazott, határozottan elkülönül a koponyám és a négy végtagom. Azt is mondta,hogy tiszta deltás vagyok, meg erős, úgyhogy lehet, hogy kisfiú leszek:)

Anya majdnem elbőgte magát, ahogy életében először meghallgatta a szívecském milyen gyorsan ver...el is csodálkozott, hogyan képes egy ennyire apró szív ilyen erősen,ilyen gyorsan verni.És hogyan lehet ilyen mesés hangja...ha tehette volna, felvette volna, csak hogy hallgathassa mindig.

Bárcsak Apácska is hallotta volna,biztosan nagyon büszke lett volna rám!

A doktornéni azt is mondta, hogy minden életfunkcióm tökéletes és az ő számítása szerint január nyolcadikán leszek három hónapos. De a doktornéni a méretem alapján mondja, nem a naptár alapján és lehet, hogy téved:)

Anya felhívta Tündit, hogy legyen ott, amikor kibújok és Tündi nagyon szívesen vállalta, úgyhogy mostmár saját szülésznőnk is van, aki egy igazi boszi, mindenféle olajokkal segít majd anya mindenféle nyűgjén:) De legalább nem egy idegen kezében leszek először... Tündiben maximálisan megbízunk mindketten, anya is és ezért én is.

Továbbra is minden mesésen alakul, méltóan a Tündérmese címhez.

Mindenkit üdvözlök, innen anya pocakjából, anya nagyon boldog...nem bírja letörölni a vigyort a képéről... ez elmondhatatlan...

22.fejezet-helyzetjelentés, pillanatkép

Most jön az,hogy kezdenek rám szűkek lenni a ruháim csípőben...lehetséges,hogy még nem lenne itt az ideje, de már kezdem érezni így a harmadik hónap vége felé,hogy lassan de biztosan növök. A hasam még szinte ugyanolyan lapos, bár kicsit folyamatosan fel van puffadva, látszik, hogy történik odabent valami.

Nem tudom,ezzel hogy vannak kismamatársaim,de az emésztésem katasztrófa,szegény gyomromnak nem tudok olyat adni,ami ne dolgoztatná agyon, ami eddig meg sem kottyant neki most legalább kétszer akkora munka.

A bőröm viszont egyelőre maga a csoda...a pattanásaim,amik megvoltak, eltűntek és ha jött is ki időközben újabb, az egy-két nap alatt szinte teljesen elmúlt, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt a számomra.

Folyton szomjas vagyok,de folyton pisilnem kell.

Aludni viszont már most nem tudok...nem tudom mi lesz később, kicsit korainak tartom,hogy már most kezd a testem hozzászoktatni az éjszakázáshoz. Nem is tudom,mikor aludtam végig egy éjszakát utoljára.Az oldalamon fekvés kényelmetlen, húzódik a hasam, a hason fekvésnél meg mintha ki akarna pukkadni a két cicim,úgy fájnak, hogy nem lehet elviselni. Hanyatt még csak-csak elvagyok, de ha el is alszom így, akkor meg általában az a bajom,hogy előbb-utóbb valamelyik korábban említett pózban ébredek fel,hogy nem jó.

Tudom,nyűgösködni lehet, csak nem érdemes. Nem vagyok egy panaszkodós fajta, de most nem nagyon tudok magammal mit kezdeni.Nem tudom, mennyi a hormonok szerepe ebben, de valahogy nem tudok olyat mondani, ami most igazán feldobna...folyamatos rossz kedvem van egy ideje, mert kezdem felfogni, hogy már most sem az van, amit én akarok, mert Babszem már most befolyásolja a mindennapjaimat.

Nehezemre esik nagyon sok minden, amit korábban könnyedén viseltem,nagyon fáradékony vagyok, és nagyon érzékeny.

Csak abban reménykedem, hogy a hormonok megbékélésével ez is elmúlik majd.

Legszívesebben ki sem tenném a lábam a lakásból egész nap, de ezt nem tehetem meg, majdnem minden nap van vezetés, sőt, mostmár orvos is...mi lenne,ha lenne már egy babám és egy munkahelyem mellette, ami időhöz, helyhez köt és el kéne látnom egy háztartást is??

Minden tiszteletem a Tiétek, családos Anyukák.

21.fejezet

Mindig is el akartam kerülni,sosem tudtam vele megbarátkozni,bár nem tudom,van-e olyan a földön egyáltalán,aki kedveli.Én inkább szenvedek,ha kell,órákon át,csak ne kelljen látnom...Pedig mennyivel egyszerűbb lenne,megspórolnék sok olyan órát,amit amúgy elviselni is nehéz,ha akár csak egyetlen percig el tudnám tűrni.

