Honnan tudhatjuk, hogy Ő az Igazi-e?
És egyáltalán,hány Igazi van egy nő életében?
Az "Igaziság" alapvetően megkövetelné, hogy egy legyen belőle, és nem több. Olvastam sok helyen, hogy úgy gondolják, több igazi is van, vagyis több lehetséges igazi. Nekem ez az elmélet megbotlik ott, hogy önellentmondás van a dologban.
Amikor a korábbi kapcsolataimban voltam, mindig azt hittem, ez az igazi, ennél jobb nem lehet, ezzel megelégszem. És itt volt a baj, hogy megelégedtem, alkut kötöttem magammal, hogy ez nekem jó. És közben ha csak nagyon mélyen legbelül is, de éreztem, hogy ez nem az igazi. Hogy apró dolgok vannak csak, amik nem tetszenek, de vannak. És nem olyan dolgok, amik felett nyugodt szívvel lehet szemet hunyni..
Az elsőnél az, hogy az első szerelem, fiatalok vagyunk, egy fiú 19 évesen még gyerek, és ez a fiú most 30 évesen, egy hat éves kapcsolatban sem tervez még családot, úgyhogy nem volt rossz döntés.
A másodiknál az, hogy ha ezt választom, nyugodt életem lesz, de nekem kell a pezsgés. Kell némi szenvedély, sőt, sok kell, mert számomra ez az Élet.
A harmadiknál "csak" annyi, hogy a vérében volt a nőzés, megbízhatatlan, nem lehet rá alapozni egy életet, és egy családot.
A negyediknél pedig az, hogy soha nem voltam elég "cicababa" hozzá, bár törekedtem rá, viszont ha nem sikerült, nagyon összetörtem. Nem voltam elég kihívó, elég közönséges, nem voltam elég szép egész egyszerűen az ő elvárásaihoz. Van, akinek csak a tökéletes az elég jó, általában az ilyen emberek maradnak örökre egyedül (legalábbis lélekben).
Egyszer volt szerencsém egy fickóhoz, aki (sosem felejtem el), három hónap együtt járás után közölte velem, hogy "Bébike, minden nagyon szép, tök jó veled, de nem tudok beléd szerelmes lenni, két okból. Az egyik, hogy lóg a feneked, a másik pedig, hogy nem egyforma a két cicid."-hát ez is egy szempont. Képzelhetitek az önbizalmam utána, mennyire mertem akárki előtt is megmutatni a nyomorék testem:)
Amikor a negyedik utáni leckét is megtanultam és rájöttem, hogy nem szabad senkiért kivetkőzni önmagamból, egyszer csak megjelent István.
Valahogy nem volt kérdés, hogy mi együtt leszünk, olyan természetes volt minden. Egyetlen pillanatig nem aggódtam azon, vajon fel fog-e hívni vagy nem, mert éreztem, hogy fel fog. Éreztem, hogy kedvel, éreztem, hogy tisztel és hogy nem fog soha hazudni nekem.
Visszatérve a kezdeti kérdéshez, hogy honnan tudhatjuk, hogy Ő-e az Igazi, nem tudhatjuk.Éreznünk kell. Azt kell éreznünk, hogy minden rossz (és jó) az életben azért történt velünk, hogy végül ide jussunk és megtaláljuk egymást. Hogy az Ő élete is azért alakult úgy, ahogy, olyan keservesen, annyi csalódás mentén, hogy utána hozzám találjon. Úgy, mintha előtte semmi sem történt volna, szabadon, függetlenül, őszintén és tisztán.
Amikor utólag minden egy szempillantás alatt tisztává válik, az ember mindent megért. Sosem gondoltam volna korábban, hogy a "sors" vagy "Isten" vagy nevezzük akárhogy, ennyire működik. Azóta hiszek abban, hogy akármi történik, annak megvan az oka, és azzal vitatkozni nem érdemes, mert hosszú távon minden változás az én érdekemet szolgálja. "Minden változás jó"-korábban nagyon sokszor hallottam, de sosem értettem.
Most, az esküvő előtt teljesen biztos vagyok a dolgomban, szemernyi kétség sincs bennem, és úgy érzem, Apácskában sincs.
Kérdeztem tőle korábban, hogy az előző házasságainál, amikor érezte, hogy nem működik, akkor megpróbált-e tenni valamit, elmentek-e tanácsadásra vagy akárhová...Azt mondta, nem. És amikor kérdeztem, miért nem, akkor azt mondta, hogy azért nem, mert annak így kellett lennie, mert az ő útja ez, mellettünk. Ha akkor erőltetik, megpróbálják rendbe hozni, mi most nem vagyunk, nincsen Babszem.
Hogy Ő az Igazim és neki én vagyok az övé, nem kérdés.
És nem mondom, hogy az Igazival tökéletes, mert olyan nincsen. Senki sem hibátlan, mindenkinek vannak rossz tulajdonságai is. A különbség az, hogy az Igazi mellett ezeket a rossz tulajdonságokat az ember nem akarja megváltoztatni, vagy kizárni, mert az Igazi ettől igazi, hogy élő, és érző, nem egy gép. Ha a nem igazi mellett szembesültem ilyen rossz tulajdonsággal, szinte azonnal menekülőre fogtam, egyszerűbbnek tűnt lelépni, hagyni inkább az egészet.
DE most azt érzem, hogy vannak rossz tulajdonságok...na és...nekem is. De ezek a rossz tulajdonságok eltörpülnek a jók mellett és így is bőven megéri.
Arról nem is beszélve, hogy minden ilyen túlélt, átharcolt nehéz időszak megerősíti az összetartozást.
Igazi csak egy van, és nagyon nagy feladat megtalálni. Én úgy érzem, azért sikerült, mert minden rosszból megpróbáltam megtanulni, amit meg kellett. Minden egyes megtanult leckével Hozzá léptem egy lépéssel közelebb.Az Igazi csak akkor toppan be, amikor már felkészültünk a fogadására. Erre felkészülni pedig úgy lehet a legkönnyebben, ha tisztába kerülünk a saját értékeinkkel és elvárásainkkal. Aki azt sem tudja, mit/kit keres, sosem találja meg. A szél is csak annak a hajónak tud segíteni, amelyik tudja, merre tart.
Már megint nagyot nőtt a kislányunk, legalábbis, ha abból indulok ki, mekkora lett a pocak:) 
