2010. december 7., kedd

20.fejezet

Kibírhatatlan volt a számomra,hogy az anyámmal,akivel alapvetően mindig jó volt a viszonyom és csak abból adódtak összezörrenések,hogy amúgy teljesen jogosan a fejemre rótta,hogy 28 évesen még itthon élek és nem álltam a saját lábamra,most nem alakultak jól a dolgok.
Gondolkodtam,hogyan tehetnék valamit,ami neki is fontos, úgyhogy kitaláltam, hogy vasárnap elmegyek vele a templomba.

Olivérhez, akiről már korábban is volt itt szó.

Valahogy minden alkalommal személyre szóló volt a prédikációja, akárhányszor csak ott jártam, most volt először az, hogy csak testben voltam ott, lélekben valahol egészen máshol jártam és szerintem mindösszesen kettő mondat maradt meg nekem...
Az első, amit úrvacsora osztásnál mondott az egyik "adag" hívőnek, akik az oltárnál térdeltek, így hangzott: "Ne félj, csak higgy!"- ez telibe talált.
A másik dolog egy kézfogás, a katolikusoknál is megvan azt hiszem, jobb kezünket nyújtva azt kell egymásnak mondanunk, "Legyen békesség közöttünk mindörökké."
Alig mertem anyu szemébe nézni, de elmormoltuk mindketten...anyu ilyen könnyes szemekkel nézett, és úgy suttogta hozzá: "Szeretlek."-Én is szeretlek-mondtam neki.

Ezzel hivatalosan is kezet fogtunk a békülésünkre, és az egész helyzet alapjaiban változott meg. Azóta néha azt mondja nekem, anyuka vagy mami, kérdezget: hogy vagyUNK?
Ma hazahozott Pestről, és azt kérdezte: Kislányom, ugye te nem vagy még erre felkészülve?-és én hősiesen beismertem, hogy nem, nem vagyok. De hogy is lehetnék, erre nem lehet felkészülni...

A békülés megkezdődött..

Erika olyan drága volt,küldött nekem egy könyvet,amiben a terhesség minden napjánál van egy 4D-s UH kép arról,éppen hogy néz ki, és nagyjából mekkora a kicsi. Ezt elvittem Apácskához és most minden nap meg tudja nézni, hogy fejlődik bennem Babszem.Már 2 mm-es a lába,kérem szépen,csípőtől talpig..:))
Jövő hétfőn megyek UH-ra,megnézzük a szívecskéjét.
Minden rendben.
Olyan rosszul vagyok,hogy biztosan stabil a drágám..:))

9 megjegyzés:

  1. köszi, hogy megosztottad ezt velem, a hit ereje, a templom,Isten ereje mire képes és hát te is hogy tudtad mit kell tenned.
    Egy csoda.

    VálaszTörlés
  2. Sosem felejtem el a nagypapámat (orvos volt), amikor boldogan elújságoltam neki, hogy kisbabám lesz, sírva fakadt, és vigasztalhatatlan volt az egész terhességem alatt. Ő pontosan tudta, hogy min fogok keresztül menni, bennem pedig csak a repkedés volt, fogalmam sem volt az egészről.
    Sajnos már nincs velem, de nagyon hiányzik az aggódása.
    Lehet, hogy a Te anyud is azért nyugodott meg, mert látja, hogy szükséged van rá, nagyon is - és minden szempontból.
    Én sem tudom most még elképzelni, hogy egyszer nem én leszek a legfontosabb a kislányom életében - de ha belegondolok 1 pillanatra is, könny szökik a szemembe...

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy rendeződtek a dolgok köztetek...

    VálaszTörlés
  4. Hát, én elsírtam magam! :)
    Örülök, hogy Anyukáddal kezd helyrejönni a dolog, hidd el, jobb lesz a kapcsolatotok, mint volt! Tapasztalat! :)

    VálaszTörlés
  5. Szívből örülök hogy Anyukáddal rendeződni látszik a kapcsolat!!!!
    El sem tudom képzelni milyen rossz lehetett Neked eddig hogy nem támogatott, vagy legalább is nem azt mutatta.
    Időnként jó is a templomba elmenni, ott mindig megnyugvásra, békességre találok :)

    VálaszTörlés
  6. Kedves Évi! Két kicsi fiam van most várom a kicsi lányomat a 7.ik hónapban vagyok.Az anyaság nem könnyű,a legnagyobb feladat a földön,de mi nők vágyunk rá.Igen én is sirtam ahogy olvastalak...és köszönöm

    VálaszTörlés
  7. örülök ennek a fordulatnak..., a dolgok szépen lassan, sorban rendbe jönnek :)
    sok-sok fordulópont, elindult valami már egy ideje, érzed Te is Babuka ugye? :)
    Babszemet simizd meg a nevemben! :)
    csókollak!

    VálaszTörlés
  8. Köszönjük szépen a sok jókívánságot Babszemmel együtt,jól vagyunk,kérem,minden rendben,péntek-szombat-vasárnap szabin leszek, csak varrni és dekorálni fogunk itthon,anyuval..újabb csapatépítés..:)
    És közben kiderült,hogy igazából ő is olvassa a blogot,úgyhogy Anyuka,innen is szia:))

    VálaszTörlés