Eddig hagyott is engem,lekopoghatom.

De ma reggel már nem.

Úgyhogy ünnepélyesen túlestem az első terhességi hányásomon is,viszont rájöttem,hogy a magne B6 hogyan segíti a hányinger megszüntetését.Az ember beveszi egy pohár vízzel,mert rá van írva,h sok folyadékkal kell beszedni.Aztán mivel kutyául van,visszafekszik az ágyba/kanapéra/földre, ahogy tetszik.De mivel a hormonok miatt a gyomorszáj rosszul zár,emiatt az egész felhajtás,fekve, vízzel teli hassal, kb egy perc múlva viszont is láttam az egészet.

De hatott,mert azóta nincsen hányingerem.

Legalábbis ma reggel.

Úgyhogy üdv,hányás,kössünk békét, nem is vagy te olyan rossz...

Viszont megint elment rosszulléttel három óra a napból,úgyhogy most visszafekszem hímezni.

Örülök a rosszullétnek,Babszem legalább stabil,ha az anyja nem is annyira:)

Nagynéném februárra van kiírva,kislánya lesz,Julianna:)

20.fejezet

Kibírhatatlan volt a számomra,hogy az anyámmal,akivel alapvetően mindig jó volt a viszonyom és csak abból adódtak összezörrenések,hogy amúgy teljesen jogosan a fejemre rótta,hogy 28 évesen még itthon élek és nem álltam a saját lábamra,most nem alakultak jól a dolgok.

Gondolkodtam,hogyan tehetnék valamit,ami neki is fontos, úgyhogy kitaláltam, hogy vasárnap elmegyek vele a templomba.

Olivérhez, akiről már korábban is volt itt szó.

Valahogy minden alkalommal személyre szóló volt a prédikációja, akárhányszor csak ott jártam, most volt először az, hogy csak testben voltam ott, lélekben valahol egészen máshol jártam és szerintem mindösszesen kettő mondat maradt meg nekem...

Az első, amit úrvacsora osztásnál mondott az egyik "adag" hívőnek, akik az oltárnál térdeltek, így hangzott: "Ne félj, csak higgy!"- ez telibe talált.

A másik dolog egy kézfogás, a katolikusoknál is megvan azt hiszem, jobb kezünket nyújtva azt kell egymásnak mondanunk, "Legyen békesség közöttünk mindörökké."

Alig mertem anyu szemébe nézni, de elmormoltuk mindketten...anyu ilyen könnyes szemekkel nézett, és úgy suttogta hozzá: "Szeretlek."-Én is szeretlek-mondtam neki.

Ezzel hivatalosan is kezet fogtunk a békülésünkre, és az egész helyzet alapjaiban változott meg. Azóta néha azt mondja nekem, anyuka vagy mami, kérdezget: hogy vagyUNK?

Ma hazahozott Pestről, és azt kérdezte: Kislányom, ugye te nem vagy még erre felkészülve?-és én hősiesen beismertem, hogy nem, nem vagyok. De hogy is lehetnék, erre nem lehet felkészülni...

A békülés megkezdődött..

Erika olyan drága volt,küldött nekem egy könyvet,amiben a terhesség minden napjánál van egy 4D-s UH kép arról,éppen hogy néz ki, és nagyjából mekkora a kicsi. Ezt elvittem Apácskához és most minden nap meg tudja nézni, hogy fejlődik bennem Babszem.Már 2 mm-es a lába,kérem szépen,csípőtől talpig..:))

Jövő hétfőn megyek UH-ra,megnézzük a szívecskéjét.

Minden rendben.

Olyan rosszul vagyok,hogy biztosan stabil a drágám..:))

19.fejezet

Ma este bebújtam a paplan alá és filmeztem,megnéztem a Babák-az első év c. filmet.

http://www.port.hu/babak_-_az_elso_ev_bebe(s)babies/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=111601&i_city_id=-1&i_county_id=1

Igazából alig várom,hogy nekem is egy ilyen kis nyiszogó-nyöszörgő mukifej legyen a kezemben,hogy soha többet ne legyen egy perc nyugtom se..

Szeretném,ha megnézné Steve is,kíváncsi lennék,mit szól hozzá.Éppen a napokban kérdeztem,hogy készül-e lélekben arra,hogy most tényleg apuci lesz?

