2011. augusztus 11., csütörtök

109.fejezet - Jajnekem

Az ember hall rémhíreket, olyanokat is, hogy van, aki a háztömb körül jár a kocsival, amíg elalszik a magzata, olyat is, hogy leszakad a dereka, mert úgy lóbálja maga előtt órák hosszát a hordozót, amíg elalszik és olyat is, hogy ha már elaludt, akkor két éves koráig óránként kel fel hozzá (éjszaka is).
Megmondom őszintén, féltem ezektől, de az első három hetünk szinte kifogástalanul telt el. És aztán, menetrend szerint, ahogyan a szakirodalom jegyzi, a három betöltött hét után megérkezett hozzánk is az újdonsült anyukák legnagyobb mumusa, a hasfájás.

A lányom, aki eddig négy órákat simán végigaludt -volt olyan éjszaka, hogy hatot is, és a frászt kaptam, egyáltalán él-e még- fél óránál többet nem tudott sírás nélkül aludni, arra kelt, hogy belilul a feje az erőlködéstől, úgy próbál megszabadulni a görcsöktől meg a szelektől.Sikítozott, nem is csak sírt, és képtelen voltam megnyugtatni, akármit is csináltam...egyre rosszabb volt a helyzet, ahogy teltek az órák.
Másnap vissza kellett vinnem Annát a doktornőhöz a köldöke miatt, akinek nem az szúrt szemet először, hogy a köldök ugyanúgy ronda, mint volt, hanem az, hogy átlátszóra sápadtam és alig állok a lábamon. Miattam sokkal jobban aggódott. Én magamtól fel sem hoztam volna, úgy voltam vele, hogy ez ilyen, ezzel jár, de ha már megkérdezte, elmeséltem, hogy semmit sem aludtam az előző éjjel, de ezt szó szerint kell érteni, és azóta sem sokat.Kérdezte,miért. Mondtam, hogy mert nagyon szenved a lányom.

Ránézett és elkerekedett a szeme. Addig nem is annyira tűnt fel neki, mekkora a pocakja, amíg csak a köldöke volt kibontva a sok cucc alól, amikor levetkőztettük a méréshez, meglehetősen komoly hangon azt mondta, hogy ez borzasztó. Ezen valahogyan mindenképpen segítenünk kell. Egy babának állítólag hanyatt fekve nem lehet magasabban a pocija a mellkasánál, hát itt ez nem passzolt. Úgy feszült a kis hasa, hogy az ujjaival dobolni tudott rajta, úgyhogy felírt Papverines port, amit általában csak ilyen utolsó menedékként írnak fel a benne levő nyugtató miatt.
Elvittem a receptet a patikába, de csak másnapra lett kész, hát hadd ne mondjam, reggel alig vártam, hogy nyolc óra legyen és elmehessünk érte.

Most Espumisan szuszpenzióval párosítva adom, hogy a görcsoldó hatás mellett a szelek is el tudjanak távozni, mert tudom én, hogy tornáztatni is lehet, nem kell azonnal gyógyszer, de Isten látja lelkem, már azt is megpróbáltam. A 40 perc masszázsnak egy vége lett, ordítás.Megkönnyebbülés semmi, puki, másegyéb semmi...
Hozzáteszem az Espumisan bogyó formában nekem a terhességem alatt x@rt sem ért...

Amióta ez a Papaverines por -ami szerintem inkább kokó- betette a lábát a gyerekszobába, béke honol nálunk. A kicsi alszik, mint a bunda, négy órákat, utána felébred, tud enni, és egy fél óra múlva visszaalszik gond nélkül.
Látszik rajta a nyugtató hatása, ebben biztos vagyok, mert a f.e.(gy.k. fájdalom előtt)azért a szopi után egy másfél órát azért elvergődött ébren. Néha csak nézegetett, néha viszont komoly vitáink voltak.

Nem tudom,meddig adom ezt a szert.
Majd megpróbálom leállítani, elvonóra küldöm, amint úgy látom, hogy már tud élni nélküle, vagy én tudok élni nélküle, mert talán önző dolog, de muszáj aludnom.

Ma is fél egy volt már (du), mire oda jutottam, hogy volt időm leülni egy percre és megreggelizni. Pedig ma már a második napja, hogy be volt "anyagozva".Viszont kimostam egy néhány adagot, kiteregettem, és sütöttem palacsintát is.
A gyerek most is alszik, én pedig azt terveztem, hogy olvasni fogok. Be is táraztam...de úgyis az lesz, hogy az első oldal után elalszom.
Szép álmokat Nektek!

8 megjegyzés:

  1. Jó pihit!!!

    Nekünk az espumisan több szelet csinált, de gyerek válogatja!
    Remélem nektek jó lesz!

    VálaszTörlés
  2. Veletek alszik? Próbáljátok meg.

    VálaszTörlés
  3. Nekem mind a két kislányom iszonyú hasfájós volt.Érdekes,a lányoknál többet hallom,mint fiúknál.Az Espumisan semmit nem ér,de a többi csepp sem,az összeset végig próbáltuk,csak pénz kidobás szerintem.Sőt,még rontott a helyzeten.Nekünk a szélcsövet ajánlották,ami állítólag nagyon jó,de megmondom őszintén mi nem próbáltuk ki,túl drasztikusnak tűnt.Nekünk egyedül a torna használt,körkörösen simiztük,masszíroztuk a hasukat,aztán jól feltoltuk a lábukat,mint 1 kisbékának.Akkor fog igazán elmúlni,ha már többet mozog,mászik,stb,És azt is nagyon kell figyelni,Te mit eszel,mert az anyatejen át is okozhat hasfájást.Semmi puffasztó,káposzta,bab,szénsavas,stb.Kitartás!

    VálaszTörlés
  4. Nálunk sem használt semmi. Mindenki azt mondta, hogy 3-4 hónapos korára kinövi. Ami tényleg igaz volt, elmúlt a hasfájás...de csak azért, mert a fogfájás fájdalmasabb volt. A kislányom 13 hónapos és van 16 foga. Jelentem 2 hete fájdalommentesen átalussza az éjszakákat, mi meg repkedünk a boldogságtól és a több órás alvásoktól:) Tehát no para, ki fogja nőni a hasfájást!!!

    VálaszTörlés
  5. Nekünk a szélcső bevált.
    Először én is drasztikusnak gondoltam, de használat közben kiderül, hogy nem is az... :D
    Olyan vékonyka kis szilikoncső, mint egy szalmaszál.
    És erőlködés nélkül eltűnik vele egy pillanat alatt a puffasztó levegő. :):):)
    Ráadásul semmi mellékhatása.

    VálaszTörlés
  6. Drága Éva!
    Nem irigyellek! De ahogy a lányok írták: a szélcső egy ISTEN!!! Nekünk is nagyon sokat segített anno. Nem is tud hozzászokni, humánusabb, mint a hőmérőzés. Volt, hogy olyan mennyiségű levegő jött ki, hogy el sem hittem, hová fért el... Szerintem megéri beruházni egy ilyenre. :)

    VálaszTörlés
  7. Tessék képeket is tölteni a kis tündérkéről. Hadd nézegessük mi is egy kicsit...
    Puszi mindkettőtöknek

    VálaszTörlés