2010. december 10., péntek

22.fejezet-helyzetjelentés, pillanatkép

Most jön az,hogy kezdenek rám szűkek lenni a ruháim csípőben...lehetséges,hogy még nem lenne itt az ideje, de már kezdem érezni így a harmadik hónap vége felé,hogy lassan de biztosan növök. A hasam még szinte ugyanolyan lapos, bár kicsit folyamatosan fel van puffadva, látszik, hogy történik odabent valami.

Nem tudom,ezzel hogy vannak kismamatársaim,de az emésztésem katasztrófa,szegény gyomromnak nem tudok olyat adni,ami ne dolgoztatná agyon, ami eddig meg sem kottyant neki most legalább kétszer akkora munka.
A bőröm viszont egyelőre maga a csoda...a pattanásaim,amik megvoltak, eltűntek és ha jött is ki időközben újabb, az egy-két nap alatt szinte teljesen elmúlt, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt a számomra.

Folyton szomjas vagyok,de folyton pisilnem kell.
Aludni viszont már most nem tudok...nem tudom mi lesz később, kicsit korainak tartom,hogy már most kezd a testem hozzászoktatni az éjszakázáshoz. Nem is tudom,mikor aludtam végig egy éjszakát utoljára.Az oldalamon fekvés kényelmetlen, húzódik a hasam, a hason fekvésnél meg mintha ki akarna pukkadni a két cicim,úgy fájnak, hogy nem lehet elviselni. Hanyatt még csak-csak elvagyok, de ha el is alszom így, akkor meg általában az a bajom,hogy előbb-utóbb valamelyik korábban említett pózban ébredek fel,hogy nem jó.

Tudom,nyűgösködni lehet, csak nem érdemes. Nem vagyok egy panaszkodós fajta, de most nem nagyon tudok magammal mit kezdeni.Nem tudom, mennyi a hormonok szerepe ebben, de valahogy nem tudok olyat mondani, ami most igazán feldobna...folyamatos rossz kedvem van egy ideje, mert kezdem felfogni, hogy már most sem az van, amit én akarok, mert Babszem már most befolyásolja a mindennapjaimat.
Nehezemre esik nagyon sok minden, amit korábban könnyedén viseltem,nagyon fáradékony vagyok, és nagyon érzékeny.
Csak abban reménykedem, hogy a hormonok megbékélésével ez is elmúlik majd.
Legszívesebben ki sem tenném a lábam a lakásból egész nap, de ezt nem tehetem meg, majdnem minden nap van vezetés, sőt, mostmár orvos is...mi lenne,ha lenne már egy babám és egy munkahelyem mellette, ami időhöz, helyhez köt és el kéne látnom egy háztartást is??
Minden tiszteletem a Tiétek, családos Anyukák.

7 megjegyzés:

  1. Nyuugi Évi, teljesen biztos vagyok benne, hogy mindez hamar elmúlik, csak az eleje ilyen nehéz, kényelmetlen és kellemetlen. Nemsokára megszokja a szervezeted a dolgot, és ugyanúgy fogod érezni magad, mint annak előtte, vagy sokkal jobban :) Legalább is ha az orvosi-biológiai részéről beszélünk, én csak erről tudok nyilatkozni :) Minden jó lesz nemsokára,csak az első harmadon kell túl lenni.

    VálaszTörlés
  2. Én is azt mondom, hogy megnyugi... Teljesen normálisak ezek az érzések, amik most benned kavarognak, majd hozzászoksz te is és a tested is, hogy egy apró kis élet van kifejlődőben odabent és hidd el a 2. trimeszter nagyon jó lesz és addigra minden erőd és energiád is vissza fog térni... sőőőőt halmozottan.
    Nekem szerencsém volt, mert egyik gyerkőmmel sem volt az ég világon semmi bajom.
    A cickófeszüléshez meg jobb ha hozzászoksz, mert ez még csak a kezdet... majd ha tele lesznek tejcivel... na az feszül.
    Kitartáááás!!! :))

    VálaszTörlés
  3. Ez így normális, ahogy mondod. Vagyis írod. :)
    Az álmokór pedig az émelygéssel együtt fog eltűnni. Pár hét múlva energiabomba leszel hidd el. Egészen addig, amíg zavaró méretet nem ölt a pocak. Jó pár hétig el fog tartani. Azt a részt imádom! Mikor már gömbölyödik, és egész nap vigyorogsz, mindenre van energiád stb. Az első 10-12 héten meg túl kell esni.
    Kitartás Drága!!! :)

    VálaszTörlés
  4. Én szívesen átvenném Tőled az egész rosszullétet, hányást, mindent....2 és fél évek várok erre...
    Viki

    VálaszTörlés
  5. Évi drága! Biztos, hogy a hormonok még mindig! :))
    Én már az elején is szoptatós párnával aludtam. Mint egy óriáskígyót tekergettem magam körül, aztán ha megvolt egy épp kényelmes póz, aludtam. Bár én a másik véglet voltam, mint Te, én szinte folyton aludtam volna. Ki hogy viseli, ugye. :)A három hónap után jön a kiegyensúlyozott nagyon boldog szakasz! :))

    VálaszTörlés
  6. Oh, csodálatos időszak! Mindezzel együtt!:D

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    A másik blogodról találtam ide,már régóta "zugolvaslak",de gondoltam most írok pár sort.

    Nosztalgiával olvasom soraidat,hiszen én is átéltem ezeket a heteket napokat,sajnos a hányást én sem úsztam meg;)
    Az első 3 hónap után minden jobb lesz,a hormonváltozásokhoz hozzászokik a szervezeted,és hidd el a hányinger is múlni fog;)
    Kitartás!Most kezdesz az anyaság útjára lépni,mégha csak gondolatban is.A hangulatingadozások is természetesek ilyenkor.(Erről tudna mesélni a férjem:P

    Kívánom,hogy ez a csodálatos időszak minden perce csodálatos emlék legyen számotokra!

    Egy kétgyermekes anyuka

    VálaszTörlés