Azt mondta,hogy próbál,de olyan fura,még mindig nem hiszi el..

Végiggondoltam,hogy nekem mennyivel könnyebb a dolgom,kézzel fogható a hányingerem,a húzódás, a melleim olyan szintű érzékenysége,hogy nem bírok hason feküdni,valószínűleg az életben soha többet..:)

De ha megpróbáltam ezt Steve szemszögéből látni,könnyen el tudom képzelni,hogy amíg látható,mozgolódó jele nem lesz Babszemnek,ő bizony nem fogja tudni felfogni egészen pontosan,mi is történik velünk.

Úgy tervezem,hogy minden lehetséges folyamatba bevonom majd,szeretném,ha a kis makija is érezhetné,mennyire finom illatú a bőre,és ő is megnyugodhatna a nyakába bújva,akár csak én.Ha megtanulná,hogy Apácska nagyon erős és megvédi. Ahogy az egyik legjobb barátnőm megfogalmazta, hihetetlen jó érzés lehet látni,hogy az a két ember,aki az életemben a legfontosabb,szerelmesek egymásba.

Erre vágyom,amióta először megláttam Steve-et,amióta először azt mondta,hogy majd én mesélek a kicsiknek és ő is odajön hallgatni...hogy lássam a kis kincsünket a karjaiban,ahogy dédelgeti,ahogy óvja.Halljam,ahogy beszél hozzá és azt is,ahogyan a kicsi próbál válaszolni.

Ilyen gyönyörűséges képek között álmodozom folyton.

Jelentem, a hatodik hét vége felé tartunk és Babszem úgy gondolom, tökéletesen jól van,kezdi fitogtatni az erejét, megmutatja,mennyire klasszul el tudja intézni,hogy anya egész nap hányingerrel feküdjön.

Próbálunk beszélgetni,illetve én folyton mesélek neki,kérdezgetem,ha épp rosszul vagyok,szinte könyörgöm neki,hogy hagyjon kicsit pihenni...és kislány hangon válaszol...csilingelő kislány hangon.

Nessza figyelmeztetett, hogy ez becsapós,neki mindkét babája kislány hangon válaszolt és mindkét baba fiú lett végül:)

De a kommunikáció már működik.

18.fejezet

Odaérni és leszállni a vonatról,meglátni,ahogy mosolyogva barangol felém életem szerelme,és végre nem vagyok egyedül...elmondhatatlan öröm.Sárga rózsa volt a kezében,nem tudom,hogy lehetséges,hogy virágzott még ennyire november végén is...nem láttam a kertben egyetlen virágot sem,az valami különleges csoda folytán maradhatott meg.

Végre megnyugodtam,végre elmúlt a rettegés,az aggodalom ugyan megmaradt...de ez már,ahogy korábban is írtam,valószínűleg örökre meg is fog maradni.

Steve családjában mindenki nagyon boldog,igazán őszintén örültek nekem,megöleltek,megpusziltak,az anyukája nekem főzött,minden kívánságomat leste...Máté már 24 éves,rajta kívül nincsen unoka,úgyhogy éppen ideje lesz egy kisbabának megint:)

Bárkinek elmeséltük,mindenki nagyon örül,kivéve az én anyámat.

Bár tegnap megelégeltem,hogy két hete tudomást sem vesz a kicsiről,és bár egy lakásban élünk,egy szót sem szól hozzám,meg sem kérdezi,hogy vagyok.Szóvá tettem,kiakadt,hogy hát igen,meg van lepődve és őszintén retteg attól,hogy én nem vagyok elviselhető jelenlegi formámban és életvitelemmel és ezt Steve nem fogja bírni.. Hogy olyan rendetlen vagyok,mint egy disznó és ezt nem lehet tűrni...hogy nem vagyok megbízható,hogy fél,hogy én nem fogok méltó mód értékelni Steve-et,el fogom rontani,tönkre fogom tenni...

Mondhatom,remekül esett, természetesen a fő problémája az volt,hogy tényleg nem akarom befejezni az iskolát.Ezen volt a legeslegjobban felháborodva,mert mi az,hogy nem lesz diplomám.Mintha ettől függne az életem és a boldogságom.

Hiába mondtam neki,hogy a terveimhez nem kell, hogy szeretném a byme vonalat megerősíteni és ezzel foglalkozni,hogy ne legyek helyhez,időhöz,emberekhez kötve, és tudjak a családommal foglalkozni,minden lepattant róla...

Nem fogja fel,hogy már 30 leszek lassan...

Talán sosem fogja felfogni.