2011. december 27., kedd

122.fejezet - Másnak is sikerült!

Hinnetek kell benne,működik, ezt bizonyítja ez a levél is, amit karácsony előtt néhány nappal kaptam és aminek borzasztóan örültem:

"Kedves Évi!
Valamikor márciusban vettem észre az oldalad, és figyeltem a blogodat is. Ott olvastam a történetedet arról, hogy hogyan találtatok egymásra a férjeddel, és hogy milyen izgatottan várjátok az első gyermeketeket. Nagy-nagy szerelmi csalódás után voltam akkor, körülbelül 1,5 évvel, és teljesen magával ragadott a tündérmeséd, szinte hihetetlen volt. :) Bevallom őszintén: a csodás történeted feletti ámulatomba azért jócskán keveredett irigység, hiszen én is körülbelül ugyanerre vágytam, ilyen harmóniára, ami minden szavadból sugárzott.
Akkor, vagy egy kicsit később láttam az oldaladon esküvőkre készült gyűrűtartó párnát, és meg is fogadtam, hogy ha egyszer velem is ilyen, vagy ehhez hasonló csoda történik, mindenképpen felkereslek, és megkérlek: készíts nekem egy ilyet.

Két hónappal később megtörtént az én csodám is: találkoztam azzal az emberrel, akit nem is tudok leírni. Tökéletesen, mindenben passzolunk, ráadásul évek óta a környékemen volt, de mindig elkerültük egymást. Májusban viszont egymásra találtunk, és tudtuk azonnal, hogy révbe értünk: rettentően, hihetetlenül szeretjük egymást.. Az esküvőt jövő májusra terveztük, de időközben kiderült, hogy jövő májusban más elfoglaltságunk lesz: babázni fogunk. Augusztusban fogant a mi Csodánk, aki azóta már itt ficánkol a pocakomban.."

Ugye,mesés?:)

Na,ki az, aki még hitetlen?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése