2011. december 31., szombat

123.fejezet - Mindenek felett

Az én évem volt 2011, igaz, már 2010 is az én évem volt és ha ezt a tendenciát követik az események, akkor 2012 sosem látott magasságokba repít majd.

A facebook hírfolyamomat nem szeretem látni. Az ismerőseim legnagyobb része retteg, vagy azt írja, hogy retteg, már háborúra, államcsődre készülnek, az összes megnyilvánulásuk elképesztően elkeseredett, és kivétel nélkül politikai jellegű. Ezeket olvasva engem nem arra ösztönöznek, hogy átgondoljam, amit mondani akarnak vele, hanem arra, hogy hide-oljam, figyelmen kívül hagyjam, miket írnak, mert ha mindet elolvasnám, akkor valószínűleg valóban annyira pánikba esnék és olyan kilátástalannak látnám az életem, hogy menten felakasztanám magam. De hogy gyereket nem vállalnék többet az biztos, pedig még fogok, és remélem, hogy nem is csak egyet.

Az embernek valóban elmegy az életkedve, ha csupa ilyet lát.

Miért nem bíznak az emberek magukban és/vagy a jövőben?
Én tudom, hogy nem könnyű, senkinek, persze. De amíg egészség van, minden van.

Nem tudok ezzel foglalkozni, meg megmondom őszintén, nem is akarok. A valahogy boldogulás nekem örök kiút mindenből.
Biztos,hogy könnyebb volt régen, amikor összetartóbbak voltak a családok és a falusi közösségek, de azt hiszem szerencsés vagyok olyan szempontból, hogy az én családom nagy is, és össze is tart. Az egyetlen és fő cél volt, hogy azokat a kis csorbákat is kijavítsuk, amik még fenn álltak és jelentem,sikerült.
Tudom,hogy mind itt vagyunk egymásnak, nem vagyunk egyedül.És ez is nagyon sok erőt ad!

Rengeteg ambíciózus tervem van a jövő évre. Ami biztos, hogy nyáron elutazunk két hétre Svédországba, ez lesz az év legfontosabb programja. Tervezem, hogy több százezer forintot teszek félre költőpénznek (hahaha) az útra. Tervezem továbbá, hogy veszek egy rendes vasalót és még néhány kis gépet. Az idén vásárolt bútorokat felújítom és kifestem a nappalit, előszobát és konyhát. Betörök a külföldi piacokra, az etsy és a dawanda segítségével. Megkereszteltetjük Annát májusban, és én fogok mindent elkészíteni, a ruháját, és a dekort is.
Van még sok minden, de nem akarlak vele untatni Benneteket, én az örök listázó majd decemberben megnéztem ezt a két oldalas listát, és ellenőrzöm, mi mindent tudtam kihúzni róla és mi maradt 2013-ra.

Végezetül csak egy pár sor, azoknak küldöm, akik csak akkor hajlandóak észrevenni a boldogságot,ha majdnem kiveri a szemüket:
"Egy ideig azt a kis jelentéktelen, kék virágocskát nézte, amelyik onnan bújt elő a moha közül. Egészen jelentéktelen volt, még észrevenni is alig lehetett. Pedig sok tölcsér fityegett rajta, egészen aprók, tiszta világoskékek, olyanok, mint az égbolt nyáron, amikor tele van napsugárral. Milyen szép - gondolta - s az ember nem is látja meg. Elmegy mellette, s rálép. Mennyi sok szép dologgal van tele a világ." (Wass Albert-örök kedvencem)

Köszönöm az egész éves figyelmet,gyertek jövőre is...szeretnék még írni!

11 megjegyzés:

  1. Jaj olyan jó hogy ilyen pozitív vagy!
    Igyekszem én is az lenni!!!

    VálaszTörlés
  2. Hasonló gondolatok járnak az én fejemben is...
    Az, hogy ennél voltak már sokkal-sokkal rosszabb szilveszterek is és mégis élünk...

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Évi, köszönöm lányok. Tök jó, hogy nem vagyok egyedül a pozitív gondolatokkal, ez is erőt ad :) Mikor mégis hagynám, hogy magával rántson a sok pesszimista a mély örvénybe, rátok gondolok majd :)

    VálaszTörlés
  4. 1.
    .....Amúgy a fény és az árnyék folyton kéz a kézben jár, ha nem lennének pesszimista felhangok nem lehetne eléggé ünnepelni a "pozitív" lelkületű embereket.....
    Borzasztó a vakság.....

    Sokkal árnyaltabb ez a dolog, Évi, mintsem így leegyszerűsíted az egészet, sokkal több minden van az újszerű aggódásokban és még fiatal is vagy és persze frissen született kisbabád is van , támogatós családod is van és egyéb púderillat vesz körül, ahogy írod folyton, hogy szinte tökéletes boldogságbuborékban élhetsz.... és mely sok mindentől megóv...... Sokan éltek így hidd el....és egyöntetűen vágynak erre az állapotra.... ezt is hidd el.....kérlek

    És ha objektíven is tudnának nézni az optimista emberek, akkor bizony el kellene azon is gondolkozniuk, hogy miért is van vajon ilyen tömeg az utcákon, mennyi hiteles- híres ember búsong és aggódik nemcsak a saját, hanem a közös jelenünkért és nem heccből és holmi akart rissz-rossz kedélyállapotból történik mindez.....

    Elég sok embert meglepett ez az nehéz időszak olyan formán, ahogy sajnos lüktet és dübörög az életeikben a sötét energiájú vezetés okozta fájdalomosztogatósdi és akik szeretik ezt a vezetést azok ebből mit sem éreznek, sőt maradnak továbbra is ugyanolyan elvakultak....
    Elég sok embernek van oka pesszimistán érezni, hisz akár a fedelet is elvehetik a fejeik fölül, munkahelyek mentek tönkre, mindent fizetni kell a nemtudni miből, sok a gyomorgörcs és rettegnivaló és nem mindenkinek jut ki manapság a habos-mézes boldogságbuborékból, akármennyire is szeretné és ha vannak ismerősök akik próbálják felnyitogatni a szemeket, hidd el az is jó okkal történik és nem úri passzióból....

    Hadd férjenek el ezen a Föld nevű palettán azon embertömegek is, akiknek nem maradt túl sok jó a jóból és kérnének másféle komfortérzetet, olyat amely manapság elég aránytalanul, csak a kevesebb állampolgárnak jár manapság .....

    Minden ember, még sajnos a leggonoszabbak is fontos láncszemek a világon, mindenkinek feladata van.....
    A mostani gonosz ember pedig az ország élén , akit sokan imádnak ki tudja miért ???... pont a legerősebb arculcsapása a magyar embereknek, azért kaptuk, mert a nagyon negatív és roncsolós uralkodása által fog pont kinőni az emberekből az eddig lefojtott közösségi összekapaszkodósdi, hogy meglássuk végre azt az útvonalat, melyről letértünk és kinőjön sokkal, de sokkal több emberből a saját erős belső tigrise, önbecsülése és soha ne engedje, hogy ennyire ártós embereke legyalulják a saját és családjaik életeit, ahogy most történik .......

    VálaszTörlés
  5. 2.
    És abban bízok, hogy erősen öntudatára ébred végre ez a nép és ledobja magára a régies, rossz kódokat, mely által elég sok fölös szemetet kellett hordaniuk a hátaikon....., melyből a későbbiekben nem fognak kérni, mert megtanulták becsülni önmagukat és akkor Évi sokkal, de sokkal több optimista ember lesz a magyar földön, nem ilyen kevéske, mely jelenleg sérelmezi azon emberek felhangjait, akik le-lerontják a pozitív energiájú emberek mindennapi hangulatait.......

    Belinkelek Neked egy egyértelmű markáns gondolatsort, mely egy hiteles ember tollaiból fakad és elég sokan így éljük meg a mindennapokat, gondolkozz el ezen is és ne ítélkezz ilyen könnyedén és hadd férjenek csak el ezen a földtekén az árnyékosabb kedélyű emberkék is..... ámen...

    András Pikó :
    Kirúgták a feleségemet, megszüntetik a rádiót, ahol dolgozom. megszüntették a hivatásom alapját, a sajtó szabadságát. Bezsaroltak, elvették a nyugdíjamat és nem rajtuk múlt, hogy nem végleg. Lenyúlják a magánnyugdíjamat. Megszüntették azokat a kisegyházakat, amelyeknek karitatív tevékenységük miatt az egy százalékunkat adni szoktuk. Kiéheztetik azt a kultúrát, amelyben jól érzem magamat, megerőszakolták a színházaimat, gyalázzák az írókat, akiket olvasok, meghurcoltak nemzetközi hírű tudósokat, akikre büszke vagyok. Folyamatosan csökken a pénzem értéke, leértékelődik a megtakarításom. Ahelyett, hogy javítanák, rontják a gyerekeim oktatását . Rendőrt küldenek oda, ahová segítőket kellene. Justicia kezéből kicsavarták a mérleget, de élezik a kardját, melyet ellenünk fordítanak. Közös alkotmány helyett maguknak írtak egyet. Felrúgták a a pályán a politikai ellenfeleiket és felrúgták a választási törvényükkel a fair politikai verseny szabályait is.
    Elvették életem nagy történetét, a rendszerváltást. Levették a térképekről is a Magyar Köztársaságot.
    Ez történt 2011-ben és nem akarom se szépíteni, se lekerekíteni ezt a történetet.
    De még nincs vége...

    VálaszTörlés
  6. És amúgy meg ne haragudj, de azt sem értem, hogy fér el egy Tündérmese írójának a szájából egy nyílvánosan a Facebook-ra kilövelt méreganyag : " Kurva anyját a postának....." , aki összetörte a Vaterán vásárolt kerámiatálat a szállítás során ....
    Legyünk óvatosabbak az önmagunk felé képzett fényekkel és a mások felületes bírálósaival is ........

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. Először azt írtam ide,hogy inkább nem kommentálom, de aztán végül mégis kommentálom, mert:
    1.én egy szóval sem mondtam, hogy nem férhettek el, csak azt mondtam , nem vagyok hajlandó tökretenni az életem azzal, hogy ilyen irányba fordulok, amikor az én választásom, hogy hogyan élem meg a mindennapok történéseit. Én azt az utat választottam, amelyiken járó mindenben a jót próbálja meglátni.
    2.brutális,de igaz, hogy az, aki hitelt vett fel (nekünk is van), az amikor felvette, vállalta a kockázatokat, ezt akárhogy lehet magyarázni, de akkor is ez a vége.Ezért nem lehet senkit okolni.
    3.ugyanúgy magyar állampolgár vagyok, ahogy te is, meg mindenki, nem vagyok sem kiváltságos, sem törvényen kívüli, rám is ugyanaz vonatkozik, mint másokra, nekem is elvették a magánnyugdíjamat, Istvánnak is elveszik a cafeteriáját, és sorolhatnám, ugyanannyi okom lenne pánikolni, mint neked. Ez az én döntésem, hogy nem teszem.
    4.én a saját terepemen fejtettem ki a véleményemet, azoknak, akiknek nem tetszik a véleménye, azoknak nem olvasom a véleményét, de semmiképp nem akarom őket meggyőzni semmiről. Azt hiszem ,hogy az általad olyan sokszor hangoztatott liberalitás itt kezdődik, hogy én tőlem azt írtok, amit szeretnétek. Ti vagytok (te vagy), akinek fáj, hogy vagyunk azért, akik nem úgy gondoljuk ,ahogyan te, de ezért minket vaknak nevezel. Kikérem magamnak.
    5.a Tündérmese írója ember.Nem tündér.Nem tökéletes és ezt mindig is vállalta. Kifizetett neki valaki szívességből egy szolgáltatást egy vagyonért, plusz díjakat, önköltségen, csak hogy biztosan megkapja, amit megrendelt, és a szolgáltató köpött erre, a törékenyként, ezer fóliában levő porcelánt ripityára törte. Méreganyag, mert rendkívül mérges vagyok, dupla olyan mérges, mintha én fizettem volna ki, mert akkor csak az én károm lenne, de ez így nem csak az én károm. Azt hiszem, jogos a mérgem.

    Részemről nagyjából ennyi. Nem vagyok hajlandó erre több szót fecsérelni. Megvan a magam véleménye, lehet, hogy fiatal vagyok és lehet, hogy friss anyuka, de a te eszmefuttatásod alapján épp emiatt kéne pánikolnom, hogy mi lesz a gyerekkel. Nem pánikolok és NEM VAGYOK VAK!
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
  9. Optimistán, és nyugalmasan Évi...... tudod .....
    És egy virtuális tér minden csak nem a valós arcaink fellegvára, ide belefér bármi ....... maszkolhatjuk az arcainkat ilyen-olyan színezetekkel , de egyedül saját magunk vagyunk azok, akik a valóságot látják nap, mint nap önnönmagunkból.....
    Én így észleltem valamit és Te meg úgy ...
    És Te voltál az, aki rám írt külön, nem nyílvánosan és szinte felelősségre vont, hogy énnekem miért nem jó úgy a jó, ahogy Nektek és hogy aggódsz értem, amit a mai napig nem értek......
    És amúgy változatlanul azt gondolom ma is, hogy elég erős okaink vannak bárkinek az aggodalmakra , akármennyire is slankítanánk a valós helyzeteket......

    Szerintem meg, ha egy szép anyuka, aki intelligens és ügyes kezű kézműves ilyen vulgárisan nyílvánul meg nyílvánosan , nem tesz jót az image-nek , mert elveszti a hitelességét...... Ezért meg én aggódom...
    Nem a postai szolgáltató hanyagsága volt a lényeg, hanem, hogy nem illett Hozzád az a fajta önkioldódás, szerintem....
    Na, hajrááááá akkor ki így , ki úgy , tágas a tér körülöttünk ....

    VálaszTörlés